Parlagfű-olajosbogár: már hazánkban is jelen van a gyom károsítója

Parlagfű-olajosbogár: már hazánkban is jelen van a gyom károsítója

Átfogó kutatások.

A parlagfüvet aligha kell bárkinek is bemutatni, az invazív gyomnövény még az 1920-as években jelent meg a Délvidéken. Az Észak-Amerikából származó faj rendkívül sok gondot okoz az allergiásoknak, ráadásul természetes ellenségei sem voltak jelen eddig hazánkban.

Most azonban felcsillant a remény, hiszen több európai országban megjelent már a parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa), amely komoly lehetőséget rejt a biológiai védekezésre. Olaszországban például ott, ahol a bogár elterjedt, virágzáskor 30%-kal csökkent a levegőben a parlagfű pollenkoncentrációja.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrárgazdasági Kutatóközpont (ELKH ATK) Növényvédelmi Intézete – a Nébih felkérésére – a parlagfű-olajosbogár magyarországi előfordulásának felmérését végzi. A kutatásokat legalább 4 évre tervezik és a lakosságot is aktívan bevonják a bogár előfordulásának feltérképezésébe.

Máris jelentős eredmények születtek: néhány hónap alatt két területen is megtalálták a parlagfű-olajosbogár kolóniáit. Érdekes módon, bár előfordulását elsősorban az ország déli területein várták, tavaly szeptemberben két amatőr rovarvadász Soroksáron észlelt először parlagfű-olajosbogarat, azóta pedig találtak kisebb populációkat más Budapest környéki területeken is, így a szakemberek szerint nem véletlen behurcolásról lehet szó.

A Nébih munkatársai évek óta szigorúan elszigetelt körülmények között vizsgálják a bogárnak a mi éghajlati körülményeink közötti viselkedését, illetve azt is, hogy esetleges elterjedése veszélyt jelenthet-e valamely haszonnövényünkre. Ugyan találtak némi parlagfű-olajosbogár kártételt napraforgóban, ám ha nem jutottak más növényhez, a bogarak elpusztultak.

A parlagfű-olajosbogár pici, mindössze 4-5 milliméter hosszú, sárga-sárgásbarna színű, szárnyai hosszirányban csíkosak. A petéit a levél fonákjára rakja és a legnagyobb kártételt a lárvák okozzák. Megjelenésére július közepétől lehet számítani a növény alsó levelein.

A kutatások még kezdeti szakaszban vannak. Most szaporítják fel az intézetben zártan tartott populációt, hogy megfelelő vizsgálatokat tudjanak végezni, tanulmányozzák, hogy milyen növényeket fogyaszt szívesen a faj, illetve egyáltalán a bogár hazai viszonyokhoz alkalmazkodó életmódja is feltárásra vár.

Az ELKH ATK Növényvédelmi Intézete épp ezért továbbra is várja az észlelésekről szóló beszámolókat a parlagfubogar@atk.hu címre.

Bevezető kép: Katja Schulz
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Korábban írtunk róla: