Volt idő, amikor az alma nem azt jelentette, hogy piros, sárga vagy zöld. A falusi és városi kertekben egymás mellett nőtt Batul, Pónyik, Nemes Sóvári, Téli piros pogácsa, Sikulai, Simonffy piros, Bánffy Pál, Szabadkai szercsika és még tucatnyi más fajta, amelyeknek nemcsak nevük, hanem saját történetük, ízük, érési idejük és felhasználásuk is volt.
Ezeknek az almáknak egy része nem volt tökéletesen egyforma. Nem mindegyik fénylett úgy, mintha polírozógéppel kezelték volna, némelyik kisebb volt, másik parás héjú, lapított vagy éppen szabálytalan. Cserébe sok közülük jól tárolható volt, karakteres ízt adott, helyi viszonyokhoz alkalmazkodott, és egyetlen család egész téli almaszükségletét képes volt biztosítani. Aztán megváltozott a termesztés, a kereskedelem és az ízlés. Egyre fontosabb lett az egyöntetű méret, a hibátlan héj, a jól szállítható gyümölcs és az, hogy nagy mennyiségben, kiszámíthatóan lehessen termelni. A régi fajták közül sok háttérbe szorult, de szerencsére nem tűntek el teljesen. Ma pedig újra egyre többen keresik őket. Nem azért, mert minden régi fajta automatikusan jobb lenne egy modernnél, hanem mert olyan ízeket, tárolhatóságot, történetet és genetikai sokféleséget őriznek, amit nem érdemes végleg elveszíteni.
Mit jelent egyáltalán az, hogy „régi magyar almafajta”?
A kifejezés nem mindig jelent szigorúan Magyarország mai területén keletkezett fajtát. Gyakran a történelmi Magyarország, Erdély, a Partium, a Felvidék, a Délvidék és más Kárpát-medencei területek hagyományos almafajtáit értjük alatta. Ezek között vannak valóban magyar eredetű fajták, helyi tájfajták, régi regionális szelekciók és olyan történelmi almák is, amelyeket hosszú időn át Magyarországon termesztettek, ezért a hazai gyümölcskultúra részévé váltak. A fajtaazonosság ráadásul régi almáknál különösen érdekes kérdés. Egy-egy név alatt helyenként eltérő változatokat is nevelhettek, ezért régi fajta vásárlásakor a megbízható szaporítóanyag sokkal fontosabb, mint elsőre gondolnánk.
Batul: a kamra egyik legjobb barátja
A Batul talán az egyik legismertebb régi Kárpát-medencei almafajta. Fája erős növekedésű, hosszú életű lehet, gyümölcse pedig általában kisebb-közepes méretű, sárgászöld alapon gyakran pirosas fedőszínnel.
Íze kellemesen savanykás-édes, húsa tömött, és egyik legnagyobb értéke a jó tárolhatóság. Régen ez nem mellékes tulajdonság volt, hanem alapfeltétel. Hűtőház nélkül az az alma számított igazán értékesnek, amelyet ősszel leszedtek, télen pedig még mindig elő lehetett venni a pincéből vagy kamrából. A Batul ezért ma is jó választás lehet annak, aki nem csak friss almát szeretne szeptemberben, hanem saját téli készletet is.
Pónyik: erdélyi különlegesség, amelynek az íze a főszereplő
A Pónyik régi erdélyi almafajta, és elsősorban különleges aromája, hagyományos termesztési múltja és tájjellegű karaktere miatt érdekes. Nem feltétlenül az a fajta, amely modern áruházláncok polcán tökéletes egyöntetűséggel mutatna jól, viszont házikertben éppen ez a lényeg: nem kell minden almának logisztikai szabványnak megfelelnie. A Pónyik olyan kertbe való igazán, ahol fontos a régi fajták megőrzése, a változatos íz és a gyümölcsfák története is.
A Sóváriak: egy egész régi fajtakör
A Sóvári név nem egyetlen almát takar. Több változata ismert, például Nemes Sóvári, Beregi Sóvári, Zöld Sóvári és Daru Sóvári. Ezek között valódi különbségek vannak, ezért nem szabad úgy kezelni őket, mintha ugyanaz a fajta négy külön címkével. Méretük, színük, ízük, érési idejük és tárolhatóságuk is különbözhet. Ami közös bennük, az a Kárpát-medencei termesztési hagyomány és az, hogy egykor fontos szerepet játszottak a helyi gyümölcskultúrában.
Ha Sóvári almát választunk, érdemes pontosan megkérdezni, melyik változatról van szó. A „Sóvári” önmagában körülbelül annyira pontos megjelölés, mintha azt mondanánk: „kérek egy piros almát”.
Téli piros pogácsa: lapított forma, hosszú tárolhatóság
A Téli piros pogácsa neve nagyon beszédes. Gyümölcse lapított, pogácsaszerű formájú, héja pedig pirosas színt kaphat. Régi téli fajtaként elsősorban tárolhatósága miatt volt értékes. Az ilyen almák jelentették régen azt a gyümölcskészletet, amelyből még hónapokkal a szüret után is lehetett enni. Ma különösen érdekes lehet azoknak, akik nem a szabályos, modern almaformát keresik, hanem valami látványosan hagyományosat.
Simonffy piros: régi magyar fajta gyűjteményes kertekbe
A Simonffy piros ma már jóval ritkábban kerül szóba, pedig a régi magyar almafajták között fontos helye van. Elsősorban fajtagyűjteményekben, hagyományőrző kertekben és régi gyümölcsösök rekonstrukciójában érdekes. Aki ilyet ültet, nemcsak gyümölcsöt termel, hanem egy régi fajta fennmaradásához is hozzájárul. Ez már nem egyszerűen „melyik alma a legfinomabb?” kérdés. Inkább az, hogy melyik fajta érdemli meg, hogy húsz év múlva is legyen belőle oltóvessző.
Sikulai: ritkább régi alma, amelynek a neve is történetet hordoz
A Sikulai szintén a régi Kárpát-medencei fajtakör érdekes tagja. Ma ritkábban találkozunk vele a faiskolákban, ezért annál fontosabb, hogy ha ilyen néven vásárolunk fát, megbízható forrásból származzon. Régi almáknál ugyanis sokszor nem a gondozás a legnehezebb része a történetnek, hanem az, hogy valóban azt a fajtát kapjuk-e, amelyet keresünk. A ritka név önmagában nem fajtaazonossági bizonyítvány.
Szabadkai szercsika: egykor fontos, ma különlegesség
A Szabadkai szercsika egykor nagyobb jelentőségű fajta volt, ma azonban inkább ritkaságnak számít. Nevét a délvidéki termesztési hagyomány is őrzi. Íze, tárolhatósága és történeti értéke miatt olyan gyümölcsösbe való, ahol nemcsak a termés mennyisége számít, hanem a fajtagazdagság is. Az ilyen fajták egyik legnagyobb előnye éppen az, hogy egy kertben egymás mellett többféle érési idő, íz és felhasználási mód jelenhet meg.
Budai Domokos és Bánffy Pál: nevek, amelyeket kár lenne elveszíteni
A Budai Domokos és Bánffy Pál ma már elsősorban régi fajtagyűjteményekből, tájfajta-listákból és hagyományőrző gyümölcsészetből lehet ismerős. Házikertbe elsősorban azoknak érdekesek, akik tudatosan szeretnének régi fajtakincset fenntartani. Ilyenkor nem csak az számít, hány kilogrammot terem a fa, hanem az is, hogy egy ritkább genetikai vonal fennmaradjon. Ezeknél a fajtáknál különösen fontos a hiteles azonosítás, mert a régi névanyagban könnyen előfordulhat keveredés.
Jászvadóka: egy újabb darab a régi fajtakincsből
A Jászvadóka szintén a ritkábban emlegetett régi almák közé tartozik. Aki ilyen fát ültet, jó eséllyel nem azért teszi, mert minden kertészetben ezt ajánlják elsőként, hanem mert fontos neki a helyi vagy történeti fajtagazdagság. Egy ilyen almafa mellett könnyen kiderül, hogy a gyümölcstermesztés néha nem pusztán kertészkedés, hanem egy kicsit génbank-kezelés is.
Cigányalma: régi fajtanév, amely több helyen is előfordul
A Cigányalma elnevezés régi történeti fajtanév, amely a Kárpát-medence több vidékén is előfordult. Éppen ezért nem feltétlenül egyetlen, mindenhol teljesen azonos típusra kell gondolni. Ha ilyen néven vásárolunk fát, különösen érdemes érdeklődni a származásról és a pontos fajtaazonosságról. A régi elnevezések világa ugyanis nem mindig olyan steril és egységes, mint egy modern fajtakatalógus.
Miért volt annyi téli alma?
Mert a hűtőszekrény viszonylag új találmány. Régen a gyümölcsfajták egyik legfontosabb tulajdonsága az volt, hogy meddig lehet őket eltartani pincében, kamrában vagy más hűvös helyen. Ezért rengeteg régi almafajta kifejezetten későn érett, kemény húsú volt, és tárolás során javult az íze.
A téli alma sokszor közvetlenül szedéskor még keményebb, savasabb vagy kevésbé aromás. Néhány hét vagy hónap után viszont szépen összeér. Ez ma furcsának tűnhet, mert megszoktuk, hogy az alma azonnal fogyasztásra kész. Régen viszont teljesen természetes volt, hogy az októberi szüret valójában a januári almát is jelentette.
Régi fajta egyenlő betegségtűrő fajta?
Nem. Ez nagyon fontos félreértés. Egy régi alma attól, hogy száz éve is termesztették, nem válik automatikusan ellenállóvá minden betegséggel szemben. Vannak köztük robusztusabbak, jól alkalmazkodók, de érzékenyebb típusok is. A modern rezisztens fajtákat sokszor kifejezetten varasodással vagy más betegségekkel szembeni ellenállóságra nemesítették. A régi fajtáknál ez általában nem ilyen tudatos genetikai program eredménye. A jó választás tehát nem az, hogy „régi = permetezésmentes”, hanem az, hogy az adott fajtát az adott kerthez választjuk.
Miért érdemes mégis régi almafajtát ültetni?
Mert egészen más kertészeti élményt adhatnak.
- Az első ok az íz. Sok régi alma aromásabb, savasabb, fűszeresebb vagy egyszerűen más karakterű, mint a modern tömegfajták.
- A második a tárolhatóság. Több régi téli fajta kifejezetten hosszú eltarthatóságra alkalmas.
- A harmadik a genetikai sokféleség. Minél több fajta marad fenn, annál gazdagabb marad az alma genetikai öröksége.
- A negyedik a kultúrtörténet. Egy Batul vagy Sóvári fa nemcsak gyümölcsöt terem, hanem összeköti a mai kertet a régi gyümölcsösök világával.
És mi a hátrányuk?
Előfordulhat, hogy a gyümölcs kisebb, kevésbé szabályos vagy nem olyan látványos, mint egy modern kereskedelmi fajta. Némelyik fajta erőteljesebb fát nevelhet, később fordul termőre, vagy különlegesebb termőhelyi igénye lehet. A fajtaazonosság sem mindig egyszerű, és megbízható szaporítóanyag beszerzése nehezebb lehet. Egy régi fajta tehát nem feltétlenül kényelmesebb választás. Inkább tudatosabb.
Mekkora lesz a fa? Az alany itt is döntő
Régi almafajta vásárlásakor különösen könnyű úgy gondolkodni, hogy „ez régi fajta, tehát biztos nagy fa lesz”. Ez azonban nem ilyen egyszerű. A végleges méretet nagyon erősen befolyásolja az alany.
Ugyanaz a Batul vagy Pónyik gyenge növekedésű alanyon jóval kisebb fát adhat, mint erős, magonc jellegű alanyon. Az erősebb alany általában nagyobb, hosszabb életű és önállóbb fát eredményez, míg a gyenge növekedésű alany kisebb kertbe praktikusabb lehet, de több öntözést, gondozást és akár támrendszert is igényelhet.
Ha valódi régi gyümölcsös hangulatot szeretnénk nagy koronás fákkal, erősebb alanyban gondolkodhatunk. Kis kertben azonban sokkal fontosabb a méret kordában tartása.
Beporzás: egy régi alma sem feltétlenül magányos hős
A legtöbb almafajta számára előnyös vagy szükséges egy másik, vele azonos időben virágzó fajta közelsége. Ez a régi almákra is igaz. Ha csak egyetlen almafának van helyünk, érdemes utánanézni, milyen más almafák vannak a környéken. Sok esetben a szomszéd kertje is besegít a beporzásba, hiszen a méhek számára nincs kerítés. Ha több fát ültetünk, az érési idő mellett a virágzási időt is érdemes összehangolni.
Régi almafajtából gyümölcsöst? Így lenne igazán jó
Ha három-négy régi fának van helyünk, érdemes eltérő érési idejű fajtákat választani. Egy korábban fogyasztható fajta mellé jöhet egy őszi aromás és egy jól tárolható téli alma. Így nem csak fajtagazdag lesz a kert, hanem használható is. Egy lehetséges irány lehet például Batul a hosszabb tároláshoz, Pónyik vagy valamely karakteresebb régi fajta friss fogyasztásra, mellé pedig egy Sóvári vagy Téli piros pogácsa a téli időszakra. A konkrét összeállításnál azonban mindig nézzük meg a virágzási időt és a rendelkezésre álló alanyt is.
Sütéshez melyik régi alma jó?
Sütéshez nem feltétlenül a legédesebb alma a legjobb. Sokkal fontosabb a savasság, az aroma és az, hogy a gyümölcs ne essen szét teljesen hő hatására. A régi renetek, pogácsaalmák és több téli fajta ezért konyhai felhasználásra különösen érdekes lehet. Ha az almás pitében szeretnénk valódi almaízt, akkor egy enyhén savas, aromás régi fajta gyakran jobb választás, mint egy nagyon édes modern desszertalma.
Lének és almabornak is más karaktert adnak
A régi almafajták sokféle sav-cukor aránya miatt almaléhez és erjesztett italokhoz is izgalmasak. Egyetlen édes fajta leve kellemes lehet, de több eltérő karakterű alma keveréke gyakran sokkal összetettebb ízt ad. Régen ez teljesen természetes volt, hiszen a gyümölcsösben eleve többféle alma termett. A modern egyfajtás ültetvényekhez képest egy vegyes régi gyümölcsös valójában egy egész ízkészlet.
Tárolás: itt jön elő igazán a régi fajták egyik nagy erőssége
A téli almákat száraz időben, sérülésmentesen szedjük. Ne dobáljuk őket vödörbe, mert minden ütődés későbbi rothadási pont lehet. Hűvös, fagymentes, párásabb helyen tároljuk úgy, hogy a gyümölcsök rendszeresen ellenőrizhetők legyenek. A romlásnak indult darabokat azonnal távolítsuk el. Az a régi mondás, hogy „egy rossz alma az egész ládát megrontja”, tárolástechnikai szempontból sajnos meglepően pontos.
Metszés: a nagy öreg almafának sem kell minden télen új személyiség
A régi fajtákból gyakran nagyobb koronájú fákat neveltek, de ez nem jelenti azt, hogy évente radikálisan vissza kell őket vágni. Fiatal korban a jó koronaszerkezet kialakítása fontos, később pedig a fény, a levegő és az egészséges termőrészek fenntartása a cél. Elhanyagolt öreg fánál a fiatalítást több évre osszuk el. Ha egyszerre eltávolítjuk a fél koronát, a fa rengeteg vízhajtással válaszolhat. Az öreg almafa felújítása nem favágóverseny.
Almavarasodás és lisztharmat
A régi almafajtákat ugyanúgy érintheti a varasodás és a lisztharmat, mint más almákat. Az érzékenység fajtánként eltérhet. A szellős korona, a lehullott fertőzött lomb kezelése, a megfelelő termőhely és a kiegyensúlyozott tápanyagellátás mind segíthet. Ha kevés növényvédőszerrel szeretnénk termeszteni, érdemes a konkrét fajta tapasztalatait külön megismerni, és nem pusztán a korára hagyatkozni.
Almamoly: a régi almába is beköltözik
A kukacos alma nem modern probléma. Az almamoly a régi fajtákat ugyanúgy károsítja. A lehullott fertőzött gyümölcsök összeszedése, a rajzás megfigyelése és szükség esetén célzott növényvédelmi beavatkozás itt is fontos lehet. A „bio” nem azt jelenti, hogy minden második almában lakótárs van. Inkább azt, hogy tudatosan figyeljük a kártevőket és csak akkor avatkozunk be, amikor szükséges.
Régi fajta megőrzése házilag: oltással is lehet
Ha van egy öreg, értékes almafa a családban, nem feltétlenül kell megvárni, amíg végleg elpusztul. Egészséges oltóvesszőről új fa nevelhető megfelelő alanyra oltással. Ezzel ugyanaz a genetikai fajta továbbvihető. Ez különösen fontos olyan öreg udvari fáknál, amelyek pontos neve talán már el is felejtődött, de a család számára különleges ízt vagy történetet jelentenek. Néha egyetlen oltóvessző több értéket őriz, mint egy egész új facsemete-katalógus.
Gyors kalauz: melyik régi alma miért érdekes?
- Hosszú tárolhatósághoz: Batul, Téli piros pogácsa, több Sóvári típus.
- Erdélyi hagyományhoz: Pónyik, Batul.
- Régi magyar fajtagyűjteménybe: Simonffy piros, Budai Domokos, Bánffy Pál, Jászvadóka.
- Délvidéki történeti fajtaként: Szabadkai szercsika.
- Különleges formájú téli almához: Téli piros pogácsa.
- Ritka helyi fajtakincshez: Sikulai, Sóváriak és más tájfajták.
A pontos íz, érési idő és növekedés ritkább fajtáknál eltérő lehet, ezért vásárlás előtt mindig érdemes az adott szaporítóanyaghoz tartozó fajtaadatokat ellenőrizni.
Gyakori hibák régi almafajta választásakor
- Az első, hogy azt gondoljuk: ami régi, az biztosan ellenálló és gondozásmentes. Ez nem igaz, minden fajtát külön kell megítélni.
- A második, hogy csak a fajtanév számít, az alany nem. Pedig egy erős alany és egy gyenge alany között több méter különbség lehet a végleges faméretben.
- A harmadik, hogy nem ellenőrizzük a fajtaazonosságot. Ritka régi almánál különösen fontos, honnan származik a szaporítóanyag.
- A negyedik, hogy egyszerre kizárólag késői fajtákat ültetünk. Ettől a kert ugyan történelmileg hiteles lehet, csak szeptember végén hirtelen nagyon sok alma lesz benne.
Miért fontos, hogy ezek a fajták megmaradjanak?
Mert a mezőgazdasági és kerti fajtagazdagság nem pusztán romantikus múltidézés. Minden megőrzött fajta genetikai tulajdonságokat hordoz. Lehet köztük eltérő érési idő, szárazságtűrés, íz, tárolhatóság, növekedési forma vagy betegségekre adott reakció. Minél szűkebb fajtakörből termesztünk, annál kevesebb lehetőség marad a jövő nemesítőinek és kertészeinek. Egy régi almafa ezért egyszerre gyümölcsfa és élő génbank.
Kinek való régi magyar almafajta?
Annak, aki nemcsak termést szeretne, hanem történetet is a kertbe. Aki elfogadja, hogy a gyümölcs nem mindig egyforma, viszont lehet aromásabb, érdekesebb és sokkal személyesebb. Jó választás lehet régi parasztkertbe, nagyobb gyümölcsösbe, hagyományőrző kertbe, vidéki udvarba, de akár modern kertbe is, ha van elegendő hely és megfelelő alanyt választunk. Nem kell múzeumot építeni köréjük. Ezek továbbra is gyümölcsfák, csak valamivel hosszabb családfával.
A végső tanulság
A régi magyar és Kárpát-medencei almafajták nem azért értékesek, mert régen minden jobb volt. Hanem azért, mert más volt. Más ízek, más tárolási tulajdonságok, más formák, más termesztési hagyományok éltek egymás mellett, és ebből a sokféleségből ma is van mit tanulni.
A Batul a hosszú tárolhatóságával, a Pónyik erdélyi karakterével, a Sóváriak változatosságukkal, a Téli piros pogácsa különleges formájával, a Szabadkai szercsika, Simonffy piros, Sikulai vagy Budai Domokos pedig már puszta fennmaradásukkal is értéket képviselnek.
Ha van helyed egy új almafának, nem muszáj automatikusan azt választani, amit a boltból már kívülről ismersz. Egy régi fajta lehet, hogy kisebb, lehet, hogy parásabb, és talán nem minden gyümölcse egyforma. Viszont amikor először megkóstolod, könnyen kiderülhet, hogy az alma sokkal többféle tud lenni, mint amennyit a gyümölcsöspult elárul.