Sugárarália: így gondozd, ha jót akarsz neki

Sugárarália: így gondozd, ha jót akarsz neki

Nem kell sok a sugárarália boldogságához, de azt adjuk meg neki.

A sugárarália közkedvelt szobanövényünk, amelynek számos fajtája ismert. Népszerűségét részben annak köszönheti, hogy a gondozása egyszerűnek mondható. Az, hogy egyszerű, természetesen nem jelenti azt, hogy ne igényelne semmiféle törődést, odafigyelést. Az alábbiakból kiderül, mi mindent tehetünk azért, hogy a sugáraráliánk tartósan fitt, életerős maradjon.

sugararalia gondozasa 02

Ami fontos a sugárarália gondozása során

A sugárarália szakszerű ellátása alapvetően két lényeges részből áll. Az egyik a megfelelő fényviszonyok biztosítása, a másik a helyes öntözési rend kialakítása.

A sugárarália fényigénye

A sugárarália közepes fényviszonyok mellett érzi magát a legjobban. Ez azt jelenti, hogy világos, de közvetett, szűrt fénnyel megvilágított helyet igényel. Az egyik gyakori panasz a sugáraráliával kapcsolatban, hogy a növény felnyurgult, hajtásai gyengék, visszahajlóak lesznek. Ezt a problémát jellemzően a túl kevés fény okozza. Ha a sugáraráliának elegendő fényt biztosítunk, megelőzhetjük a megnyúlását. Természetesen az sem szerencsés, ha a növény cserepét tűző napra állítjuk, mivel ez esetben az erős napsugárzás hatására a levelei nagy eséllyel meg fognak perzselődni.

A sugárarália vízigénye

Ne feledjük, hogy a sugárarália helyes gondozásához nagyban hozzátartozik a növény megfelelő öntözése, amellyel biztosíthatjuk a hosszan tartó jó kondícióját. Lényeges, hogy két öntözés között várjunk addig, amíg a növény földjének felső rétege kiszárad, majd ezt követően közepesen öntözzük meg. Nem ritkán előfordul, hogy nagy igyekezetünkben túlöntözzük a növényt. Ezzel sem teszünk jót neki, mivel ez akár a gyors pusztulásához is vezethet. A túlöntözés jele, ha a növény levelei sárgulni kezdenek, majd végül lepotyognak.

A sugárarália gondozásához hozzátartozik annak szükség szerinti visszavágása, illetve a tápanyagokkal való ellátása is.

sugararalia gondozasa 03
Carol VanHook

A sugárarália visszavágása

Előfordulhat, hogy a sugáraráliát alkalomszerűen vissza kell vágnunk, különösen ha a gyenge fényviszonyok miatt csúnyán megnyúlt. A jó hír, hogy a visszavágás nem bonyolult művelet. Egyszerűen vágjuk le a növényről a ránézésre túlnőtt vagy felnyurgult hajtásokat, hogy elérjük a kívánt kisebb méretet vagy formát. A sugárarália a visszavágást követően hamar visszanyeri régi, esztétikus alakját, és a lombja újra sűrűnek, bokrosnak fog hatni.

A sugárarália tápoldatozása

A sugárarália alapvetően nem igényel tápoldatozást, de ha szeretnénk, évente egyszer kezelhetjük vízzel hígítható folyékony tápoldattal. Nem árt tudnunk róla, hogy a növény részei lenyelve mérgezőek mind az emberre, mind az állatokra nézve. Nem jellemző, hogy a mérgezés halálos kimenetelű lenne, de égő érzést, duzzanatot, nyelési nehézséget, illetve súlyos esetekben nehéz légzést okozhat.

sugararalia gondozasa 04
Forest and Kim Starr

A sugárarália kártevői és betegségei

A sugáraráliát kártevők vagy betegségek nem gyakran veszélyeztetik, de esetenként azért előfordulhatnak problémák.

A sugárarália leggyakoribb kártevői a takácsatkák és a viaszos pajzstetvek. Enyhe fertőzöttség esetén rendszerint elég, ha szappanos vízzel lemossuk a leveleket, ezzel megszabadulhatunk a kártevőktől. Súlyosabb fertőzés esetén célszerű lehet a növényt rovarölő szerrel, például neem-olajjal kezelnünk. Arról se feledkezzünk meg, hogy a kártevők általában akkor támadják meg a növényt, ha az valamilyen stresszhatás miatt már legyengült. Ha tehát azt tapasztaljuk, hogy a növényünk megfertőződött, azt is vizsgáljuk meg, kap-e elegendő fényt, illetve nem öntöztük-e túl.

A leggyakoribb betegség, amely a sugáraráliát sújthatja, a gyökérrothadás. Ennek oka általában a túlöntözés, illetve a gyenge vízelvezető képességű talaj.