11 pár kerti növény, amelyek kedvelik egymás társaságát

11 pár kerti növény, amelyek kedvelik egymás társaságát

Részben népi, részben tudományos megfigyeléseken alapul, egy azonban bizonyos: egyes növénytársítások kifejezetten előnyösek a páros mindkét tagja számára.

Léteztek praktikák, amelyeket a gazdálkodók, kertészek már nagyszüleink idején jól ismertek és hatékonyan alkalmaztak. Ezek közé tartozik a növénytársítás gyakorlata is, amelynek lényege, hogy az egymás mellé ültetett növények kölcsönösen segítik egymás egyészséges fejlődését, elősegítik többek között a jobb terméshozamot.

Előnyösen hatnak egymás tápanyagfelvételére, együtt könnyebben megküzdenek a kártevők hadával, vagy éppen magukhoz vonzzák a beporzó rovarokat vagy olyan egyéb hasznos rovarokat, amelyek rövid úton elpusztítják a növényeket károsító kártevőket.

Ha tehát eddig nem tettük, idén mindenképpen érdemes próbát tennünk az alábbi párosítások egyikével-másikával, netalán többel is!

1. Illatos ternye + mángold

Az illatos ternye olyan egynyári növény, amely magról vetve könnyen kikel például a veteményes sorai között. Mézillatú virágainak nem tudnak ellenállni a  hasznos zengőlégyfélék, amelyek segítségével kordában tarthatók a levéltetvek. Ültessünk az ágyás szegélyére mángoldot, melléje pedig elszórtan az alacsony növésű, bájos virágú ternyéből.

11 novenyparos 01

2. Sarkantyúka + uborka

Van, aki számára az a legfontosabb, hogy a biológiai sokféleség megőrzése érdekében kedveljék a kertet a beporzó és egyéb hasznos rovarok. Ezt megfelelő növénytársítással el is érhetjük. Futtassunk például uborkát támrendszerre, ennek aljához pedig vessünk sarkantyúkamagot. A sarkantyúka jellegzetes illata elűzi a kellemetlen kártevőket, nem mellesleg pompás látványt nyújt élénk színű, sarkantyús virágaival.

11 novenyparos 02

3. Dinnye vagy egyéb tökfélék + virágos gyógy- és fűszernövények

Ahhoz, hogy a tökféléknek teremjenek, virágzás idején nagy szükségük van beporzó rovarokra. Ezeket sikeresen a kertünkbe csalogathatjuk, ha a dinnye vagy tök mellé virágos gyógy- vagy fűszernövényeket ültetünk. Kiválóan megfelel a célra például a kapor, az édeskömény vagy a petrezselyem.

11 novenyparos 03

4. Kukorica + karósbab + tökfélék

Ez a hármas növénytársítás már az amerikai őslakosoknak is bevált. Futtassunk babot a kukorica szárára. A bab a többi hüvelyeshez hasonlóan átalakítja a légkör szabad nitrogénjét olyan formában, amelyet a haszonnövények fel tudnak használni. A tök levelei élő talajtakarót alkotnak, amely visszaszorítja a gyomnövények növekedését, valamint segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát.

11 novenyparos 04

5. Körömvirág + brokkoli

A körömvirág szára olyan ragacsos nedvet választ ki, amely odavonzza a  levéltetveket, de egyben csapdába is ejti azokat. Káposztafélék, például brokkoli mellé ültetve távol tartja a levéltetveket a brokkolitól. Ráadásul a hasznos katicabogarak is megjelennek, hogy megtizedeljék a levéltetvek állományát.

11 novenyparos 05

6. Saláta + paradicsom vagy padlizsán

Ennek a növénytársításnak a legnagyobb haszna, hogy a magasra növő paradicsom vagy padlizsán árnyékot nyújt a salátának, amely tudvalevően nem kedveli a hőséget. Ezzel a egyszerű trükkel kissé meghosszabbíthatjuk a salátaszezont.

11 novenyparos 06

7. Retek + sárgarépa

Ez a két növény a talaj különböző rétegeiből veszi fel a szükséges tápanyagokat, nem  versengenek tehát egymással az erőforrásokért. A retek hamar kifejlődik és gumója nem hatol olyan mélyen a talajba, mint a sárgarépa, amelynek ellenben hosszú a raktározó főgyökere, és hosszabb időre van szüksége, amíg készen áll a betakarításra.

11 novenyparos 07

8. Paradicsom + bazsalikom vagy koriander

Kertészek egy része esküszik rá, hogy a bazsalikomtól jobb lesz a paradicsom íze. Elsősorban azonban azért célszerű ültetnünk, mivel erős illata elűzi a  kártevőket. Ha pedig hagyjuk, hogy a bazsalikom vagy a koriander virágot hozzon, ezzel a beporzó rovarokat is a kertünkbe csalogatjuk.

11 novenyparos 08

9. Saláta + metélőhagyma vagy fokhagyma

A levéltetvek elkerülik a számukra "büdös" növényeket, mint például a metélőhagyma vagy a fokhagyma. Ezért mindenképpen érdemes a saláta közelébe ültetnünk belőlük. Ha illatos ternyét is ültetünk a sorok közé, a hasznos rovaroknak is kedvezünk.

11 novenyparos 09

10. Rózsa + muskátli vagy metélőhagyma

A megfigyelések szerint az erőteljes illatú vagy aromájú növények távol tartják a kártevő rovarokat, köztük a levéltetveket. Bár erre nincs száz százalékos garancia, egy próbát kétségtelenül megér: hogy a rózsán idén ne tivornyázzanak népes levéltetű-kolóniák, ültessük mellé kellően szagos muskátlit vagy metélőhagymát.

11 novenyparos 10

11. Kamilla + káposzta

A kamilla a kertbe vonzza a káposzta kártevőit elfogyasztó hasznos rovarokat. Ősszel aprítsuk fel a föld feletti részét, majd szórjuk az ágyásokra, és hagyjuk ott lebomlani. A gyökerét hagyjuk a talajban, hogy lebomlása során gazdagítsa a talajt.

11 novenyparos 11

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR