Felemeljük a kertet annak, aki nem tud lehajolni

Felemeljük a kertet annak, aki nem tud lehajolni

A magaságyás egyenes derékkal is gondozható, különleges, kiemelt terepe a kertnek. Ülve, akár kerekesszékből is művelhető. Ápolóját sikerélménnyel is megörvendezteti, hiszen minden gyorsabban fejlődik benne, mintha szabadföldben nevelkedne.

 

Nyugat-Európa országaiban és az Amerikai Egyesült Államokban utazva gyakran tűnt a szemembe egy különös kerti létesítmény: asztalmagasságú, hosszabb-rövidebb keret, amelyben dúsan nőttek a különböző zöldségfélék és helyenként virágok is.

Gondosan ápolt kiskertekben, iskolák és egyéb gyermekintézmények, szociális otthonok közelében "működnek" ezek az ún. magaságyak.

Magaságy

Az új módszerek iránt fogékony (mondhatnám úgy, hogy kíváncsi) ember lévén négy évvel ezelőtt én is megpróbálkoztam a füredi kertemben ezzel a módszerrel, amely mindjárt az első évben nem várt sikerekkel ajándékozott meg. Így azután minden évben betelepítem a magam mindössze négy méter hosszú magaságyát, és a módszerrel olyan eredményeket értem el, amelyek már közlésre alkalmasak.

Úgy látszik, hogy az országban sok kísérletező kedvű kertész él, mert azóta igen sokan megkerestek személyesen, telefonon és levélben; elmondták tapasztalataikat, megosztottuk közös problémáinkat, és együtt örültünk a gazdag és jó minőségű termésnek. Kertésztársaim értékes megfigyelései és az az érdeklődés, amelyet a magaságyat megszemlélő látogatók részéről észlelek, bátorítottak fel arra, hogy összegyűlt tapasztalataimat és megfigyeléseimet a honlapomon a szélesebb közönséggel is megismertessem.

A magaságy előnyei a kertész számára

Ez a termelési módszer voltaképpen a dombágyás fejlettebb változata. Kis területen, sőt olyan helyen is megvalósítható, ahol egyébként nem volna lehetőség a termelésre.

A vegyes növényállomány következtében a magaságyba vetett és palántázott növények erőteljesebben fejlődnek, gyorsan nőnek és érlelnek termést, emiatt nincs szükségük bonyolult vegyi növényvédelemre, mert - amint azt a régi magyar gazdák állították - az erőteljesen fejlődő növények kinőnek a kártevők foga alól!

A jól, céltudatosan összeválogatott növények nem vívnak konkurenciaharcot egymással, hanem "kellemes társaságot" alkotva békésen megférnek egymással, sőt nemritkán támogatják, segítik is egymást.

Nagy előny, hogy a magaságy egyenes derékkal, meghajlás, guggolás és térdelés nélkül ápolható. Ez nagy érték, mert hányszor emelkedünk fel a gyomlálásból, egyelésből nagyot sóhajtva vagy nyögve, hogy: Istenem, de messze is van ez az édes anyaföld!

Magaságy

A magaságynak nagy szerepe lehet a jövőben abban, hogy a mozgáskorlátozottak kertészkedni tudjanak. Sokszor beszélgettünk az érdekeltekkel arról, hogy milyen jó lenne valamiféle folyamatos elfoglaltságot találni azon honfitársaink számára, akik nehezen tudnak járni, mozogni, esetleg éppen tolószékbe kényszerülnek. Az ő számukra a magaságy nagy lehetőség, hiszen kora tavasztól késő őszig ápolhatják, gondozhatják a növényeket. Még télen is ad elfoglaltságot a magaságy, mert akkor lehet megtervezni, milyen növényeket, milyen sorrendben vessenek és ültessenek, melyiket milyen módszerrel neveljék fel, és hogyan takarítsák be a termésüket.

Úgy vélem, azt sem kell különösebben hangsúlyoznom, hogy a mozgásukban korlátozottak számára nem csupán az előállított termény jelent értéket, hanem az a sikerélmény is, amelyet a magasággyal való törődés szinte naponta nyújt, amikor azt tapasztalják, hogy munkájuk nyomán szépen fejlődnek a növények, egészségesek és jóízű, zamatos termést érlelnek.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?