Hogyan kell a leandert metszeni?

Hogyan kell a leandert metszeni?

Az ügyesen metszett leandert beborítják a virágok. Nagyon egyszerű a metszése, és ha szép bokrot szeretnénk, akkor érdemes követni az alábbi tanácsokat.

Leander

Hasznos tippek a leander metszésére

A leander metszése igazán egyszerű. A helyes metszés jutalma pedig egy életerős, egészséges, kompakt, dúsan virágzó növény. Lássuk, hogyan kezdjünk bele!

Leander

A leander ágait egy kicsivel a levélhónaljak felett metsszük vissza. Ezek a növény azon részei, ahol 3-3 levél kapcsolódik a szárakhoz. Ha ezeken a pontokon metsszük meg a leandert, ezzel új ágak hozására serkentjük. Azaz 3 új ág fog kifejlődni ott, ahol korábban 3 levél helyezkedett el.

Ha az új ágakat hagyjuk egy kicsit nőni, majd ezeket is visszametsszük (a levéltöveknél), ezzel ismét új elágazásra serkentjük a növényt ezeken a pontokon. Ezzel a művelettel tehát ismét megháromszorozzuk a kialakuló ágak számát.

Végeredményként pedig szép gömbölyű, bokros leandert kapunk. Ne feledjük, hogy az első metszés helye a növényen kellően alacsonyan legyen, hogy ez megfelelő alapul szolgáljon az összes többi kialakuló elágazásnak, ahogyan azt a mellékelt ábra is szemlélteti. Bónuszként minden ágvégen egy-egy fürt virág fog kifejlődni. Minél több ága van tehát a növénynek, annál dúsabban fog virágozni.

Leander

Gyakori kérdések a leander metszésével kapcsolatban

Miért kell metszenünk?

A leander metszésének fő oka, hogy ezzel formára alakítsuk a növényt, valamint ösztönözzük az új ágak növekedését, végső soron pedig a gazdagabb virághozamot.

Mikor kell metszenünk?

A leander metszésére a legjobb időszak még teleltetés előtt a szeptember és az október. Az ennél későbbi metszés esetenként a tavaszi növekedés kárára mehet. Ha azonban a növény állapota megkívánja, a metszést teleltetés után, tavasszal is elvégezhetjük.

A virágok a leander idős vagy új ágvégein fejlődnek ki?

A virágfürtök az új ágvégeken nőnek.

Mennyire lehet visszametszeni a növényt?

A leanderek nagyon erős növény, és jól tolerál egy nagymértékű metszést is. Ne féljünk visszametszeni az általunk meghatározott kiinduló magasságra – különösen, ha úgy látjuk, hogy a növény további szabályos növekedése jelentős alakítást igényel.

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR