Hogyan készül a meggybor?

Hogyan készül a meggybor?

A meggybor legjobb alapanyaga a mélysötét színű, aromás, de apró gyümölcsű cigánymeggy. Ezen kívül bármelyik meggyfajtából jó bor készíthető, ha a gyümölcs nem penészes, érett (esetleg kissé túlérett).

 

A gyümölcsöt megmossuk, a szárát eltávolítjuk, majd pedig megzúzzuk. A zamat fokozása céljából a gyümölcs 10%-ának a magját is megtörjük.

Zúzás van

Megzúzott cefrét beoltjuk a kereskedelemben kapható fajélesztővel és szélesszájú befőttes üvegbe töltjük. 10 kg gyümölcsből 6,5 liter lé nyerhető. Ennek átlagos cukortartalma (8%, savtartalma pedig 16 ezrelék). Egy liter gyümölcsléhez ugyanannyi vizet keverünk, majd hozzáadunk 35-40 dkg/liter kristálycukrot szirup formájában.

A lé erjedése megfelelő körülmények között három-négy nap múlva megindul és 8-10 napig tart. Az erjedés teljes befejeződése után 2-3 héttel a bort lefejtjük a az üledékről. Szükség esetén vászon szűrőn átengedjük. A bor néhány hét alatt szép, tisztára derük, ekkor még egyszer átfejtjük és lezárt palackban tároljuk.

Ihatós

A meggybor két évig tárolható. Ennél hosszabb ideig nem érdemes eltartani, mert elöregszik, élvezhetősége csökken.

Aki máshogy készíti, feltétlenül ossza meg a tudást!

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?