Hogyan ültessünk gyümölcsbokrot?

Hogyan ültessünk gyümölcsbokrot?

A ribiszke, köszméte, málna őszi telepítéséhez szeretnék néhány ötletet megosztani. Legfontosabb, hogy évente ritkító metszést végezzünk rajtuk.

A gyümölcscserjék felnevelése rövidebb időt és kevesebb figyelmet igényel, mint a fáké. Mégis gyakran tapasztaljuk, hogy a gyümölcskertészek még ezt a kevés gondot is sajnálják a cserjéktől a telepítés után. Pedig éppen úgy meghálálják a talajműveIést, a gyomoktól való mentességet és a növényvédelmet, akárcsak az értékesebbnek tartott gyümölcsfák.

Ribizli

A gyümölcscserjéket a telepítés után azonnal, tehát még ősszel vissza szoktuk metszeni. A ribiszkét és a köszmétét úgy metsszük vissza, hogy a talaj színe fölé emelkedő vesszőn 2-3 erőteljes, fejtett rügy maradjon. Ezekből megfelelő számú elágazás fejlődik, amely a következő évben már lehetővé teszi a terebélyes cserje kialakulását.

Az eltelepített málnavesszőt ugyancsak ősszel, a felére metsszük vissza. A következő években a gyümölcstermő cserjék már termőre fordulnak, és csupán ritkító metszést igényelnek.

Málna

 ***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR