Így építettünk tágas magaságyat

Így építettünk tágas magaságyat

Fogtunk négy feleslegessé vált falapot, néhány összekötő vasat és nekiálltunk, hogy gusztusos magaságyat eszkábáljunk a kertben. A hobbikert.hu bemutatója.

Fából épült családi házunk ablakait eredetileg zsalugáterek védték, de hiába voltak szépek, praktikusságban nem tudták felvenni a versenyt a jó minőségű alumínium redőnyökkel. Így 2 ablak összesen 4 zsalugátere feleslegessé vált (kb. 150*100 cm) és elhatároztuk, hogy magaságyat készítünk belőlük.

Feleslegesből magaságy!

Kapóra jött, hogy az utóbbi években nem tudtuk felhasználni a kert sarkában halmozódó komposztot, úgyhogy rendelkezésre állt a kb. 2 köbméternyi földet befogadó magaságy töltete is.

4 dolgot kellett vásárolnunk, barkácsáruházban, kb. 6000 Ft-ért:
- 16 szegletvasat (derékszögben hajlított összekötő lemezt), hozzá való csavarokkal
- 9 négyzetméter kertészeti fóliát
- 6 méter műanyag élvédőt
- egy kisebb doboz faápoló vékonylazúrt

Sok éves használatban gondolkodunk, ezért a biztonság kedvéért a zsalugátereket kívül-belül lekentük vékonylazúrral, hogy minél tartósabb és – nem mellékesen – szebb legyen. A vékonylazúr alkalmas arra, hogy az időjárással is ellenállóvá tegye a fát, ugyanis nem képez rajta összefüggő bevonatot (ami később lepattogna, berepedezne, az UV-től elporladna), hanem beivódik a rostok közé. Néhány évente azért meg kell ismételni a kezelést (legalább kívülről).

A 4 zsalugáter szépen egymáshoz passzolt, úgyhogy csak meg kellett találni a kertben a helyet, ahol felállíthatjuk őket. A magaságy négy élét összeillesztettük és a szegletvasakkal alul és felül összefogattuk. A föld belehordása után derült ki, hogy a vasalatot meg kell duplázni. A laza komposztnál is számíthatunk ugyanis 1000 kg tömegre köbméterenként, úgyhogy a szegletvasaknak kb. két tonna föld nyomásának kell majd (éveken keresztül) ellenállnia. A 16 szegletvas darabonként 4 csavarral megfogatva már elegendőnek bizonyult.

Szegletvas

A magaságyat fóliával béleltük ki. Eleinte ezt nem terveztük, mert jó dolog, ha szabadon szellőzik, de aztán rájöttünk, hogy fólia nélkül nagyon gyorsan kiszáradna, a faanyag is gyorsan elkorhadna, és a fólia apróbb sérülésein jut majd elegendő levegőhöz a magaságy belseje. A fóliát a felső peremen a műanyag élvédővel rögzítettük.

Fólia ment bele

A komposzt földjével feltöltöttük a magaságyat. Az űrtartalma 150*150*100 centiméteres méretének megfelelően 2,25 m3, de mivel kb. 10 cm peremet hagytunk, nincs színültig tele, körülbelül 2 m3 földdel számoltunk.

Végül a magaságy beültetése következett, de ez már egy másik történet.

Magaságy

Mérleg: kb. egynapos munkával és 6000 Ft befektetéssel sikerült elérnünk, hogy legyen egy 2,25 négyzetméter területű, gusztusos kinézetű, jól hasznosítható magaságy a kertben. Nem mellesleg nem kellett kidobnunk a zsalugátereket és fel tudtuk használni a régóta ott álló komposztot is. A fóliabélelésben nem voltunk biztosak, de az eltelt 1-2 hónap használat közben bebizonyosodott, hogy működik az ágy, nem volt rossz ötlet.

Működik

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR