Kiemelkedő látvány a spirális kert

Kiemelkedő látvány a spirális kert

Függőleges terjeszkedés.

Egy spirális kert, kiváltképp, ha függőlegesen is terjeszkedik, nagyon mutatós. Szabó Tünde Edina saját kezűleg, bontott téglákból építette meg a sajátját.

"Az ötletet interneten (TikTok) találtam, ahol terméskőből építettek fűszerspirált, viszont az én termésköveim ehhez az ötlethez túl nagyok, így a tavalyi házfelújításból maradt bontott téglát használtam fel a spirális kerthez.

Magát az építést én csináltam egyedül. Először felástam azt a kis zugot, ahová megálmodtam a csigát, azt részben (mivel nem termőföld) összekevertem általános virágfölddel, ezután elkezdtem építeni a spirált.

spiralis kert kiemelkedo latvany 02

A téglákat először állítva kezdtem el rakni, de hamar rájöttem, hogy így instabil lesz. Ezután elfektettem a téglákat (kisebbet-nagyobbat), és ahogy emelkedett a spirál, úgy adta ki a csiga formát is.

spiralis kert kiemelkedo latvany 03

Töltelékként erdei földet (szinte a legfelső, puha réteget, mintha tőzeg lenne) kevertem el szintén általános virágfölddel, és a téglák rései közé nyomkodtam. Nem tömörítettem.

Több fordulót tettünk barátommal az erdőben földért, a szüleim tanyájáról is hoztunk az akácfák alól laza szerkezetű talajt bele, de ez is elfogyott, mert nagyon sok kell bele. A párom szüleitől sima kerti feketeföldet hoztunk, ez is adott bele egy réteget, de végül legfelül virágföld borítja, abból ázik majd lefelé a tápanyag az öntözés során.

spiralis kert kiemelkedo latvany 04

Közben csapadékos időnk volt, így ülepedett az egész magától, és locsolni sem kellett még.

A munka így több napig tartott, de szerintem, ha tényleg minden kéznél van, nem tart tovább 2-3 óránál az egész és ebbe egy jó kávé is belefér.

spiralis kert kiemelkedo latvany 05

Kisvirágú árvácskákat ültettem bele és köré, amiket ha idejét múltak lesznek, lecserélek más virágra. Lényeg, hogy színes legyen!

Egy farönköt "ültettem" még mellé, erre egy nagyobb cserép került, benne valamilyen díszcsalán és még egy színes virágú, talán egynyári (ezeket most kaptam), továbbá két tő rózsacsemete, primula, ibolya is helyett kapott a kertben.

spiralis kert kiemelkedo latvany 06

Szerintem mindenképpen szemet gyönyörködtető, magasságával kiemelkedő, megkapó látványt nyújt, amit a kerti szolár díszek − foszforeszkáló kavicsok − csak még jobban kiemelnek. Mondhatni nem mindennapos látvány!

Az oldalába tervezek még kövirózsát telepíteni, ha időm engedi."

spiralis kert kiemelkedo latvany 07

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR