Kínai selyemvirágfa: nálunk is jól bírja a telet

Kínai selyemvirágfa: nálunk is jól bírja a telet

Legutóbb szeptember első napjaiban, a budapesti Füvészkertben, a pálmaház közelében csodálhattunk meg néhány teljes virágzásban lévő kínai selyemvirágfát.

A növénybarátok a kínai selyemvirágfát elsősorban rendkívül mutatós, nyáron nyíló virágai, valamint évente lehámló kérge miatt tartják igen nagy becsben. No meg amiatt, hogy nem igényel kiemelkedően sok gondoskodást. Selyemmirtusz néven is ismert, bár ez az elnevezés annyiban félrevezető, hogy a növény a mirtuszféléknek nem igazán közeli rokona. Egzotikus megjelenése mellett további jó tulajdonsága, hogy az időjárás viszontagságaival szemben meglehetősen ellenálló, a mi fagyos teleink sem fognak ki rajta. Feltéve természetesen, ha a számára ideális helyre ültetjük.

kinai selyemviragfa 02

Mit érdemes tudni a kínai selyemvirágfáról?

Nagy könnyebbség a hobbikertészek számára, hogy a kínai selyemvirágfa ültetése és gondozása sok tekintetben megegyezik az egyéb fafélékével, illetve cserjékével.

Fontos, hogy ültetéskor a kínai selyemvirágfának napos helyet válasszunk. Nem feltétlenül szükséges, hogy a talaj tápdús vagy előzőleg feljavított legyen. A növény ugyanis jól alkalmazkodik a legkülönbözőbb talajviszonyokhoz, ezzel együtt nem árt szem előtt tartanunk, hogy a vizenyős talajt nehezen viseli. Ha tehát elegendő napsütéshez jut, a talaja pedig jó vízáteresztő képességű, ezt bőséges nyári virágzással hálálja meg; az egészséges, jó kondícióban lévő növény pedig az esetleges kártevők ostromának is sokkal jobban ellenáll.

kinai selyemviragfa 03

Bár a fa többnyire jó szárazságtűrő, a frissen ültetett kínai selyemvirágfát jól öntözzük be, majd ezt követően is rendszeresen gondoskodjunk az öntözéséről egészen addig, amíg jól meg nem gyökeresedik. Trágyázásra általában nincs szükség, kivéve ha azt tapasztaljuk, hogy túl gyér a virághozam. Rendszerint az ültetés utáni második évben számíthatunk az első teljes virágzásra. Azt, hogy a fának szüksége van-e tápanyag-utánpótlásra, talajvizsgálattal tudjuk kimutatni. Nem árt tudnunk, hogy a kínai selyemvirágfa számára az 5,0-6,5 közötti pH-értékű talaj az ideális.

kinai selyemviragfa 04

Ha a kertünkben kevés a szabad hely, akkor mindenképpen célszerű alacsonyabbra növő fajtát választanunk, így még véletlenül sem esünk abba a hibába, hogy egy túl magasra és terebélyesre növő fát kell rendszeresen, erősen visszametszenünk, hogy egyáltalán elférjen. A kínai selyemvirágfának az idők során keresztezéssel számos hibridjét hozták létre, köztük törpe növekedésű változatok is akadnak szép számmal. Ilyen többek között az élénk rózsaszín virágú 'Centennial Spirit'  vagy a sötét rózsaszín virágaival díszítő 'Victor'. Az ezeknél kissé magasabbra növő, féltörpe 'Caddo'  virágai halvány rózsaszínűek. A kisebb termetű fajták konténeres növényként is tarthatók, közülük sok télálló.

kinai selyemviragfa 06

Hasznos tippek a kínai selyemvirágfa gondozásához

Problémák, tévedések leggyakrabban a kínai selyemvirágfa gondozása során merülnek fel. A fát időnként könnyen megtámadja például a lisztharmat, ez azonban a megfelelő szerekkel hatékonyan kezelhető. Gyakori hiba a szakszerűtlen metszés. Akár a fa pusztulásához is vezethet ugyanis, ha csupa jó szándékból túl erősen vágjuk vissza a korona legmagasabb ágait. Ezzel egyrészt tönkre tesszük a fa természetesen szép, esztétikus alakját, másrészt megkockáztatjuk a teljes kiszáradását.

A kínai selyemvirágfa ágait tehát mindig kis mértékben, gyengén metsszük vissza. Ha a legvastagabb ágakat túl nagy mértékben vágjuk vissza, ezzel a fa töve mellől vagy a törzs talajközeli részéből előtörő vízhajtásoknak kedvezünk, amelyeket plusz munkával és időráfordítással aztán szintén el kell távolítanunk. Nem beszélve arról, hogy a vízhajtásokkal tarkított fa meglehetősen előnytelen látványt nyújt. A kínai selyemvirágfa metszése a legtöbb esetben kimerül a szükség szerinti ritkításban, ennél többre nincs szükség.

Ahogy a fentiekben említettük, a kínai selyemvirágfát esetenként megtámadhatja a lisztharmat, amely általában gyér virágzáshoz vezet. A rovarkártevők közül a levéltetvek gyakoriak, amelyek a fiatal, zsenge hajtásokon telepszenek meg és szívogatják a növény nedvét. Az általuk előállított cukortartalmú kiválasztási termék, a mézharmat pedig kedvez a korompenész kialakulásának. Ezt a problémát rovarölő szappan, illetve neem olaj alkalmazásával szüntethetjük meg. A permetezés legyen alapos, a szer a levelek fonákát is érje.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR