Megéri a hibrid vetőmag, vagy kerüljük, mint a rossz pénzt?

Megéri a hibrid vetőmag, vagy kerüljük, mint a rossz pénzt?

Elmondjuk őszintén, mi az előnye és a hátránya a hibrid növények kiskerti termesztésének.

A növénytermesztés időnként meglehetősen bonyolult lehet, és a helyzetet tovább bonyolíthatják az itt is, ott is felbukkanó szakmai kifejezések. Ezek közül kettő a hibrid vetőmag és a nem hibrid vetőmag. Ezek a kifejezések különösen sok félreértésre adhatnak okot. Az alábbiakban részletesebben rávilágítunk a kettő közötti különbségre.

Vetőmag

Mik azok a hibrid vetőmagok?

A hibrid vetőmagokat két konkrét növényfajta gondos beporzásával állítják elő erre szakosodott cégek. Általában ennek a magas fokú szelekció útján megvalósuló növénynemesítésnek a célja a kiválasztott fajták egy-egy pozitív jellemzőjének oly módon való ötvözése, hogy az eredményként előállított vetőmag mindkét fajta jellegzetességeit hordozza.

Így például, ha az egyik paradicsomfajta nagyon jó szárazságtűrő, a másik pedig gazdagon terem, a két fajta keresztbeporzásával olyan fajta hozható létre, amely jól tolerálja a szárazságot és sok termést is hoz.

A hibrid magokból termesztett növények általában nem hoznak olyan magokat, amelyek felhasználhatók lennének egy ugyanolyan tulajdonságokkal bíró növény felnevelésére, sőt akár olyan magokat is hozhatnak, amelyekből egyáltalán nem fog kikelni új növény.

Bár a "hibrid vetőmag" kifejezést gyakran zöldségfélékkel összefüggésben használják, elvileg a legtöbb növény, amely magot hoz, hibriddé nemesíthető. MIT JELENT A NÖVÉNYEK FAJTANEVE UTÁN ÍRT F1 JELZÉS?

Mik azok a nem hibrid vetőmagok?

A nem hibrid vetőmagokat másképpen szabad beporzású magoknak is nevezzük. A nem hibrid magok természetes beporzású növényekről származnak. Ezek közül egyes fajták már évszázadok óta ismertek.

A nem hibrid magokból olyan növények fejlődnek, amelynek magjaiból további olyan növények kelnek ki, amelyek az adott szülőfajtára jellemzőek.

Hibrid magokat vagy nem hibrid magokat használjunk?

Annak ellenére, hogy heves viták dúlnak az interneten arról, vajon használjunk-e hibrid vetőmagokat vagy sem, ez valójában minden hobbikertész személyes döntésén múlik. Mind a hibrid vetőmagok, mind a nem hibrid vetőmagok használata számos előnnyel – de hátránnyal is – jár.

A hibrid vetőmagok pozitívumai közé sorolhatjuk, hogy jobban teremnek a kertben, ami a betakarítható termés, illetve leszüretelhető zöldségfélék mennyiségét illeti. Több növény éli túl a betegségek és kártevők támadását, és több virág bont szirmot. A kertész számára mindez fokozott megtérülést jelenthet a kertben növénygondozással töltött időért cserébe.

A hibrid vetőmagok negatívumai közé tartozik, hogy általában drágábban lehet megvásárolni azokat a speciális beporzási eljárás miatt, és a kifejlett növényről gyűjtött magok a következő évben nem reprodukálják ugyanazt a növényt, illetve egyes esetekben eleve úgy kerülnek előállításra, hogy a hibrid növény magjaiból egyáltalán nem fejlődik növény.

A nem hibrid vetőmagok pozitívumai között említést érdemel, hogy rendkívül széles a paletta, ami a különböző fajták választékát illeti. Paradicsomból például konkrétan több ezer nem hibrid fajta létezik, amelynek termesztésével próbát tehetünk, és mindegyiknek megvan a saját jellemző kinézete, valamint íze, zamata. A hibrid vetőmagok előállításának költség- és idővonzata miatt csupán néhány tucat fajta létezik, így a választék belőlük meglehetősen korlátozott.

A nem hibrid vetőmagok esetén a kifejlett növény magjait összegyűjthetjük és következő évben újra felhasználhatjuk azokat ugyanannak a fajtának a felneveléséhez.

A nem hibrid vetőmagok negatívumai közé tartozik, hogy nem annyira ellenállóak, mint a hibrid vetőmagok. Számos nem hibrid magról nevelt növény sokkal védtelenebb a betegségekkel és kártevőkkel szemben, mint hibrid társai. Továbbá jellemzően nem teremnek annyit, mint a hibridek. Ennek oka, hogy a nemesítők épp a tulajdonságok javítása érdekében hozzák létre a hibridet.

Vetőmagok

Az, hogy melyik a mi számunkra a kedvező, attól függ tehát, mit szeretnénk kihozni a kertünkből. Fontoljuk meg hát alaposan, milyen típusú magok a legjobbak a saját kiskerti céljaink megvalósítására.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR