Tippek, ötletek: mit, miért ültessünk a rózsa köré? A rózsa társnövényei

Tippek, ötletek: mit, miért ültessünk a rózsa köré? A rózsa társnövényei

Tegyük teljessé a rózsakertet.

Akár az a célunk, hogy még szebbé tegyük a rózsaágyást, vagy az, hogy még több beporzó rovart csalogassunk a kertünkbe, időnként jól jön, ha olyan növényekkel bővítjük a kertünk növényállományát, amelyek jól fejlődnek a rózsa közvetlen közelében. Az alábbiakban erről lesz szó egy kicsit részletesebben.

Ezért vegyük körbe növényekkel a rózsát

Vannak rózsabokrok, amelyek növekedési habitusoknak köszönhetően idővel felnyurgultnak, megnyúltnak fognak tűnni. Ez lényegében azt jelenti, hogy a növény valamilyen oknál fogva ledobja a talajhoz közeli leveleit, azaz felkopaszodik. A lomb és a virágok a bokron magasabban helyezkednek el és díszítenek, míg alul mindössze a tüskés szárakban "gyönyörködhetünk". Őszintén szólva, rózsatulajdonosként ennél azért szebb látványra vágyunk.

Hogy ezen a némileg lehangoló összképen változtatni tudjunk, nem kell mást tennünk, mint alacsony termetű növények után néznünk. Az ezekkel szemben támasztott elvárás egyrészt, hogy legyenek szemrevalóak, mutatósak, másrészt, hogy jól fejlődjenek a rózsabokor alá ültetve. A kertészek jó része úgy véli, hogy a bokros növekedésű rózsa egészségesebben fejlődik növénytársításban, azaz olyan növények közelében, amelyek vonzzák a hasznos rovarokat, miközben elűzik kártékony társaikat.

rozsa novenytarsitasban 02

Növények, amelyek jól fejlődnek a rózsabokor tövében

Amikor társnövényekkel kívánjuk kiegészíteni a rózsaágyást, bölcs dolog olyan növényeket választani, amelyek biztosan nem kezdenek invazív módon elterjedni. Olyan növényt keressünk, amelynek lehetőleg hasonló a növekedési habitusa, mint a rózsáé. Ügyeljünk arra, hogy a társnövényeket legalább 30-50 cm távolságra ültessük a rózsa tövétől, hogy még véletlenül se bolygassuk meg, sértsük meg a gyökerét. A rózsa alapvetően nem kedveli, amikor a talajban lévő tápanyagokért, vízért vagy napsütésért kell rivalizálnia, ezt mindenképpen tartsuk szem előtt, amikor körbevesszük egyéb növényekkel.

Messze a teljesség igénye nélkül felsorolunk néhányat azok közül a közkedvelt növények közül, amelyeket kertész körökben a rózsa ideális társnövényeiként tartanak számon:

Évelők:

  • ánizsillatú izsópfű
  • bugás lángvirág
  • fekete üröm
  • harangvirág
  • illatos macskamenta
  • jégvirág
  • jószagú cickafark
  • kék borsófürt
  • kék sudárzsálya
  • levendula
  • liliom
  • nagylevelű palástfű

Egynyári növények:

  • árvácska
  • dúsvirágú petúnia
  • egynyári lángvirág
  • kerti szarkaláb
  • szárnyalt díszdohány
  • vaníliavirág

rozsa novenytarsitasban 04

Bizonyos esetekben, hogy rögtön két legyet üssünk egy csapásra, olyan társnövényt részesítünk előnyben, amely nem csupán dekoratív, de segít a különböző kártevők távoltartásában is. Ilyenek többek között az alábbiak:

Hagyma – a tapasztalatok szerint elűzi többek között a levéltetveket, az ormányosbogarakat és a vakondot.

Fokhagyma – távol tartja a levéltetveket, a tripszeket, valamint ha több éven keresztül minden évben ültetünk belőle a rózsabokor köré, segít visszaszorítani a rózsa feketefoltosságát, illetve a lisztharmatot.

Bársonyvirág – távol tartja a talajban élő fonalférgeket, elriaszt számos kártevőt, többek között a meztelencsigát.

Petrezselyem – úgy tudni, távol tartja a rózsa egyes rovarkártevőit.

Menta – elűzi a hangyákat és a levéltetveket (a mentával legyünk igen óvatosak, mert könnyen elterjed a kertben).

Muskátli – elűzi a japán cserebogarat, a levéltetveket és a rózsa egyéb kártevőit.

Metélőhagyma – számos káros rovar ki nem állhatja, így messze elkerüli.

Paradicsom – amellett, hogy ízletes a termése, segít megvédeni a rózsát a feketefoltosságtól.

rozsa novenytarsitasban 03

A levéldísznövények közül részesítsük előnyben az alábbiakat:

  • árnyliliom
  • díszcsalán vagy virágcsalán
  • gyapjas tisztesfű
  • tűzgyöngyvirág

A fentiek leveleinek alakja és színe szép kontrasztot alkot a rózsa klasszikus formájával.

Vegyük figyelembe, hogy a rózsa mellé ültetett társnövények egy részének szüksége lesz némi alakításra, metszésre, ritkításra, hogy a számukra kijelölt területen belül maradjanak, illetve, hogy folyamatosan esztétikus maradjon a megjelenésük. Az sem katasztrófa, ha az elsőként ültetett társnövény valamilyen ok miatt nem válik be. Távolítsuk el, és tegyünk próbát egy másik kedvencünkkel. Szerencsére van választék bőven!

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR