Szeptember 6-án a kert egyik legszebb ellentmondása, hogy miközben már mindenfelől közeledik az ősz, néhány növény még szemmel láthatóan nem hajlandó tudomást venni róla. A fukszia éppen ilyen. Lelógó, harangszerű virágai rózsaszínben, lilában, pirosban és fehérben még szeptemberben is egymás után nyílhatnak, mintha július óta senki nem szólt volna nekik arról, hogy a nappalok közben jócskán megrövidültek.
Éppen ezért különösen találó, hogy ezen a napon született egy brit botanikus, akinek életében a fukszia nem egyszerűen szép virág volt, hanem egy egész tudományos pálya kiindulópontja. 1916. szeptember 6-án született Kathleen Basford, aki háromgyermekes édesanyaként, saját kertjében kezdett fuksziákat keresztezni, majd kíváncsisága végül a növénygenetikáig és a Manchesteri Egyetem botanikai tanszékéig vezette.
A története azért is különösen szerethető, mert nem úgy kezdődött, hogy valaki már gyerekkorában laboratóriumi köpenyt húzott rá. Hanem úgy, hogy szeretett növényeket nézni, rajzolni és nevelni.
A botanikus, akinek először még biológiát sem tanítottak
Kathleen Basford Granthamben született. Gyerekkorában a nevelőnője, Winny tanította meg felismerni a környék fáit és vadvirágait, ám az iskolában, ahová később járt, a biológia nem is szerepelt a tananyagban.
Ez nem bizonyult végzetes akadálynak.
Botanikai rajzot tanult Nottingham egyik művészeti iskolájában, és sok időt töltött a közeli arborétumban. Később férjhez ment, három gyermekük született, és évekig elsősorban családjával foglalkozott.
Az 1940-es évek végén azonban volt egy régi házuk Manchesterben, hozzá egy üvegház, és Kathleen elkezdett fuksziákat keresztezni.
Néha ennyi kell egy tudományos pályához.
Egy üvegház és egy kérdés, amely nem hagyja nyugodni az embert.
Egy mexikói és egy új-zélandi fukszia találkozása
Basford különböző fuksziafajokkal kísérletezett, és sikerült kereszteznie egymással egészen távoli földrajzi területekről származó növényeket. A történeti források egy mexikói és egy új-zélandi eredetű fukszia keresztezését emelik ki.
Ez botanikai szempontból azért volt érdekes, mert arra utalt, hogy e növénycsoport távoli ősei már nagyon régen kapcsolatban álltak egymással, jóval azelőtt, hogy mai elterjedési területeik ilyen messz kerültek volna egymástól.
Basford 1952-ben publikálta fuksziás eredményeit. A munka felkeltette Sydney Harland genetikus, a Manchesteri Egyetem botanikaprofesszorának figyelmét, aki állást ajánlott neki.
A házi üvegházból így egyszer csak egyetemi laboratórium lett.
A fukszia pedig bebizonyította, hogy egy virág néha jóval többet tud mesélni annál, hogy milyen színű lesz a balkonládánk.
A fuksziák valóban fél világot átérnek
A Fuchsia nemzetség természetes elterjedési területe rendkívül érdekes. Fajai Közép- és Dél-Amerikában élnek, de őshonos fuksziák Új-Zélandon és a Csendes-óceán egyes szigetein is előfordulnak.
A mai díszfuksziák jelentős része több faj keresztezésének eredménye, és hosszú kertészeti nemesítés áll mögöttük. Ezért találunk közöttük apró virágút, óriási telt virágút, bokrosat, csüngőt és törzses fává nevelt formát is.
A természet megadta az alapanyagot.
A kertészek pedig több száz éven át variálták.
Szeptemberben még bőven főszereplő lehet
A nálunk dézsában és balkonládában tartott, fagyérzékeny fuksziák nyár közepétől akár az első őszi fagyokig folyamatosan virágozhatnak. Szeptember elején ezért még korántsem kell lemondanunk róluk.
A megfelelő vízellátás továbbra is fontos, különösen cserépben. A gyökérlabda ne száradjon teljesen ki, de pangó vízben se álljon. Meleg, napos időben továbbra is gyorsan kiszáradhat a földjük, még akkor is, ha a reggeli levegő már ősziesen friss.
A fukszia sok fajtája a világos, de nem perzselően forró helyet kedveli. A déli tűző nap egyes növényeken levélperzselést és gyors hervadást okozhat, míg világos félárnyékban hosszan virágozhatnak.
Szeptemberben tehát még öntözzünk a növény igénye szerint.
A naptár nem locsolási útmutató.
Az elnyílt virág után meglepetés érkezhet
A fukszia virágzás után termést is hozhat. Ezek rendszerint sötétlila vagy csaknem fekete, bogyószerű termések.
És itt jön az egyik kevésbé ismert érdekesség: a fukszia termése ehető.
Az íz azonban fajtánként nagyon eltérhet. Van kellemesebb, édeskés példány, és akad olyan is, amelyért különösebb kár lenne versenyt rendezni a madarakkal.
Ha szeretnénk a növényt további virágzásra ösztönözni, az elnyílt virágokat és fejlődő terméseket eltávolíthatjuk. Ha viszont kíváncsiak vagyunk a termésére, néhányat meghagyhatunk.
A kertész egyik legnehezebb szeptemberi feladata így hangzik:
hozzányúljunk, vagy nézzük meg, mi lesz belőle?
Most már lassan a teleltetésre is gondolnunk kell
A nálunk leggyakrabban tartott díszfuksziák jelentős része nem bírja a fagyot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ősszel feltétlenül a komposzton kell végezniük.
A cserepes növényeket az első komolyabb hidegek előtt fagymentes helyre vihetjük. Világos, hűvös teleltetőhely különösen megfelelő lehet, és télen jóval mérsékeltebb öntözésre lesz szükségük.
Szeptember 6-án ehhez még nem kell feltétlenül becipelni őket.
De most már érdemes végiggondolni:
van-e helyünk nekik?
Mert amikor az időjárás-előrejelzés először mutat valódi fagyveszélyt, már rosszabb pillanat ezen gondolkodni tizenkét nagy dézsával a teraszon.
Aki nem akar nagy növényt teleltetni, dugványozhat
A fukszia könnyen szaporítható hajtásdugvánnyal. Ez különösen hasznos akkor, ha nagy anyanövény helyett kisebb, fiatal példányokat szeretnénk átmenteni a következő évre.
Egészséges, nem virágzó hajtásból készíthetünk dugványt, eltávolítva az alsó leveleket, majd megfelelő szaporítóközegben meggyökereztethetjük.
Így egy különösen szép növényből akár több példányunk is lehet jövőre.
A kertészeti matematika egyik kellemesebb ága:
egy növényből több növény.
Kathleen Basford azonban nem állt meg a fuksziánál
A fuksziával végzett munka Basford számára belépő lett a növénygenetika világába. A Manchesteri Egyetemen továbbtanult, és genetikai, illetve fejlődéstani kérdésekkel foglalkozott.
Később Peruba is eljutott, ahol kukoricanemesítési munkában vett részt.
Gondoljunk bele, milyen különös út ez: egy manchesteri családi ház üvegházában keresztezett dísznövényből eljutni a dél-amerikai kukoricaföldekig.
A növények sokféleképpen tudnak utat nyitni.
A kukorica szeptemberben nálunk is főszereplő
Szeptember elején a kukoricatáblák és a házikertek kukoricái is egyre inkább az érés felé tartanak. A csemegekukorica korábbi vetéseit ilyenkorra már többnyire betakarítottuk, a szemeskukoricán viszont jól látszik az év előrehaladása.
A csuhé szárad, a szemek keményednek, a növény fokozatosan elveszíti harsány nyári zöldjét.
Ez is ugyanazt az átmenetet mutatja, amelyet az egész szeptemberi kert.
A növény már nem a növekedésre koncentrál.
Hanem arra, hogy befejezze, amit tavasszal elkezdett.
A magyar kalendárium egyszerűen azt mondja: dolgos nap
Szeptember 6-hoz nem találtunk olyan erős, országosan ismert magyar népszokást, mint amilyen Egyedhez vagy a szeptemberi Lőrinchez kötődik.
Egy régi népies kalendárium egyszerűen dolgos napnak nevezi.
Elsőre ez talán csalódásnak tűnik.
Pedig kertészeti szempontból nehéz pontosabbat mondani.
Szeptember elején nincs hiány munkából. Érik a szőlő és a gyümölcs, még szedjük a paradicsomot és paprikát, üresednek a veteményeságyások, magokat gyűjtünk, a cserepes növényeket ellenőrizzük, és közben már készülünk az őszi ültetésekre.
A népi naptár néha nem mesél legendát.
Egyszerűen munkára küld.
A szeptemberi kertben most egyszerre három évszak dolgozik
A veteményesben még nyár van, amikor paradicsomot szedünk.
Az érett almával és szőlővel már ősz van.
Amikor pedig a fagyérzékeny fuksziának teleltetőhelyet keresünk, gondolatban már a télben járunk.
Kevés hónapban fér el ennyi idő egyszerre.
Ezért szeptemberben különösen fontos, hogy ne rutinból dolgozzunk. A növények igénye már nem ugyanaz, mint júliusban.
Kevesebb lehet a párolgás, hosszabbak az éjszakák, lassabban száradhat fel a lomb, miközben egy napos délutánon továbbra is komoly meleg lehet.
A kert most átmeneti üzemmódban működik.
A hűvösebb éjszakával együtt megjelenhet a szürkepenész is
A sűrű lombú, cserepes fuksziáknál ősszel érdemes különösen figyelni a levegőjárásra. A nedves, hűvösebb környezet kedvezhet a szürkepenész és más gombás problémák kialakulásának.
Távolítsuk el az elhalt virágokat és leveleket, ne hagyjuk a cserép felszínén rothadni a növényi maradványokat, és ne zsúfoljuk túl szorosan egymás mellé a növényeket.
Öntözéskor lehetőleg a földre adjuk a vizet.
A fukszia szereti a nedvességet.
A gomba is.
A különbség az, hogy az utóbbit nem hívtuk meg.
Mielőtt teleltetünk, nézzük át a növényeket
A fagyérzékeny cserepes növényeket nem érdemes úgy bevinni a teleltetőhelyre, hogy közben levéltetvek, molytetvek vagy más kártevők is kényelmes téli szállást kapnak.
Szeptemberben ezért már rendszeresen ellenőrizzük a levelek fonákját, a hajtáscsúcsokat és a föld felszínét.
Ha problémát találunk, könnyebb még odakint kezelni, mint később a teleltetőhelyen, ahol a kártevők ideális körülmények között növényről növényre költözhetnek.
A télire bepakolt kártevő különösen bosszantó.
Mert még mi vittük be.
Basford életének második növényi története: a Zöld Ember
Kathleen Basford későbbi életében egészen más terület kezdte foglalkoztatni. Templomokat, kolostorokat és régi épületeket járva felfigyelt az úgynevezett Green Man, vagyis Zöld Ember ábrázolásokra: emberi arcokra, amelyekből levelek, hajtások és indák nőnek.
Évtizedeken át kutatta ezeket a különös növényi-emberi alakokat, és 1978-ban könyvet jelentetett meg róluk.
Így ugyanaz az ember, aki fiatalabb korában mikroszkóppal és genetikával próbálta megfejteni a növényeket, később azt kezdte vizsgálni, hogyan jelennek meg levelek és indák az emberi kultúrában.
A két világ valójában nincs is olyan messze egymástól.
Mindkettő ugyanazt kérdezi:
mit jelent nekünk a növény?
A kertben szeptemberben különösen könnyű megérteni a Zöld Embert
Nyár végére a kert már körbenő bennünket. A szőlő indái befutják a támrendszert, a futóbab felmászik oda is, ahová nem terveztük, a tök átköltözik a szomszéd ágyásba, és a sövényből új hajtások nyúlnak az ösvényre.
A kertész ilyenkor néha valóban úgy érzi, hogy lassan ő maga is leveleket növeszt.
A növényekkel való együttélés éppen ettől érdekes.
Nem statikus díszletet építünk.
Hanem egy élő rendszert, amelynek saját tervei vannak.
Szeptember 6. üzenete a kertésznek
Ma nézzünk meg egy fuksziát úgy, mintha nem egyszerű balkonvirág lenne. Virágában ott van egy növénynemzetség különös földrajzi története, évszázadnyi kertészeti nemesítés és egy brit nő története, aki saját üvegházából jutott el a botanikai kutatás világába.
A saját kertben közben folytassuk a „dolgos napot”. Szedjük az érett termést, gyűjtsünk magot, ellenőrizzük a cserepes növényeket, és kezdjük el megtervezni, melyik fagyérzékeny kedvencet hogyan mentjük át a télre.
A szeptemberi kert még virágzik.
De már a következő évre gondol.
Szeptember 6-án a Kerti Kalendárium arra emlékeztet: néha egyetlen virág elég ahhoz, hogy valaki teljesen más irányba induljon – Kathleen Basford számára egy fukszia nyitotta ki a tudomány kapuját.
