Szeptember 7-én a kertben már egyre könnyebb észrevenni, hogy az ősz nem egyszerűen a naptárban kezdődött el. A reggeli fű vizes lehet a harmattól, hosszabb ideig marad nedves a lomb, egyre több növény érlel magot, miközben a teraszon és a szobában akadnak olyan virágok, amelyek egészen más ritmusban élnek. Az orchideák például nem sokat törődnek azzal, hogy mi szeptembernek nevezzük ezt a hónapot.
Ehhez a naphoz egy különleges orchideakutató emléke kapcsolódik. 2005. szeptember 7-én halt meg James Boughtwood Comber, aki évtizedeket töltött Délkelet-Ázsiában, és szabadidejének jelentős részét az ottani orchideák keresésére, fényképezésére és dokumentálására fordította. Életének története jól mutatja, milyen hatalmas világ rejtőzik a virágboltokból jól ismert lepkeorchideák mögött.
Szeptember 7. azonban a magyar paraszti kalendáriumban is érdekes küszöbnap. Másnap Kisasszony ünnepe következik, amelyhez az őszi vetés és a vetőmag különleges megbecsülése kapcsolódott. Göcsejben éppen ezen az éjszakán tették ki a vetőmagnak szánt gabonát a harmatra.
Az egyik történetben az ember esőerdők mélyén kutat növények után.
A másikban este kiviszi a búzát az udvarra.
Mindkettő ugyanarról szól: hogyan őrizzük meg a növényt a következő nemzedéknek.
Egy család, amelyben a kertészet szinte öröklődött
James Boughtwood Comber 1929-ben született Skóciában, és különleges kertészcsaládból származott. Édesapja, Harold Comber ismert növénygyűjtő és liliomnemesítő volt, nagyapja pedig a híres angliai Nymans kert főkertészeként dolgozott.
Nem meglepő tehát, hogy James is növények között kötött ki. Fiatalon vetőmagcégnél dolgozott, majd 1951-ben a londoni Kew Gardensben kezdte kertészeti képzését.
A történet azonban hamar egészen más irányt vett. Katonai szolgálata idején Szingapúrba került, és ott találkozott igazán közelről Délkelet-Ázsia növényvilágával.
A trópusi növények pedig nem engedték el.
A gumifaültetvény vezetője, aki szabadidejében orchideákat keresett
Comber később hosszú éveket dolgozott Malajziában és Indonéziában mezőgazdasági területen, többek között gumifaültetvényeken. A munkája mellett azonban minden lehetséges alkalmat megragadott arra, hogy orchideák után kutasson.
Hegyeket járt, erdőkbe ment, növényeket gyűjtött, herbáriumi példányokat készített és fényképezett. Nem egyszerűen a feltűnően nagy virágokat kereste. Azokat az apró, könnyen elkerülhető fajokat is dokumentálta, amelyeken más talán észrevétlenül átlépett volna.
Ehhez különösen jó szem kellett.
Egy trópusi erdőben ugyanis az orchidea nem feltétlenül áll virágcserépben, szépen középre igazítva.
Néha tíz méter magasan ül egy faágon.
Több mint ezer orchidea egy ember fényképezőgépében
Comber délkelet-ázsiai munkásságának eredménye több nagy könyv lett. A jávai és szumátrai orchideákról írt köteteiben ezernél is több fajt mutatott be, nagyrészt saját fényképeivel.
Ez nem egyszerű fajlista volt. A növények pontos felismeréséhez tudni kellett, hol élnek, milyen magasságban fordulnak elő, hogyan néz ki viráguk, levelük, növekedésük, és miben különböznek az egymáshoz nagyon hasonló fajoktól.
Több olyan orchideát is felfedezett, amely addig ismeretlen volt a tudomány számára, és fajokat neveztek el róla.
Ez a botanikus egyik különleges halhatatlansága.
Nem szobrot kap.
Hanem egy latin növénynevet.
Az orchidea nem egyetlen növény
A hétköznapi beszédben gyakran egyszerűen azt mondjuk: „van egy orchideám”. Botanikailag ez nagyjából olyan, mintha azt mondanánk: „van egy madaram”, és ebből kellene kitalálni, hogy verébről vagy sasról van szó.
Az orchideafélék a virágos növények egyik legnagyobb és legváltozatosabb családját alkotják. Fajaik a Föld nagyon sok részén előfordulnak, a trópusi esőerdőktől egészen mérsékelt égövi rétekig.
Magyarországon is élnek vad orchideák, például kosborok és nőszőfüvek. Ezek védett vagy fokozottan védett fajok lehetnek, ezért a természetből nem szedjük ki és nem visszük haza őket.
Az orchidea tehát egyáltalán nem kizárólag trópusi szobanövény.
Csak a nappalinkban rendszerint annak látjuk.
A legtöbb otthoni orchideánk fán lakó ősöktől származik
A legismertebb szobai orchideák, a lepkeorchideák (Phalaenopsis) természetes rokonai jellemzően epifita növények. Ez azt jelenti, hogy fák ágain élnek, de nem élősködnek rajtuk.
A fát támasztéknak használják. Gyökereik levegőt kapnak, csapadékból és a környezetükben felhalmozódó szerves anyagból jutnak vízhez és tápanyaghoz.
Ez rögtön megmagyarázza, miért nem szeret egy lepkeorchidea hagyományos, tömör virágföldbe kerülni.
A gyökere nem földalatti bunkernek készült.
Levegőt is akar.
Ezért van fakéreg az orchideacserépben
A lepkeorchideákat általában laza, kéregalapú orchideaközegben tartjuk. Ez gyorsan átengedi a vizet, ugyanakkor a gyökerek körül levegős teret hagy.
Ha hagyományos virágföldbe ültetjük őket, a közeg sokáig vizes maradhat, a gyökerek levegőtlenné válhatnak és rothadás indulhat.
Átültetés általában nem azért szükséges, mert a növény „kinőtte” a cserepet. Gyakran inkább azért, mert a kéregdarabok néhány év alatt lebomlanak és egyre tömörebbé válnak.
Az orchidea számára a túl nagy cserép sem feltétlenül ajándék.
Némelyik kifejezetten szeret szűkösen lakni.
A léggyökér nem segélykiáltás
A cserépből minden irányba kilógó ezüstös gyökereket sok kezdő orchideatartó megpróbálja visszagyömöszölni a cserépbe.
Nem kell.
Ezek a léggyökerek teljesen természetesek. Az epifita életmód részei, vizet és nedvességet is képesek felvenni a környezetből.
A gyökér színe még az öntözéshez is adhat támpontot. Sok lepkeorchideánál a szárazabb gyökér ezüstösszürke, nedvesen pedig zöldebb lesz.
Vagyis az átlátszó orchideacserép nem pusztán kertészeti divat.
A növény állapotába enged bepillantást.
Az orchideát nem jégkockával öntözi az esőerdő
Időről időre felbukkan az a tanács, hogy az orchideára néhány jégkockát kell tenni. A trópusi orchideák természetes élőhelyén azonban meglehetősen ritkán hullanak szabályos méretű jégkockák a fák ágaira.
Biztonságosabb megoldás, ha akkor öntözünk, amikor a közeg már közelít a kiszáradáshoz. Alaposan átengedjük rajta a vizet, majd hagyjuk teljesen lecsöpögni.
Az orchidea ne álljon tartósan vízben.
A folyamatosan nedves közeg ugyanis könnyen gyökérrothadáshoz vezethet.
Sok orchidea elpusztításának oka nem az, hogy a gazdája megfeledkezett róla.
Hanem hogy túlságosan szerette.
Locsolókannával.
Szeptemberben megváltozik a fény az ablakban is
A kertben jól látszik, hogy rövidülnek a nappalok, de ugyanez a szobanövényeket is érinti. Szeptembertől fokozatosan csökken a rendelkezésre álló fény mennyisége.
A lepkeorchidea világos helyet szeret, de a nyári erős déli napsütés megégetheti a leveleit. Ősszel viszont már érdemes figyelni arra, nem került-e túl sötét helyre.
Egy keleti vagy világos nyugati ablak sokszor megfelelő lehet.
A növény helyét azonban ne változtassuk naponta annak alapján, melyik ablak tűnik éppen hangulatosabbnak.
Az orchidea nem bútor.
Szeptemberben az öntözési rutin is változhat
Nyáron melegben gyorsabban szárad a közeg, ősszel viszont a hűvösebb levegő és a gyengébb fény miatt lassulhat a vízfelhasználás.
Ezért nem érdemes mereven ragaszkodni ahhoz, hogy „minden vasárnap orchideaöntözés”.
Emeljük meg a cserepet, nézzük meg a gyökereket és ellenőrizzük a közeget. Ha még nedves és nehéz, várhatunk.
A növény nem tudja, hogy vasárnap van.
A gyökér viszont pontosan tudja, hogy vizes.
Miért nem virágzik újra?
A lepkeorchidea virágai akár hónapokig is szépek lehetnek, majd egyszer természetesen lehullanak. Ettől a növény nem „romlott el”.
Virágzás után új leveleket és gyökereket fejleszthet, majd megfelelő körülmények között új virágszárat indít.
A fény különösen fontos, és a megfelelő hőmérséklet is szerepet játszik. Más orchideanemzetségek igénye pedig jelentősen eltérhet: a Cymbidium és több Dendrobium például hűvösebb őszi-téli körülmények között virágzik jól.
Ezért az első orchideás kérdés ne az legyen:
„Mit csináljak az orchideámmal?”
Hanem:
„Milyen orchideám van?”
Ha elvirágzott, nem feltétlenül kell kidobni
A virágáruházban vásárolt orchidea sokaknál addig számít növénynek, amíg virágzik. Amikor lehull az utolsó virág, félrekerül.
Pedig éppen ekkor kezdődik az érdekesebb része.
Ha megfelelő fényt, vizet és tápanyagot kap, újra virágozhat. A lepkeorchidea zöld virágszárát egy alsóbb rügy fölött visszavágva néha új oldalág is fejlődhet belőle, míg a teljesen elszáradt szárat eltávolíthatjuk.
Kertészként sokkal nagyobb sikerélmény egy második virágzás, mint egy új növény hazahozása.
Az elsőt a kertészet csinálta.
A másodikat már mi.
James Comber orchideái egészen más világban éltek
Comber nem lakásablakban álló hibrideket kutatott. Jáva, Szumátra, Borneó és más délkelet-ázsiai területek hegyein és erdeiben kereste a vad fajokat.
Volt köztük talajon élő, fákon növő, meleg síkvidéki és hűvösebb hegyi élőhelyhez alkalmazkodott faj.
Ez a változatosság azt is megmagyarázza, miért veszélyes minden orchideára ugyanazt az ápolási szabályt alkalmazni.
Az orchideák család.
Nem katonai alakulat.
Nem ugyanarra a parancsra működnek.
Comber nemcsak gyűjtött, fényképezett is
Munkásságának különösen értékes része a fényképes dokumentáció. A növény természetes élőhelyén készült kép sokkal több információt adhat, mint egy levágott virág.
Látszik rajta, milyen növények társaságában él, mennyi fényt kap, milyen talajon vagy fán nő és milyen a környezete.
Ez ma a saját kertünkben is nagyon hasznos módszer.
Szeptemberben fényképezzük le azokat a növényeket, amelyek különösen szépen teljesítettek, és azokat is, amelyekkel gond volt.
Januárban sokkal könnyebb lesz visszanézni, hol volt valójában nap és árnyék.
A kertész emlékezete télen hajlamos újrarendezni a kertet.
Szeptember 7. éjszakáján régen a vetőmag is kikerült a szabad ég alá
A magyar néphagyomány ezen a ponton egészen más növényvilágba vezet. Szeptember 7. Kisasszony napjának előestéje, és a következő nap több vidéken fontos őszi vetési határnak számított.
Göcsejben a Kisasszonyra virradó éjszakán kitették a vetőmagot a harmatra. Úgy tartották, hogy így „az Úristen szentelése fogja meg”.
A hagyomány mögött vallásos képzet és gazdálkodói remény találkozott. A vetőmagnak különleges jelentősége volt, hiszen benne volt a következő évi kenyér lehetősége.
Ma már nem szükséges a búzavetőmagot vallási célból harmatoztatnunk.
De a gondolatot érdemes megőrizni:
a vetőmag nem egyszerű maradék.
A következő év kezdete.
A harmat most tényleg egyre feltűnőbb
A régi szokás időzítése természeti szempontból is találó. Szeptember elején a hosszabbodó, gyakran hűvösebb éjszakák miatt sok reggelen erősebb harmatképződést tapasztalhatunk.
A kertész számára azonban ez nem feltétlenül csak romantikus látvány.
Ha a lomb hosszú órákig nedves marad, bizonyos gombás betegségek számára kedvezőbb körülmények alakulhatnak ki. Ezért a paradicsom, szőlő és más érzékeny növények körül továbbra is fontos a megfelelő légjárás.
A népi kalendárium a harmatban áldást látott.
A modern kertész emellett páratartalmat is.
A kettő békésen megfér egymás mellett.
Holnap Kisasszony, a vetés egyik régi határnapja
Szeptember 8., Kisasszony napja a magyar paraszti kultúrában több helyen az őszi vetés kezdetéhez kötődött. A középkori vallási hagyományban vetőmagszentelés nyomai is fennmaradtak.
A naphoz a fecskék vonulását is kapcsolták. Régi megfigyelések szerint Kisasszony táján már nagy csapatokban gyülekeztek vagy el is indultak dél felé.
Szeptember 7. ezért valóban küszöbnap.
Este még kitesszük a magot.
Másnap már indulhat a vetés.
A fecske pedig közben csomagol.
A kiskertben is készülhetünk az új vetésekre
Mai házikertben szeptember elején természetesen nemcsak búzában és rozsban gondolkodhatunk. Az időjárástól, fekvéstől és fajtától függően még vethetünk például retket, rukkolát, spenótot vagy egyes salátákat.
A friss vetésnél azonban továbbra is fontos az egyenletes talajnedvesség.
A reggeli harmat nem jelenti azt, hogy a magágy kellően nedves.
A csírázó mag a talajban él.
Nem a fűszál tetején.
A saját vetőmagunkat most már válogathatjuk
Szeptemberben sok kerti növény magja beérik. Körömvirág, bársonyvirág, pillangóvirág, napraforgó és más egynyáriak adhatnak saját vetőmagot a következő évre.
Egészséges, jó tulajdonságokat mutató növényről gyűjtsünk, lehetőleg száraz időben. A magokat tárolás előtt hagyjuk megfelelően kiszáradni, és mindig címkézzük fel őket.
A címkére kerüljön a növény neve és az év.
A „szép piros, hátul a kerítésnél” nem hivatalos fajtanév.
Különösen februárban nem.
Az orchidea magja egészen más történet
Ha már vetőmagról beszélünk, az orchideák ismét megmutatják, mennyire különlegesek.
Magjaik rendkívül aprók, porszerűek, és szinte semmilyen tápanyagtartalékot nem hordoznak. A természetben csírázásukhoz megfelelő gombákkal kialakított kapcsolat szükséges.
Ez az egyik oka annak, hogy orchideát házilag magról szaporítani egészen más feladat, mint bársonyvirágot vagy paradicsomot vetni.
A kertészeti hibrideket ellenőrzött körülmények között, laboratóriumi módszerekkel is szaporítják.
Egy orchideamag tehát úgy indul neki az életnek, hogy szinte semmit sem csomagol magával.
Bátor stratégia.
Szeptember 7. üzenete a kertésznek
Ma nézzünk egyszerre két irányba. Az ablakban álló orchideára és a kertben érő magokra.
Az orchideánál ellenőrizzük a gyökereket, a fényt és azt, valóban szüksége van-e vízre. A kertben gyűjtsük be azokat a magokat, amelyeket jövőre is szeretnénk elvetni, és figyeljük meg a szeptemberi harmatot, amelyre a régi göcseji gazdák egészen más szemmel néztek.
James Comber fél életét azzal töltötte, hogy orchideák sokaságát dokumentálja Délkelet-Ázsiában. A régi magyar gazda pedig ezen az estén egy marék vetőmagot vitt ki a harmatra.
Az egyik több ezer kilométert utazott a növényért.
A másik néhány lépést tett az udvaron.
Szeptember 7-én a Kerti Kalendárium arra emlékeztet: a növény megőrzésének sokféle módja lehet – könyv, fénykép, herbárium vagy éppen egy gondosan félretett maréknyi mag.
