felco-shop.hu


  Talaj, trágya, öntözés

Telkünk talaja mocsár jellegű, agyagos. Kenderpálmát ültethetek-e?

  Kiemelt   Megoldott

Kérdésem egy kicsit összetett. Miskolcon lakunk, annak külterületén, a Hejő-patak partján. Emiatt a talaj mocsári jellegű, mert ha leások, akkor egyberagadva feketés színű a föld, úgy kell levakarni az ásóról. Sajnos elég magas a talajvíz szintje is. Nem tudom, hogy ez meszes vagy inkább lúgos talaj. Mi kb. 40 cm magasságban töltöttünk rá domboldalból házépítés során más által kitermelt földet, ami sárgás, agyagos színű, majd a tetejére kb. 10 cm humuszos fekete föld került. Hát ide terveznénk kínai kenderpálma kiültetését, de még nem vettük meg a növényt. Kérem írja le véleményét, hogy Miskolc külterületi klíma, adott talajviszonyok mellett van-e esély a növény fejlődésére, életben maradására. Vettünk másfél éve egy kis fügét, kiültettük, de alig nő, szenved szegény. Igazából a dió és az éger szereti (meg a fűzfa) ezt a környéket, a kis csemete alma- és körtefa megmaradt ugyan, de alig nő.

Válaszok (1)
  • · Frei Ferenc, Pálmaliget Kertészet · Vissza a tetejére
    Egy kert tervezésénél sok mindent figyelembe kell venni, így a talaj- és klimatikus adottságokat is. Ha ezek nem megfelelőek egy növény számára, attól még nem kell lemondani a telepítéséről, csak sajnos tudomásul kell venni, hogy lényegesen több feladatot igényel majd a megfelelő környezet kialakítása. Ez vonatkozhat a talaj javítására épp úgy, mint a pálma téli védelmére. A talaj vízelvezető képességén javítani kell, mert a megadott hidegtűrési adatok jellemzően a legoptimálisabb, száraz körülmények közt tartott pálmára vonatkoznak. Ezt az ültetőgödör talajcseréjével könnyen meg lehet oldani. Nagyobb gond a hideggel van. A téli védelemnek számtalan formája létezik a teljesen zárt vészfűtéssel ellátott polikarbonátháztól az egyszerű talajtakarásig. Kezdetben érdemes lenne egy nem túl drága, 4-5 éves növényt kiültetni, így könnyebb megoldani a takarást, mert ezzel Miskolc környékén bizony számolni kell. Ha a füge fejlődését is a téli fagy gátolja, akkor ez biztosan jelentkezni fog a Trachycarpus fortunei esetében is.
    The reply is currently minimized Megmutat

Lépj be a válaszadáshoz.

Be kell lépned a válaszadáshoz, vagy regisztrálj, ha elõször vagy itt.


Itt regisztrálj »

Partnerek
 

FELCO-SHOP.HU - metszőolló, ágvágó és fűrész kertészeknek

Balintgazda.hu - Bálint gazda kertről, növényekről

Senior.hu - Teljes élet 50 felett

Vissza a tetejére