1kert.hu - a FELCO specialista

  2012. április 16. Hétfő
  1 Válasz
  8K Megtekintés
Kerttervezésre sajna nincs lehetőségem, de nemsokára lesz egy kicsi, nyugati fekvésű, fedett erkélyem, ahová szeretnék néhány igazán mediterrán hangulatú dézsás növényt a - klasszikus - leanderen kívül is. Fontos lenne a télállóság, mivel lakásban nem tudom elhelyezni őket. Gondoltam néhány pálmára, pl. a kínai kenderre, nem tudom, mennyire strapabíró? Tehát egy kisebb példány életben marad-e, illetve mennyire gyorsan nő? Mint szakértő milyen növényeket ajánlana, melyek bírják a hideget, a nem túl profi ápolást, és mediterrán hangulatúak is? Ja, és nálunk is beszerezhetőek és elérhető árúak. Ehhez kapcsolódó kérdésem még, hogy nagyon sok helyen láttam családi házak udvarain egy olyan bokorszerű növényt, mely teljesen hasonlít a yucca pálma lombjához, csak sűrűbb. Elég elterjedt növény, de senki nem tudta megmondani még a nevét, a neten sem találtam rá és üzletben sem láttam. Mi a neve ennek a növénynek, esetleg hogyan lehet egy meglévő növényből szaporítani?
Csak igen körültekintő gondoskodással lehet pálmákat egész évben a szabadban tartani kiültetés nélkül, dézsában elhelyezve. A kínai kenderpálma jó hidegtűrési tulajdonsággal rendelkezik, de nem biztos, hogy durva gyökérsérülés nélkül megússza a dézsában tartott növény a -10 °C alatti éjszakákat, ezért ha nincs lehetőség a lépcsőházban vagy garázsban való teleltetésre, akkor télre szigetelni kell az edényét, és esetleg vészfűtéssel kell ellátni. Segíthetjük a hidegtűrést a helyes tápanyag-utánpótlással is. A káliummal jól ellátott növény fagytűrű képessége is javul azáltal, hogy nő a sejt cukortartalma, és így csökken a sejtnedv fagyáspontja. Mindenesetre egy nem túl gyakorlott kertész számára a Trachycarpus fortunei a legmegfelelőbb faj. A pálmák (és más növények) növekedési intenzitása sok mindentől függ, főként a megfelelő víz- és tápanyag-utánpótlástól, a fénytől és a tenyészhely hőmérsékletétől. Ha a környezeti feltételek rendben vannak, akkor évente egy idősebb növény legalább 8-10 levelet fejleszt, és a törzse is 8-10 cm-t növekszik. Érdemes lenne egy legalább 5-6 éves pálmával kezdeni, mert a fiatalabb példányok még elég érzékenyek. A kerti telepítésre is alkalmas yucca-fajok közül a Y. filamentosa és a Y. recurvifolia a legelterjedtebb. Mindkettő növény kiváló hidegtűréssel rendelkezik, így ezeket is fel lehetne használni a terasz díszítésére.
  • Oldal :
  • 1
There are no replies made for this post yet.



Partnerek 
 

1KERT.hu - FELCO metszőolló, ágvágó és fűrész

Balintgazda.hu - Bálint gazda kertről, növényekről

Senior.hu - Teljes élet 50 felett (szenior magazin)

Villámfordítás Fordítóiroda - Tartalommarketing

Garden-guide.com - Your Daily Green Inspiration

Vissza a tetejére