Kérdés-Válasz Pázsit, gyep
Kedves Kertészkedők,
vettem egy családi házat, aminek a kertjében, a ház egyik sarkánál egy kb. 10 méteres bálványfa áll. A gyökérzetének egy része jól látható. El kezdte már feltolni a járdalapokat, és a házat körülvevő teraszt is és a lombkoronája a tetőre is ráfekszik. Mihamarabb meg akarok tőle szabadulni, tartósan. Tudom, hogy ez nem lesz könnyű.
Tájékozódtam már a helyi rendeletekről (engedélyt kell kérnem a fa kivágásához), és mivel közel a ház, a tető, alpinistákkal fogom kivágatni a fát. Terveim szerint a fa gyökérzetét a lehető legnagyobb területen fel szeretném tárni, kiásni és elvágni. A későbbi sarj hajtások elkerülése végett azt gondoltam, hogy a bennmaradó (ház alá is befutó) gyökérzetet valamilyen vegyszerrel le kellene kezelni, majd sebzáró tapasszal lezárni.
Tudtok valami konkrét, erre a fára is alkalmazható vegyszert ajánlani?
Ha bármi más, bevált, hathatós tapasztalatotok van - azon túl, hogy a sarjakat folyamatosan, türelemmel irtani kell - e témában, azt örömmel veszem, és előre is köszönöm.

Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
11 évvel ezelőtt
·
#15062
Válasz elfogadva
Én még nem csináltam, de írták többen is ezt a módszert:A fát kivágni úgy, hogy a vágási felület vízszintes legyen, és vágás után azon frissen lekenni bármilyen egyszerű glifozáttartalmú szerrel, ami vízzel duplájára van hígítva. Különös tekintettel a háncsrétegre. Ha netán beszívná pár percen belül valamelyik részen, akkor ismételni lehet. Ez állítólag elég egy fának.Ha mégsem, akkor jövőre megvárni, hogy a sarjak legalább egy méteresre nőjenek, és 5-6 %-os glifozáttal (tapadásfokozóval) lepermetezni. Ha már huzamosabb idő óta nem hajtott ki, akkor ki lehet szedni akár a gyökereket, de felesleges.
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
11 évvel ezelőtt
·
#15084
A fa kivágását mindenképpen őszre időziteném, ugyanis a levélben lévő tápanyagokat ilyenkor nyomja vissza a gyökérzetbe. A vegyszeres kezelés ekkor a leghatékonyabb. Létezik ilyen, de hazai kereskedelmi forgalomban nem találkoztam vele. Utána kell nézni a neten, ha ott nem, akkor az erdészeteknél, mert ők használnak ilyen szert. A fa kivágása után a friss sebfelületet kell vele ecsetelni, vagy a másik szernél, abba lyukakat furni és a sószerű anyagot beletömködni.
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
Köszönöm szépen Zsolt a segítséged. A fa kivágását fagyok előtre tervezem. Próbáltam a neten utánanézni az alkalmas vegyszer nevének, de nem találtam semmi konkrétat. Megpróbálok az erdészetnél utánaérdeklődni, hátha tudnak segíteni. Mit gondolsz? A fa helyén lévő gödröt a gyökerek kezelése után visszatemessem, vagy hagyjam tavaszig szabadon? Esetleg enyhébb téli napokon kenjem újra? Arra gondolok, hogy talán a fagyok is segíthetnek az irtásban.
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
11 évvel ezelőtt
·
#15086
Ennek lényege, hogy a sebfelület friss legyen, mármint az ecsetelésnél, a fúrótechnikánál más a kérdés, ott is frissen kell fúrni, de az kicsit más. Amennyiben nem sikerül rátalálni a szerre, a későbbiek során meg tudom adni, a franciáknál használatos szer nevét. Esetleg onnan be tudod szerezni, ha van kapcsolat oda. Amennyiben nem, majd megpróbálok még segiteni.
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
Hálásan köszönöm még egyszer a segítséged. Jövő héten megpróbálok erdész körökben utánajárni még ennek a vegyszernek. Ha sikerül, megosztom majd a vegyszer nevét és a tapasztalatot is. Ha nem sikerül, akkor viszont lehet, hogy élnék a további segítségeddel.
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
11 évvel ezelőtt
·
#15062
Válasz elfogadva
Én még nem csináltam, de írták többen is ezt a módszert:A fát kivágni úgy, hogy a vágási felület vízszintes legyen, és vágás után azon frissen lekenni bármilyen egyszerű glifozáttartalmú szerrel, ami vízzel duplájára van hígítva. Különös tekintettel a háncsrétegre. Ha netán beszívná pár percen belül valamelyik részen, akkor ismételni lehet. Ez állítólag elég egy fának.Ha mégsem, akkor jövőre megvárni, hogy a sarjak legalább egy méteresre nőjenek, és 5-6 %-os glifozáttal (tapadásfokozóval) lepermetezni. Ha már huzamosabb idő óta nem hajtott ki, akkor ki lehet szedni akár a gyökereket, de felesleges.
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
Kedves Gyöngyössy,köszönöm szépen a segítséget. Úgy néz ki, nem tudok szerezni a Wagner Zsolt által ajánlott szerből, így ezt a glifozát tartalmú szert ki fogom próbálni. A fát még a fagyok előtt ki akarom vágni, és a gyökereit is kiásni, így a fa vízszintesen vágott felületének és a háncs ecsetelésére rövid idő marad, mielőtt kiásnám a gyökereit, de remélem, hogy így is hathatós lesz a megoldás.
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
Ezt jó tudni. Köszönöm!Akkor, ha jól értem, előbb talaj fölött némi törzset meghagyva, egyenesen elfűrészeljük, az egészet amennyire lehet átitatom a vegyszerrel, majd egy hónap múlva (de lehet, hogy csak tavasszal) kiásom. Nem tudom, hogy milyen lesz a gyökérzete, de talán a bennmaradó gyökérrészeket is a vágási felületen érdemes lesz szintén bekenni? Még sosem volt dolgom ilyen agresszív fával, ezért értetlenkedek ennyit.
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
11 évvel ezelőtt
·
#15139
Első lépésben kivágjuk a fát, bárhogyan. A földben maradó tönk tetejét vízszintesre fűrészeljük, hogy minél több anyag megmaradjon rajta ecseteléskor. Utána várunk egy hónapot. Esetleg ha saját a fűrész, akkor másnap még érdemes 5 cm-t levágni, és ott újra kenni.A glifozát (pl. Glialka, Medallon, hogy csak a drágábbakat említsem, de természetesen nem ezeket érdemes venni) felszívódva a gyökerekben hat, ezért nem szabad mást csinálni, mert a benn maradó gyökerek akkor újra hajtanak.
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
11 évvel ezelőtt
·
#15154
Amennyiben mindenképpen ki szeretnénk ásni a gyökérzetet, érdemes végiggondolni, hogy milyen magasságban vágjuk ki. Nagyobb törzsmagasságnál rá tudunk fogni, kötéllel akár többen tudjuk ráncigálni jobbra, balra, előre, hátra, ami aztán nagy segitségünkre lehet.Minél nagyobb részt hagyunk meg, annál nagyobb az erőkar.
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
11 évvel ezelőtt
·
#15156
Attól függ, mennyire van rossz helyen a tönk. Félreeső helyen nem zavar addig a 3 évig, ameddig elkorhad annyira, hogy egy ásóval szét lehet törni. Gyenge puhafa, földet ráhalmozva még lehet is gyorsítani a korhadását.
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
Ehhez a bejegyzéshez még nem érkezett megjegyzés
- Oldal :
- 1
There are no replies made for this post yet.
Kérjük, jelentkezz be, hogy válaszolhass
A válasz elküldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be az űrlap segítségével, vagy regisztrálj egy fiókot, ha új vagy itt. Regisztráció »