Öt éve fejeztük be a házunkat. Nagyjából ugyanennyi ideje hevert a kert végében egy használt raklap, amelyet valamiért nem dobtunk ki. Nem volt különösebben szép, nem volt különösebben jó állapotban, és az évek során sem lett fiatalabb, viszont újra és újra felmerült a kérdés: valamire ezt még biztosan lehet használni. Mert mi is az a család vagyunk, aki nem dob ki semmit!
Öt év gondolkodás után végül megszületett a válasz: rovarhotel lesz belőle.
De ha már ennyit vártunk az ötletre, nem akartunk valami tenyérnyi, madzagon lógó változatot készíteni. Legyen rendes. Legyen látványos. Legyen akkora, hogy ha egyszer beköltöznek a rovarok, a postásnak külön irányítószámot kelljen kérnie hozzá.
Így kezdődött az óriás rovarhotel-projekt.
Egy raklap, amely túlélte a házépítést
Egy építkezés után különös dolgok tudnak összegyűlni az ember fészerében. Deszka, amely „még jó lesz valamire”, fél tekercs tyúkháló, amit nyilván bűn lenne kidobni, maradék nádkerítés, némi szalma és még néhány olyan tárgy, amelyek külön-külön csak foglalják a helyet, együtt viszont hirtelen értelmet nyer a létezésük.
Nálunk szinte minden alapanyag ilyen második életet kapott.
Az első lépés a raklap megerősítése volt A deszkákat méretre fűrészeltem, majd ezekből keretet készítettem a régi raklap köré. Erre azért is szükség volt, mert az öt év a faanyagon is meglátszott: helyenként igencsak megette már az idő. A friss deszkák nemcsak keretet adtak az építménynek, hanem stabilizálták is.
Kezdetben volt a raklap. Öt évig nézegettük a kert végében, mire eldőlt, hogy nem tűzifaként végzi.
Az öreg raklap új fakeretet kapott. Innentől már kezdett úgy kinézni, hogy ebből tényleg lesz valami.
Jöhettek a rovarhotel első lakosztályai
A következő feladat a fából készült fészkelőhelyek kialakítása volt.
Ehhez sem kellett semmit vásárolni. Kint, a téren a vihar letört egy vastag faágat, amelyet láncfűrésszel feldaraboltam. Az így kapott farönkök pont megfelelővé váltak arra, hogy különféle méretű furatokat készítsek beléjük.
A magányosan fészkelő méhek számára az ilyen üregek a legérdekesebbek. Nem minden faj keres ugyanakkora járatot, ezért a korongokba különböző átmérőjű lyukak kerültek.
Arra érdemes figyelni, hogy a furatok ne menjenek teljesen keresztül a fán. A cél ugyanis nem rovar-átjáró építése, hanem hátul zárt fészkelőüreg kialakítása. Az is fontos, hogy a furatok belseje lehetőleg minél simább legyen, mert a szálkás, durva felület sérülést okozhat a beköltöző méheknek.
A viharban letört ág új karriert kapott. Különböző méretű furatok kerültek a levágott korongokba.
Toboz az erdőből, nád a fészerből, tégla a konténerből
Ezután következett a berendezés: itt teljesedett ki igazán a projekt „ne dobjunk ki semmit, mert egyszer még jó lesz valamire” filozófiája.
A száraz szalma már jó ideje a fészerben porosodott. A nád egy korábbi nádkerítés megmaradt darabjaiból származott: metszőollóval feldaraboltam, majd kötegekben került a rekeszekbe. Ezt a részt gyenge idegzetűeknek nem javaslom - nagyon kevésen múlt, hogy a háló mögé rendezés folyamata nem okozta az egész projekt feladását... A tobozokat egy közeli fenyőerdőben szedtem össze.
A tégláknak külön történetük van: egy környékbeli építkezésről, hulladékként kerültek konténerbe. Kimentettem néhányat, és már mentek is az építménybe.
Tulajdonképpen az egész rovarhotel így készült. Nem úgy indultunk neki, hogy bevásárlólistát írtunk és elmentünk egy barkácsáruházba. Inkább körülnéztünk, mi van már otthon, és megpróbáltunk új funkciót találni neki.
Az első rekeszek elkészültek, a raklap lassan kezdett valódi rovarhotellé alakulni.
A kifúrt farönkök már a helyükön. Ezek adják az építmény leginkább „méhhoteles” részét.
A tobozok kisebb zugokat, búvóhelyeket alakítanak ki az építményben.
A maradék nádkerítés új szerepben: feldarabolva és összekötözve került a rovarhotelbe.
De mire jó valójában egy rovarhotel?
Az egész ötlet mögött nem pusztán az állt, hogy végre kezdjünk valamit azzal a szerencsétlen raklappal.
Az utóbbi években mi is azt vettük észre a kertben, hogy egyre kevesebb beporzót látunk. Persze egyetlen kert néhány évnyi megfigyeléséből nem lehet tudományos következtetéseket levonni, de nálunk nagyon is érzékelhető változásnak tűnt. Ezért régóta próbáltunk olyan kertet kialakítani, amely nem kizárólag nekünk szép, hanem minél több élőlény számára használható élőhely is.
A rovarhotel ennek csak az egyik eleme.
Hiába építünk ötcsillagos szállodát a rovaroknak, ha a környéken nincs mit enniük. A beporzók számára legalább ilyen fontos, hogy tavasztól őszig találjanak virágzó növényeket. Más kerti élőlényeknek pedig avar, korhadó fa, növényi szárak, bokrok, talajtakarás vagy egyszerűen néhány háborítatlanabb zug jelenthet menedéket.
Vagyis egy biodiverz kert néha éppen attól jó, hogy nem minden négyzetcentimétere néz ki úgy, mintha öt perce vonult volna ki onnan egy kertépítő tévéműsor stábja.
Minél nagyobb a rovarhotel, annál jobb?
Nem feltétlenül. A nagy rovarhotelek látványosak, de a különféle rovarok eltérő igényűek, ezért egy hatalmas építmény nem automatikusan jobb, mint több, kisebb búvóhely. Különösen a magányosan fészkelő méheknél lehet előnyösebb, ha nem több száz fészkelőjárat koncentrálódik egyetlen ponton.
A mi építményünkre ezért talán pontosabb úgy tekinteni, mint egy nagy, vegyes rovarbúvóhelyre, amelyben többféle anyag és többféle mikroélőhely kapott helyet.
A kifúrt fa és a nádcsövek elsősorban magányosan fészkelő méhek számára lehetnek érdekesek. A szalma, a tobozok, a rések és az egyéb természetes anyagok más apró kerti ízeltlábúaknak adhatnak búvóhelyet.
Persze majd maguk a lakók döntik el, hogy szerintük mennyire sikerült az ingatlanfejlesztés.
A háló nem a rovarokat tartja bent
A megtöltött rekeszek elé végül maradék tyúkháló került.
Ez főleg arra szolgál, hogy a szalma, a tobozok, a nádkötegek és a többi laza anyag ne potyogjon ki az építményből. A háló lyukain keresztül a kisebb rovarok továbbra is könnyedén elérhetik a belső részeket. Természetesen itt sem kellett új anyagot vásárolni.
Már szinte minden a helyén: fa, nád, szalma, toboz és tégla. A háló tartja egyben a lazább töltőanyagokat.
Az építmény tetejére és aljához végül balkonládák kerültek növényekkel. Ennek részben esztétikai oka volt, de a növényzet egy ilyen rovarbarát saroknak amúgy sem árt. A cél nem egy magányosan álló "rovardoboz" létrehozása volt, hanem egy olyan kerti rész kialakítása, amely minél inkább beleolvad az élő környezetbe.
Elkészült az óriás rovarhotel. Ami öt évig egy öreg raklap volt, most a kert egyik legfeltűnőbb építménye.
Egy rovarhotel sem örökéletű
Az építéssel ugyan elkészültünk, de egy rovarhotel nem teljesen karbantartásmentes.
A természetes anyagok idővel öregszenek. A nád elkorhadhat, a szalma átnedvesedhet, egyes elemek meglazulhatnak. Emiatt érdemes időnként megnézni az építményt, de nem kell állandóan bolygatni.
A használatban lévő, lezárt furatokat különösen nem érdemes piszkálni: ha egy magányos méh már petéket helyezett el bennük, a következő nemzedék fejlődhet odabent.
Ha viszont valamelyik töltőanyag elkorhad, penészes lesz vagy szétesik, azt megfelelő időpontban ki lehet cserélni. Ennek lehetőségét úgy biztosítottam, hogy a hálók csak oldalt és alul lettek rögzítve, vagyis könnyedén félrehajthatók.
Fontos leszögezni: egy rovarhotel valójában soha nem lesz teljesen „kész”. Inkább egy olyan kerti építményt hozunk létre, amely idővel együtt változik a lakóival.
És akkor beszéljünk a fügéről
Van azonban ennek a történetnek egy másik oldala is.
Itt, a Hobbikerten korábban született egy cikk arról, hogyan vedd rá a férjedet, hogy leszedje az érett fügét anélkül, hogy a fél fát éretlenül betakarítaná.
Igen.
Rólam van szó.
A cikkből többek között kiderült, hogy a fügeszedés nálunk nem egyszerű kertészeti tevékenység, hanem olyan munkafolyamat, amelyhez állítólag részletes minőségbiztosítási dokumentáció, termékazonosítás és lehetőleg fényképes útmutató szükséges.
Ezt természetesen tudomásul vettem.
Most azonban itt a válaszom: lehet, hogy a füge érettségi állapotának megítéléséhez műszaki specifikációra van szükségem, de miközben ő öt évig egy ócska raklapot látott a kert végében, én egy jövőbeli rovarhotelt.
Kicsit sokáig tartott, mire eljutottam a kivitelezési fázisig, ezt elismerem. Csak pár évente kellett emlékeztetni rá.
Viszont most ott áll a kertben egy kétszintes, többféle újrahasznosított anyagból készült, fával, náddal, szalmával, tobozzal és téglával berendezett rovarlakótelep.
Úgyhogy a családi munkamegosztás egyelőre maradhat:
a fügeszedéshez kérem a pontos munkautasítást, a rovarok ingatlanfejlesztését viszont bízzátok rám.