Államalapító királyunk, Szent István ünnepe Magyarország egyik legjelentősebb nemzeti napja. Mária Terézia 1774-ben nyilvánította országos ünneppé, és azóta is az egyik legnagyobb hagyományú és leglátványosabb állami ünnepünk.
Az első hivatalos, ünnepélyes körmenetet 1818-ban rendezték, amelynek középpontjában Szent István ereklyéje, a Szent Jobb tisztelete állt. Azóta augusztus 20-ához szorosan hozzátartoznak a vallási szertartások, körmenetek, valamint az állami ceremóniák és tűzijátékok.
Az ünnep vallási és történelmi jelentőségén túl a paraszti világban természeti és gazdasági hiedelmekkel is összefonódott. Augusztus 20-át sokfelé az új kenyér ünnepének tartják: ilyenkor sütötték meg először az új búzából őrölt lisztből készült kenyeret, amely a megélhetést, a bőséget és a család biztonságát szimbolizálta. A kenyérszentelés szokása is ehhez a naphoz kötődik, amely a föld termékeinek megbecsülését és az élet mindennapi alapját fejezte ki.
A beregi Tiszaháton úgy tartották, hogy István napkor indulnak útnak a gólyák, ezért a nép megfigyelései szerint ekkor búcsúzhattak a nyár egyik legkedvesebb madarától. Ez a hiedelem a természet körforgását, az évszakok váltakozását is jelezte.
Az időjárásjóslás szempontjából is fontos dátum volt: általános népi hiedelem szerint „nyári István negyvenes nap”, vagyis amilyen az időjárás ezen a napon, olyan marad a következő 40 napban. A termésjóslásban is jelentőséggel bírt: ha napos, derült volt az idő, jó gyümölcstermésre lehetett számítani, ha viszont viharos, esős, akkor gyenge termést vártak.
Topolyán augusztus 20-a különleges közösségi esemény is volt: ha ekkorra befejeződött a cséplés, megtartották a „végző” ünnepséget. Ez a munka végét, a betakarítás lezárását jelentette, amelyet közös lakomával, mulatsággal ünnepeltek meg. Mindenütt szokás volt az új kenyér megsütése, amelynek íze és illata nemcsak az új termés örömét hordozta, hanem a közösség összetartozását is erősítette.
A népi emlékezetben az augusztus 20-ához kapcsolódó időjárási jelenségek is fennmaradtak. Balázs Mátyás pásztor szerint „Nyári Szent István nevezetessége a pásztorok világában, hogy leginkább hatalmas zivatart szokott magával hozni. Ez a zivatar nyugati irányból jött, és sokszor olyan erővel, hogy felforgatta a pásztorkunyhókat, az út menti fákat derékba törte, tövestül kicsavarta.” Ez a kép nemcsak a természet erejére figyelmeztetett, hanem arra is, hogy Szent István ünnepe egyszerre jelentett áhítatot, hálaadást és tiszteletet az emberi és természeti erők iránt.
Augusztus 20-a így a magyar kultúrában sokkal több, mint egy történelmi megemlékezés: egyszerre nemzeti identitásunk egyik pillére, a paraszti élet rendjének fontos állomása és a természet ritmusát követő népi hagyományok napja.
