Hogyan vágjuk vissza a lágyszárú évelőket?

Hogyan vágjuk vissza a lágyszárú évelőket?

Mire az ősz elérkezik, a legtöbb lágyszárú évelő erejét vesztve száradásnak indul. Ekkor jön el az ideje annak, hogy a száraikat szinte a földig visszavágjuk.

Igen sok lágyszárú évelőnek kifejezetten a hasznára válik, ha ősszel visszavágjuk a szárukat. Ezek közül említünk most meg párat, és természetesen arra is kitérünk, hogyan célszerű ezt a gyakori kerti feladatot elvégeznünk.

Az elhalt, száradó szárak kárt tehetnek a növény gyöktörzsében és gyökérzetében, ha az őszi és téli szélviharok megtépázzák azokat, így mindenképpen a növény előnyére válik, ha visszametsszük. A művelet eredményeképpen a kert is sokkal rendezettebb képet fog mutatni: a rendetlen, aszott szártömegek és levelek eltűnnek az ágyásokból.

Lássuk tehát, hogyan érdemes a kertünkbe ültetett lágyszárú évelőket ősszel visszavágnunk:

Az idős virágos szárak visszavágása

Az elhervadt virágok szárral együtt való lemetszése az egyik legegyszerűbb metszéstípus. Mivel ezek a szárak általában üregesek, a lehető legalacsonyabban vágjuk vissza azokat, ferde szögben, hogy a víz ne gyűljön össze és fagyjon meg a szármaradvány belsejében, mivel ez károsíthatja a gyöktörzset. Ha fiatal hajtásokat látunk a növény tövénél, azokkal nem kell foglalkoznunk; a metszetlenül hagyott hajtások a tél folyamán természetes módon elhalnak.

lagyszaru evelok visszavagasa 03

A terjedő gyöktörzsű, rizómás évelők visszavágása

Ősszel a talaj szintjéig metsszük vissza például a nagy völgycsillag és a palástfűfélék szárait. Metszőollóval vágjuk le az elhalt lombozatot, távolítsuk el, majd tisztítsuk meg a növény körül a talajt, hogy így készítsük fel a télre. Valamennyi évelő és díszfűféle esetén hasonlóképpen járjunk el.

lagyszaru evelok visszavagasa 04
K M

Csökkentsük a növénybetegségek kockázatát

A visszavágás és a lemetszett lomb és szárak eltakarítása nagyban segít megelőzni a különböző gombás betegségek megjelenését. A betegségek kórokozói ugyanis rendszerint áttelelnek az elszáradt, rothadó növényi részekben, ráadásul a meztelencsigák és egyéb kártevők is megbújhatnak bennük.

lagyszaru evelok visszavagasa 02

Legyünk azonban körültekintőek: hagyjuk meg az olyan növények virágfejét, amelyek magjai télen a madarak eledeléül szolgálhatnak. Ilyen például az egyébként gyógyhatású kasvirág (Echinacea) is.

Korábban írtunk róla:

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR