Magaságy beültetése: maxoljuk ki növényekkel!

Magaságy beültetése: maxoljuk ki növényekkel!

Bemutatjuk, hogyan ültethetünk be egy frissen épített magaságyat úgy, hogy a legtöbbet hozza vissza.

Ez most már a harmadik írásom ugyan arról a fabetonból készült magaságyról, amelyet egy hete felépítettem, pár napja feltöltöttem talajrétegekkel, ma pedig beültettem növényekkel. A célom az, hogy a családnak legyen egy hasznos kis játéka a kertben, ami a gyerekeknek is izgalmas, ráadásul még terem is ehető finomságokat. Talán hamarosan megvalósul, hogy reggel kilépek az ajtón és szedek egy marék paradicsomot a szombat reggeli omletthez.

Mindenek előtt röviden szeretném bemutatni, miért is akartam magaságyat. Kertes házban lakunk, van kertünk, még azt sem mondom, hogy elhanyagoljuk. Úgy harminc négyzetméter lehet, tavasszal beültetjük palántákkal, néha kapáljuk, csepegtetve öntözzük és bőségesen terem is. De ez nem ugyanaz, mint egy magaságy, amelyben az ember minden palántát, minden növénykét személyesen ismer! A magaságy játék, szórakozás, kísérletezés, tanulás; és mivel két ovis gyerekem is van, számomra mindez hasznos időtöltés. Együtt fogtunk bele, közös projektünk lesz.

 

Milyen növények valók magaságyba?

A növényválasztás legfőbb szempontja, hogy magunkra optimalizáljuk: azt ültessük, amit majd szeretnénk megenni, felhasználni. A magaságyban nagyon intenzíven lehet termelni! Kiszámoltam, hogy a fabetonból készült magaságyam, amelyet a Leier Kertshopjában rendeltem, 2,76 négyzetméter külső és a falai nélkül mérve 2,1 négyzetméter belső területű. Praktikus a formája is, hiszen azért hosszúkás, hogy minden oldalról könnyű legyen behajolni a közepéig. De azért nem olyan nagy, hogy feltétlen sorokat kelljen kialakítani benne.

Intenzív termesztés alatt azt értem, hogy érdemes benne számomra nagy értékű, ápolásigényes növényeket termeszteni. Talán az ellenkezőjével lehet a legjobban szemléltetni, mit értek ezen: nem érdemes benne fejeskáposztát, közönséges burgonyát, vagy tököt nevelni, mert ezek nagy helyet foglalnak el. Ráadásul különösebb ápolásra sem szorulnak, úgyhogy teljesen mindegy, hogy a föld felszínén, vagy 80 cm-en, kényelmesen elérhető magasságban nőnek. És végül: ezek a kevésbé intenzív növények a szántóföldeken is megteremnek, ezért általában 200 Ft-ért megvehető egy kilogrammnyi belőlük. Miért vesztegetném az erőmet a megtermelésükre?

Csak a legjobb növények jöhetnek!

Én izgalmas, érdekes, hasznos, bőtermő növényeket szeretnék! Paradicsomot és paprikát, amelyek a legjobban fogynak otthon. Paradicsomból úgy választottam fajtát, hogy bokrosan nőjön, minél kisebb maradjon a növény, ne kezdjen el nekem futni! A paprikánál a fő szempontom az volt, hogy az összes palánta más fajta legyen; teremjen az egyik szép sárga hagyományos paprikabogyót, legyen rajta pritamin, hegyes-csípős, tölteni való, kápia.

Vettem uborkapalántákat is, ezeknek egy részét a legbelső sorba ültetem, mert ezek nagyra nőnek és valószínűleg karózni fogom őket: szeretném, ha az így kialakuló sátor nem venné majd el a napfényt a többi növénytől. A másik részét a szélére teszem (nem az északi oldalra), hogy a hajtása majd kilóghasson a magaságy oldalára. Ha szerencsém van, akkor még árnyékolni is fogja a betont és ezzel javít a vízháztartásán.

Beültetés

Nem csak zöldség, fűszer is!

Kerül az ágyba néhány metélő petrezselyem, mert ezt nagyon gyakran használjuk a konyhában és klassz, hogy az ember csak kilép az ajtón és szed egy pár szálat. Vettem karalábét is, mert az nő majd a leggyorsabban és nálunk mindenki szereti nyersen rágcsálni.

Az egyik sarokba egy római bazsalikomot ültettem: ez az egyik legaromásabb fűszernövény, amely zölden sokkal finomabb, mint szárítva. A hosszúkás levelei kicsit citromos illatúak, nagyon jól érzi majd magát a paradicsom mellett: valószínűleg egy tál salátában kerülnek együtt az asztalra.

A magaságy déli oldalára majd egy zsebes faliakasztót fogok fabrikálni, amelyet szintén megtöltök majd fűszernövényekkel, lehetőleg sokfélével. De ezeknek a beszerzése még előttem áll.

Palántát vagy magot?

Nem akarom túlmisztifikálni, hogy miért választottam ezeket a növényeket: az is szerepet játszott a döntésemben, hogy amikor elmentem egy gazdag választékú palántaárushoz a helyi piacon, akkor ezeket tudtam megvenni nála. Egyébként magam is nevelhettem volna palántákat, de februárban, amikor kezdenem kellett volna, még nem tudtam, hogy lesz magaságyam, és amikor meglett az ágy, nem akartam azzal húzni az időt, hogy magról nevelgetek növényeket. Majd jövőre!

Van még két növény, amelyről nem tudtam lemondani: az egyik a gyorsan növő fejes saláta, amelyet magról vetettem egy sorba. Ennek az a szerepe, hogy heteken belül ehető méretűre fejlődik, és így gyors visszaigazolást nyújt arról, hogy mennyire jó dolog a magaságy. El is tettem a magjából arra az esetre, hogy a majd leérő és betakarított növények helyére azonnal vethessek újból.

A másik kihagyhatatlan növény a spenót volt, abból is a laboda névre hallgató spenótfa. Ez persze nem igazi spenót, de ugyan olyan ízű, sokkal gyorsabban nő és a magassága miatt egyszerűen is szedhető.

Gyerekekkel is lehet

Itt az idő a játékra!

Végül, de nem utolsósorban végre alkalmunk nyílik kísérletezni a gyerekekkel: a magaságy két sarkában déligyümölcsöket fogunk nevelni. Az egyik sarokba egy avokádó gyönyörű, sima felületű magja került, míg a másikba egy méretes mangó maghéjától megfosztott csíráját ültettük. Nyilván nem fognak teremni, de nagyon remélem, hogy legalább a levelüket megmutatják és el lehet majd dicsekedni velük minden arra járónak, hogy nálunk miféle csodanövények bújnak meg.

Hát így lett tele a magaságy növényekkel és reményekkel. Természetesen öntözni fogjuk naponta, sőt elképzelhetőnek tartom, hogy rövidesen úgy módosítjuk az automata öntözőrendszert, hogy egy saját öntözőágat is kaphasson a kiskert. A legjobb néhány mikro-szórófej lenne, hiszen olyan kicsi felületről van szó.

Ha valakit érdekel a magaságy összeállításáról szóló beszámolóm, amit múlt héten írtam, vagy a talajrétegek összeállításáról szóló, amit néhány napja tettem közzé, kattintson nyugodtan a linkekre, és ossza meg saját tapasztalatait is alatta, kommentben.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR