Ilyen volt a bonsai kiállítás Székesfehérváron

Ilyen volt a bonsai kiállítás Székesfehérváron

Nemrég rendezték meg Magyarországon az egyik legrangosabb európai bonsai kiállítást. A XXXII. EBA & ESA Convention (Nemzetközi bonsai és suiseki kiállítás) helyszíne idén Székesfehérvár volt.

Az Európai Bonsai Szövetség 1980-ban azzal a céllal alakult, hogy nemzetközi szinten fogja össze a bonsai kedvelőket. A Szövetségnek Magyarország csak néhány éve tagja és idén az a megtiszteltetés ért minket, hogy mi rendezhettük meg a 32. találkozót.

A rendezvényen nemcsak bonsaiok, hanem sok más, a japán kultúrával harmonizáló és mára Európába integrálódott művészet megjelent, így a suiseki is, mely jelentésénél fogva (víz és kő) gyönyörű kiegészítője számos bonsai kompozíciónak. És itt álljunk is meg egy pillanatra. A „kompozíció” fogalma mára nagyon fontos szemponttá vált, így minden bonsai tulajdonos törekszik arra, hogy a fája egy kiállításon a hozzáillő asztalon legyen, mellette pedig egy suisekit (érdekes követ) vagy kusamonót (kísérőnövényt) is elhelyezzen.

Egy külön teremben kerültek bemutatásra a suisekik és a Kitsimono műhely prezentációja, mely egyedi felfogás alapján mutatta be az európai művészettörténet japán kultúra által életre hívott emlékeit és a két kultúra közötti átjárhatóságot.

A bonsai nevelését tekintve sokakban merülnek fel kétségek. Az egyik leggyakoribb kérdés, hogyan maradnak ezek a fák ilyen kicsik. A válasz egyszerű: a fák lombkoronáját és gyökérzetét időnként meg kell metszeni. Ez természetesen függ a növény fajtájától, korától és a választott stílustól. Bár vannak erre alkalmasabb növények, szinte bármiből alkothatunk bonsai fát. Fontos, hogy a nálunk őshonos növényeket télen ne a lakásban, hanem kint teleltessük, viszont a mediterrán vagy trópusi származású bonsaiokat télikertekben, a nekik megfelelő hőmérsékleten tartsuk.

A metszés és lapos edényben nevelés egyáltalán nem fájdalmas a növények számára. Nézzük csak meg a kiállítás fotóit. A növények nagyon jól érzik magukat és majd kicsattannak az egészségtől.

Természetesen rengeteg más kérdés is felmerülhet bennünk, melyekre a magyar bonsai klubokban egész biztosan választ kapunk.

A rendezvény fontos elemei voltak az alakítási bemutatók. Ezeken külföldi és magyar mesterek mutatták be, hogyan kell profi módon elkészíteni egy bonsait, hogyan történik a helyes drótozás és az elhalt ágak megfaragása. A cél mindig az, hogy idős, valódi fára hasonlító, természetes hatást érjünk el.

A bemutatók mellett, megrendezésre került az Új Tehetségek Versenye (New Talent Contest). A megmérettetésen közel hasonló alapanyagból kellett 4 óra alatt bonsait alkotni. A versenyen idén Simon Csaba képviselhette Magyarországot, az első helyen pedig a holland Dan Snipes végzett.

A rendezvényre Európa számos országából érkeztek kiállítók és látogatók is. A visszajelzések alapján elmondhatjuk, hazánk kiválóan helyt állt, nemcsak a szervezés tekintetében, de a kiállított hazai fák és a magyar mesterek által bemutatott prezentációk alapján is. Néhány éve még jócskán le voltunk maradva, de ma már egyre inkább közelítünk az európai élvonalhoz.
Ízelítő a kiállítás fáiból:

bonsai eba 05

Bunjin stílusú kínai boróka. Alkotója Michal Malawski, Lengyelország

bonsai eba 03

Gyönyörű kompozíció, baloldalon törpefenyő, jobb oldalon kínai boróka. Alkotó: Josef Valuch, Csehország

bonsai eba 01b

Vörösfenyő erdő, baloldalon suisekivel, jobb oldalon kusamonóval. Alkotó: Kestutis Ptakauskas, Litvánia

bonsai eba 04

Háromerű juhar erdő. Alkotója Libor Slatinka, Csehország

bonsai eba 06

Shohin kompozíció. Alkotója Igor Barta, Csehország

bonsai eba 07

Shakan stílusú japán selyemfenyő. Alkotója Richard Lenár, Szlovákia

bonsai eba 08

Moyogi stílusú jezói luc. Alkotója Juraj Szabo, Szlovákia

bonsai eba 09

Olajfa, természetből gyűjtött alapanyagból. Alkotója Edoardo Rossi (Olaszország)

bonsai eba 10

Puszpáng, természetből gyűjtött alapanyagból. Alkotója Enzo Ferrari (Svájc)

bonsai eba 11

Lucfenyő. Alkotója Nik Rozman, Szlovénia

bonsai eba 12

Kakukkfű, Andrea Melloni olasz mester munkája, mely nem kifejezetten bonsainak való alapanyagból készült, mégis tökéletesre sikerült, ezért nyerte el a zsűri tetszését. Tulajdonosa Herbert Obermayer

bonsai eba 13

Kínai boróka (jobb felül), suiseki és kusamonó kompozíciója. Alkotó: René Lempel, Szlovákia

bonsai eba 14

Az Új Tehetségek Versenyének győztes fája. Alkotója Dan Snipes, Hollandia

bonsai eba 15

Virágzó azálea. Alkotó: Walter Shreiner, Ausztria

bonsai eba 16

A Magyar Bonsai Szövetség által díjazott Kínai selyemmirtusz, mely a Marczika Bonsai Stúdió munkája

bonsai eba 17

Will Baddeley angol bonsai mester egy Magyarországon gyűjtött galagonyán dolgozik

bonsai eba 18

Részlet a suiseki bemutatóból és a Kitsimono műhely prezentációjából

bonsai eba 19

Tirpák Bálint díjazott galagonya fája

bonsai eba 20

Koji Hiramatsu japán bonsai mester egy törpefenyőt alakít

Címfotó: Rácz György magyar bonsai mester alkotása ez a zsűri által is díjazott vadkörte. Ez a fa a természetből lett begyűjtve, majd hosszú évek munkájával lett bonsai formára alakítva.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR