Augusztus 27-én a kert már egészen másképp virágzik, mint nyár elején. A napraforgók nagy része lefelé fordítja magokkal telt fejét, a bársonyvirág és a körömvirág még ontja a színeket, a kasvirágok közepén már érnek a magok, és a reggeli harmat egyre gyakrabban rajzolja körbe a pókhálókat. A nyár még nem adta fel, de a kert színei lassan mélyebbek, súlyosabbak, ősziesebbek lesznek.
Ezen a napon született egy magyar építész, aki egész pályáján úgy használta a virágot, az indát és a növényi formákat, mintha a kertet fel akarná költöztetni a házak falára. 1845. augusztus 27-én született Lechner Ödön, a magyar szecesszió egyik legnagyobb alakja, akinek épületein a növényi ornamentika, a magyar népi díszítővilág és a keleti motívumok egészen különleges módon találkoztak.
Augusztus 27. Kerti Kalendáriuma ezért ma azt nézi meg, hogyan lesz a kertből minta, a virágból ornamentika, a paraszti motívumból épületdísz – és közben azt is, milyen jeleket olvasott ki a régi ember ugyanebből a nyár végi világból.
Lechner Ödön és a virágzó építészet
Lechner Ödön Pest városában született, tanulmányait Budapesten és Berlinben végezte, később Franciaországban dolgozott, Itáliában, Angliában és másutt is tanulmányozta az építészetet és a díszítőművészetet. Pályája során egyre erősebben foglalkoztatta a kérdés: lehet-e olyan modern építészetet teremteni, amelynek sajátosan magyar karaktere van.
A válaszhoz több irányból gyűjtött motívumokat. Érdekelte a magyar népművészet, Huszka József ornamentikagyűjtése, de tanulmányozta az indiai, perzsa és más keleti díszítőművészetet is. Ezekből nem egyszerűen régi mintákat másolt, hanem új, saját formavilágot épített. Épületein ezért úgy tekerednek az indák, nyílnak a virágok és ismétlődnek a levelek, hogy egyszerre hatnak ismerősnek és mesebelien különösnek.
A kertész számára pedig meglepően könnyű felismerni ezt a világot. A természet is állandóan ismétel, forgat, tükröz és variál: egy levél erezete, egy napraforgótányér ritmusa vagy egy virág szirmainak szabályossága önmagában is kész díszítőminta.
Amikor a virág felmászik a kupolára
Az Iparművészeti Múzeum Lechner egyik legismertebb alkotása. A különleges kupolát és az épület számos részletét Zsolnay kerámiák díszítik, a kupola szerkezeti elemei körül pedig virágmintás kerámia jelenik meg. A Lechner Tudásközpont leírása szerint az épület áttört virágmotívumain indiai, perzsa, mór és magyar népi hatások is felismerhetők.
Ez lényegében egy kertészeti csoda, csak nem földből nő.
A virág itt nem hervad el augusztus végén, nem kell locsolni, és még a levéltetű sem támadja meg. Kerámiává válva évtizedeken át ugyanabban a pillanatban marad.
Kertészeti szempontból ez már majdnem csalás.
A magyar népművészetben a virág sosem volt csak virág
A magyar népi díszítőművészetben a növényi motívumok sokkal többet jelentettek egyszerű természetábrázolásnál. Virágok, indák, levelek, tulipánszerű formák és életfák kerültek hímzésekre, festett bútorokra, faragásokra és használati tárgyakra. Lechner és követői ebből a formavilágból is merítettek, majd a motívumokat új, városi építészeti környezetben használták tovább.
A lechneri hatást követő építészetben stilizált virágminták, levelek és indák egész sora jelent meg. Egyes épületeken még az alföldi szűrhímzések virágvilágának átformált változatai is visszaköszöntek.
Vagyis ami egyszer egy falusi ruha vagy használati tárgy dísze volt, néhány évtizeddel később városházán, templomon vagy bérpalotán jelenhetett meg.
A virág igen hosszú utat tud megtenni úgy is, hogy közben egy centimétert sem nő.
Augusztus végén a saját kertünk is mintagyűjtemény
Most érdemes egy kicsit úgy végignézni a kertet, mintha nem növényeket, hanem mintákat keresnénk. A napraforgó tányérjának spiráljai, a páfrány levele, a kasvirág tüskés közepe, a bab kacsa, a szőlőinda vagy akár egy káposzta levele mind olyan forma, amelyből díszítőmotívum születhetne.
A népi motívumalkotás sem mindig pontos botanikai másolatból indult. A növényi formákat leegyszerűsítették, ritmusba rendezték, szimmetrikussá tették, majd újra és újra ismételték. Így lett a természetből ornamentika.
Ha egy gyereknek papírt és ceruzát adunk, és megkérjük, rajzoljon le egy virágot, valószínűleg ugyanezt teszi: nem botanikai határozót készít, hanem megkeresi azt a néhány vonalat, amitől a virág virágnak látszik.
Augusztus 27. a népi kalendáriumban időjelző napként is felbukkan
Egy magyar népies kalendárium augusztus 27-ét időjelző és dologtiltó napként említi. A hozzá kapcsolódó regula szerint ha az egész ég beborul, a borult idő néhány napig is eltarthat, míg a dörgéssel-villámlással érkező zivatar gyorsabban elvonulhat.
Ezt természetesen ne kezeljük mai meteorológiai előrejelzésként. A népi időjóslás lényege nem az volt, hogy minden regula pontosan működjön, hanem hogy a gazdálkodó ember folyamatosan figyelte a környezetét, és a visszatérő jelenségekből próbált következtetni a következő napokra, hetekre.
Augusztus végén ennek különösen nagy jelentősége lehetett. Érett a gyümölcs, közeledett a szőlőszüret, szárítani kellett a termést, és az eső néhány nap alatt komolyan átírhatta a terveket.
Ha dörög, ma már inkább nézzük meg az előrejelzést
A régi regula hangulatos, de a mai kertésznek szerencsére pontosabb eszközei vannak. Ha augusztus végére zivatart jeleznek, érdemes megtámasztani a magas növényeket, ellenőrizni a paradicsomkarókat, eltenni a könnyű cserepeket és kerti tárgyakat, valamint leszedni azokat az érett gyümölcsöket, amelyek egy nagyobb szélben könnyen leverődhetnek.
A szőlő és más érő gyümölcs esetében a tartós esős idő növelheti a rothadás és bizonyos gombás betegségek kockázatát is. Az időjárást tehát ma is figyeljük, csak már nem kizárólag az ég színéből próbáljuk megtippelni a következő három napot.
Bár egy gyakorlott kertész továbbra is gyanakodva néz arra a felhőre, amely „nem tetszik neki”.
Ebben nincs technológiai fejlődés.
A nyár végének virágai most már a magokat is mutatják
Lechner virágai örökre virágoznak a falakon, a valódi kert azonban nem ilyen nagyvonalú. Augusztus végére sok virág már magot érlel, és ez legalább olyan érdekes állapot, mint a teljes virágzás.
A kasvirág barna, tüskés magfeje, a napraforgó telt tányérja, a körömvirág furcsán görbülő magjai vagy a bársonyvirág hosszú, fekete-fehér magjai mind azt mutatják, hogy a növény idei munkájának egyik legfontosabb része elkészült.
Aki jövőre is szeretné viszontlátni őket, most már rendszeresen ellenőrizze az érő magfejeket. Száraz időben gyűjtsünk, és csak teljesen megszáradt magot csomagoljunk el.
Az augusztusi kert szépsége tehát lassan átköltözik a virágokról a barna papírzacskókba.
Kevésbé látványos, de jóval praktikusabb.
Nem kell azonban minden virágot magként eltenni
A magfejek egy részét hagyhatjuk a növényeken. A napraforgó, kasvirág és más maghozó virágok később madarak számára is táplálékot kínálhatnak, a száraz növényi részek pedig ősszel és télen szerkezettel, formával gazdagíthatják a kertet.
Ez különösen érdekes Lechner felől nézve. Ha mindent levágunk rögtön, amint a virágzás véget ér, éppen azokat a formákat veszítjük el, amelyeket egy díszítőművész talán a legizgalmasabbnak találna.
Egy száraz mákgubó, napraforgótányér vagy bogáncsszerű magfej ugyanúgy lehet szép, mint a virág.
Csak más nyelven beszél.
A kert színei most kezdenek megváltozni
Augusztus végén a növényvilág színpalettája is lassan átalakul. A harsány nyári zöldek mellé megérkeznek a szalmasárga, rozsdás, barnás és mélyebb vörös árnyalatok. A termések színesednek, a magfejek sötétednek, egyes növényeken pedig már megjelennek az öregedő levelek első árnyalatai.
A kerttervezésben ezekre a színekre is érdemes gondolni. Nem csak az számít, mi virágzik májusban. Egy jól megválasztott díszfű, termésével díszítő cserje, szép magfejű évelő vagy érdekes kérgű fa hónapokkal tovább tarthatja izgalmasan a kertet.
Lechner épületein sem egyetlen virágmotívum ismétlődik monoton módon. A hatást a különféle formák, anyagok, színek és ritmusok együtt adják.
A kert ugyanígy működik.
A díszkertben most érdemes fényképezni és jegyzetelni
Augusztus 27. jó alkalom arra, hogy készítsünk néhány képet a virágágyásokról. Most már jól látszik, hol vannak üres foltok, melyik növény dőlt rá a szomszédjára, mi nőtte túl a helyét, és hol lenne szükség olyan fajra, amely nyár végén veszi át a főszerepet.
Tavasszal mindez nehezen elképzelhető. Áprilisban a díszágyás többnyire egy optimista barna terület, néhány apró zöld folttal.
Augusztusban viszont már kész térkép áll előttünk.
Érdemes feljegyezni, melyik növényből szeretnénk többet, mit kellene osztani, átültetni vagy máshová tenni, és hol hiányzik késő nyári virág vagy karakteres lomb.
A jövő évi kerttervezés egyik legjobb időpontja nem január.
Hanem most.
A magyaros kert nem attól lesz magyaros, hogy teleültetjük muskátlival
Lechner munkássága arra is jó példa, hogyan lehet hagyományból úgy meríteni, hogy az eredmény ne egyszerű másolat legyen. Nem régi parasztházakat nagyított fel városi középületté, hanem a hagyomány motívumait új anyagokkal, modern szerkezetekkel és más kultúrák formakincsével kapcsolta össze.
A kertben is működhet ugyanez a gondolkodás. Nem kell „népi kertet” építenünk ahhoz, hogy helyet adjunk régi magyar kertekben is gyakori növényeknek, hagyományos gyümölcsfajtáknak, fűszereknek vagy természetes anyagoknak.
A kert akkor lesz személyes, ha nem katalógusoldalt másolunk, hanem saját történetet rakunk össze.
Ebben Lechner alighanem egyetértene velünk.
Mónika napja is augusztus 27-re esik
A katolikus naptár augusztus 27-én Szent Mónikára, Szent Ágoston édesanyjára emlékezik. A magyar népies kalendáriumokban Mónika neve mellett családi, asszonyi motívumok is megjelenhetnek; egy népies gyűjtés például édesanyák, anyósok meglátogatását és férjes asszonyok vendégeskedését kapcsolja ehhez a naphoz.
Ez nem tartozik a legismertebb országos magyar népszokások közé, ezért érdemes inkább helyi vagy kalendáriumi motívumként kezelni. Mégis szépen illeszkedik ahhoz a gondolathoz, hogy az augusztus végi kert már a megőrzésről és továbbadásról is szól.
A magot félretesszük.
A receptet továbbadjuk.
A virágmotívum nemzedékeken át vándorol.
A kert története pedig ugyanígy öröklődik.
A népi minta és a növény között ott van az ember
Egy virág önmagában még nem népi motívum. Valakinek meg kellett figyelnie, leegyszerűsítenie, újrarajzolnia, hímzésbe, faragásba vagy festésbe rendeznie. Aztán valaki más átvette és továbbalakította.
Lechner ugyanezt a folyamatot vitte tovább építészetben. Megnézte az örökölt formákat, új kapcsolatokat keresett közöttük, majd olyan anyagokba helyezte őket, ahol addig nem voltak megszokottak.
Ezért a kertünkben ma virágzó növény is lehet több egyszerű dísznél. Lehet emlék, családi történet, régi kertből átmentett tő, nagyszülőtől kapott mag vagy egy olyan fajta, amelyhez valamilyen személyes történet kötődik.
Ezekből lesz a valódi kert.
Nem abból, hogy minden növény címkéje ugyanabban a kertészetben készült.
Augusztus 27. üzenete a kertésznek
Ma nézzünk rá a kertre úgy, mintha díszítőművészek lennénk. Figyeljük meg a levelek ritmusát, az indák vonalát, a magfejek formáját és a virágok szimmetriáját. Készítsünk fényképet arról, ami különösen szép, és tegyünk félre magot abból, amit jövőre is szeretnénk látni.
Ha pedig közben beborul az ég, eszünkbe juthat az augusztus 27-i régi időjósló regula is. Nem kell hozzá igazítanunk a heti programunkat, de jó tudni, hogy előttünk generációk sora ugyanúgy fölnézett az égre, majd vissza a földre, és próbálta összerakni, mit mond neki a világ.
Lechner Ödön ugyanezt a világot másképp őrizte meg. Virágot, indát és levelet vitt kerámiára, homlokzatra és kupolára, hogy azok akkor is tovább nyíljanak, amikor a valódi kert már régen elcsendesedett.
Augusztus 27-én a Kerti Kalendárium arra emlékeztet: egy virág élete nem feltétlenül ér véget, amikor lehullanak a szirmai. Lehet belőle mag, emlék, minta – vagy akár egy egész épület dísze.
