Augusztus 29-én a kert már nem próbál úgy tenni, mintha július lenne. A paradicsom és a paprika ugyan még bőven teremhet, a szőlő egyre édesebb, az őszi gyümölcsök pedig sorban érkeznek, de a virágágyásokban már sok a magfej, az esték feltűnően hamarabb jönnek, és a reggeli fényben egyre gyakrabban csillog harmat a leveleken. Nyár van még, csak már annak az a különös, kissé megkopott változata, amelyik közben fél szemmel az őszre figyel.
A régi magyar kalendárium erre a napra meglehetősen különös nevet őrzött: Nyakavágó vagy Nyakavesztő János. Keresztelő Szent János vértanúságára emlékeztek augusztus 29-én, és az ünnephez egész sor „nyakazásos” tilalom és hiedelem kapcsolódott. Egyes helyeken nem tartották szerencsésnek a vágást és szabást, máshol még kést sem használtak.
Ha ezt mai kertésznyelvre fordítjuk, máris kapunk egy egészen szimpatikus tanácsot: tegyük le egy napra a metszőollót, és előbb nézzük meg rendesen, mit akarunk levágni.
Nyakavágó János napján még a káposztafej is gyanús volt
A nap elnevezése Keresztelő Szent János lefejezésére utal, és a régi hiedelmek egészen szó szerint továbbvitték ezt a motívumot. Volt, ahol nem ettek olyasmit, „aminek feje van”, és ebbe még a fejes káposztát is belevették. Más hagyományban éppen gyümölcsöt vagy dinnyét fogyasztottak, miközben a kés használatát kerülték.
A káposzta azonban különösen érdekes szerepet kapott. Egyes közép-európai hagyományokban hajnalban megütögették a földben fejlődő káposztafejeket, és Nyakavágó János közbenjárását kérték azért, hogy szép nagy fejet növesszenek. A szokás mai szemmel különös, de nagyon jól mutatja, hogyan kapcsolódott össze a növénytermesztés a vallási ünnepekkel és a népi hiedelmekkel.
A mai káposzta természetesen inkább egyenletes vízellátást, megfelelő tápanyagokat és rendszeres kártevő-ellenőrzést kér, mint rituális ütögetést. De augusztus végén valóban érdemes rápillantani, hogyan fejesedik, és nincs-e rajta hernyó vagy más hívatlan vendég.
A régi regula szerint ma inkább ne vágjunk
Az ünnephez kapcsolódó egyik legérdekesebb tilalom szerint ezen a napon nem jó vágni vagy szabni. Ezt nem minden magyar vidéken gyakorolták ugyanúgy, és több szomszédos nép hagyományában is megjelent, ezért ne képzeljük úgy, hogy augusztus 29-én az egész Kárpát-medencében egyszerre tették le az ollót. A motívum azonban annyira jellegzetes, hogy Nyakavágó János napjának egyik legismertebb népi emléke lett.
Kertészeti szempontból pedig meglepően használható gondolat. Augusztus végén könnyű beleesni a nagy rendrakási lázba: elnyílt virág, barna szár, öreg levél, kusza hajtás – és már dolgozik is az olló. Pedig nem minden, ami barnul, fölösleges, és nem minden elnyílt virágot kell azonnal eltávolítani.
A magot érlelő növényeknél éppen azzal törölnénk a következő generációt, ha túl gyorsan rendet rakunk.
A napraforgó már nem csúnya, hanem madáretető
A napraforgó augusztus végén többnyire már messze van attól a képtől, amelyik a vetőmagos zacskón szerepelt. A szirmai eltűntek, nagy feje lefelé hajlik, levelei foltosodhatnak és száradhatnak. Ha kizárólag a klasszikus virágzást tekintjük szépnek, könnyű azt mondani rá: ideje kivágni.
Csakhogy a történet éppen most válik igazán érdekessé. A tányérban beérnek a magok, amelyekből jövőre új növény lehet, vagy amelyeket tengelicek, pintyek és más magevő madarak fogyaszthatnak el. Egyetlen meghagyott napraforgófej ősszel kisebb madárbüfévé válhat.
A kasvirág, a kúpvirág és más magfejes évelők is hasonlóan működnek. Ami első pillantásra „elszáradt virág”, az valójában élelem, szaporítóanyag és későbbi téli dísz egyszerre lehet.
Nyakavágó János tehát talán egy napra tényleg megmenthet néhány növényt a túlbuzgó metszőollótól.
Augusztus 29. azonban a fényképezés napja is
A napnak van egy másik, egészen modern magyar története. 1840. augusztus 29-én Vállas Antal a Magyar Tudós Társaság ülésén bemutatta, hogyan készíthető kép a fény segítségével a dagerrotípia eljárásával. Ezt tekintik az első magyarországi nyilvános fényképészeti bemutatónak, ezért ma augusztus 29. a magyar fotográfia napja.
A két történet furcsán jól összeillik.
A régi kalendárium azt mondja: ma ne vágj.
A fotográfia napja pedig azt mondja: nézd meg, és örökítsd meg.
Kertész ennél jobb feladatot augusztus végére aligha kaphat.
Most érdemes lefotózni a kertet – nem csak azért, mert szép
A kerti fényképezést hajlamosak vagyunk arra tartogatni, amikor a rózsa tökéletes, a pünkösdi rózsa kinyílt vagy az első paradicsom éppen Instagram-kompatibilis vörös. Pedig az egyik leghasznosabb kerti fotósorozat éppen most, augusztus végén készülhet.
Fotózzuk le az egész ágyást, ne csak a legszebb virágot. Készítsünk képet a veteményesről olyan irányból, ahonnan tavasszal is könnyű lesz felismerni. Örökítsük meg, hol volt túl sűrű az ültetés, melyik növény borította be a szomszédját, hol maradt üres folt, és melyik terület égett ki leginkább a nyáron.
Januárban ezek a fényképek többet érhetnek bármilyen tökéletes kerttervező memóriánál. A kertész emlékezete ugyanis télre meglepően optimista lesz.
Fotózd le azt is, ami nem sikerült
Ez talán még fontosabb. Ne csak a legszebb paradicsomtövet fényképezzük le, hanem azt is, amelyik rossz helyen volt. A napégette hortenzia, a félárnyékban gyengén virágzó levendula, a túl szorosan ültetett paprika vagy a járda szélén kiszáradó évelő mind értékes információ.
Nem azért, hogy decemberben bánatosan nézegessük őket, hanem azért, hogy márciusban ne ismételjük meg ugyanazt.
A jó kerti dokumentáció nem szépségverseny. Inkább napló, amelyben a növények nagyon őszinte véleményt mondanak a döntéseinkről.
Augusztus végén ráadásul már volt idejük véleményt formálni.
Ugyanazt a pontot minden évben érdemes megörökíteni
Ha igazán hasznos kerti fotónaplót szeretnénk, válasszunk néhány állandó pontot. Például a terasz sarkát, a kerti kaput, egy gyümölcsfa mellől vagy az emeleti ablakot, és évente többször ugyanonnan fényképezzük le a kertet.
Néhány év múlva egészen látványosan kirajzolódik, hogyan nőtt meg a fa, hogyan változott az ágyás, melyik cserje foglalta el lassan a fél kertet, vagy hogyan lett egy apró palántából olyan növény, amely most már a közlekedést is szabályozza.
A fotó olyan változásokat is megmutat, amelyeket mindennap látva alig veszünk észre.
A kert ugyanis lassan változik.
A fénykép viszont könyörtelenül emlékszik.
Fajtákat is dokumentálhatunk vele
A magfogás időszakában különösen hasznos lehet lefotózni azt a növényt, amelyről a vetőmagot gyűjtjük. Készítsünk képet a virágról vagy termésről, majd ugyanazzal a névvel jelöljük a magos zacskót.
Ez különösen akkor jó, ha többféle paradicsomot, paprikát, dáliát vagy virágot termesztünk. Jövő tavasszal sokkal egyszerűbb visszakeresni, melyik volt az a különösen szép bordó paradicsom vagy a kerítés mellett virágzó sárga növény, amelyből mindenképpen szerettünk volna többet.
A „majd emlékszem rá” módszer továbbra sem tartozik a kertészet legmegbízhatóbb szaporítási technológiái közé.
A fényképen a betegségek története is megmarad
Ha egy növény levelén furcsa folt, elszíneződés vagy torzulás jelenik meg, érdemes fényképet készíteni róla, méghozzá nemcsak közeli részletről, hanem az egész növényről is. Így később könnyebb követni, hogyan változott a tünet, és azonosításkor is több információnk lesz.
Fontos azonban, hogy a fénykép önmagában nem mindig diagnózis. Ugyanaz a tünet többféle okból is kialakulhat, ezért a hely, az időjárás, az öntözés és a növény általános állapota ugyanúgy számít.
Egy fotónapló mégis sokat segíthet abban, hogy ne csak homályosan emlékezzünk arra: „valamikor augusztusban volt valami baja”.
Nyakavágó János és a káposzta különös barátsága
Visszatérve a néphagyományhoz, van ebben a napban egy szép kertészeti ellentmondás. Miközben a „fejes” dolgok fogyasztását egyes közösségek kerülték, éppen Keresztelő János segítségét kérték azért, hogy a káposzta nagy fejet növesszen.
A régi hiedelemvilág ritkán működött a modern logika szabályai szerint, de éppen ettől izgalmas. A káposzta a paraszti háztartás egyik fontos téli zöldsége volt, ezért egy szép, tömött fej valódi értéket jelentett. Augusztus végén ráadásul már jól látszott, hogyan fejlődik az állomány.
A mai kertész ugyan nem imádsággal ösztönzi fejesedésre, de a vízellátásra most is nagyon figyeljen. Hosszabb száraz idő után egy hirtelen nagy vízadag több zöldségnél is gondot okozhat, ezért az egyenletesebb nedvesség továbbra is jobb stratégia.
A kést azért nem kell egész nap eldugni
A régi hagyomány egyes közösségekben a kés használatát is tiltotta ezen a napon. Ma természetesen nincs kertészeti oka annak, hogy augusztus 29-én ne szedjük le a cukkinit, ne vágjuk fel a dinnyét vagy ne készítsünk paradicsomsalátát.
A hagyományt érdemes annak látni, ami: egy régi vallásos-népi szokás emlékének, amely a nap történetéhez kapcsolódott.
De egyetlen gondolatot kölcsönözhetünk tőle. Nem feltétlenül kell minden kerti problémára azonnal ollóval válaszolni. Sokszor érdemes előbb megfigyelni, azonosítani, fényképezni, majd csak utána dönteni.
A metszőolló gyors.
A visszanövesztő gomb azonban továbbra sem része az alapfelszerelésnek.
Augusztus legvégén már az ősz kertjét is fotózzuk
A következő napokban elérkezik szeptember, de a kert nem vált át egyik éjszakáról a másikra új évszakba. A nyári termések még sokáig velünk maradhatnak, miközben a díszfüvek, termések, magfejek és késői virágok egyre inkább átveszik a látvány főszerepét.
Érdemes most megfigyelni, van-e elegendő növényünk, amely szeptemberben és októberben is érdekes marad. Ha augusztus végére a díszkert szinte teljesen elfogyott, a fotó alapján jövőre könnyebb lesz késő nyári évelőket, díszfüveket vagy termésükkel díszítő cserjéket elhelyezni.
A kerttervezés egyik legjobb eszköze ugyanis nem feltétlenül egy rajzprogram.
Néha egyszerűen a tavaly augusztusi fénykép.
A fény is másképpen dolgozik
A magyar fotográfia napján különösen érdemes észrevenni, milyen szép a nyár végi fény. A nap alacsonyabb járása miatt reggel és késő délután hosszabbak az árnyékok, melegebb, oldalirányú fény világíthatja meg a növényeket, és a harmatos levelek is különösen látványosak lehetnek.
Ha kertet fényképezünk, nem feltétlenül a déli napsütés a legjobb választás. A kora reggeli vagy késő délutáni fény gyakran sokkal plasztikusabban mutatja a leveleket, virágokat és terméseket, míg egy borult nap finom, egyenletes megvilágítása részletekhez lehet ideális.
Vállas Antal 1840-ben még bonyolult dagerrotípiás eljárással mutatta meg a közönségnek a fényképezés csodáját. Nekünk ma elég elővenni a telefont a zsebünkből.
Ettől még érdemes ugyanúgy figyelni a fényre.
Egyetlen kép később egész történetet őrizhet
A kertfotózás legszebb része talán nem is a tervezés. Hanem az emlékezet. Egy fényképen megmarad a régi almafa, amelyet később ki kellett vágni, a gyerek első saját napraforgója, egy különösen bő paradicsomos év vagy az a rózsa, amelyet még a nagyszülő ültetett.
A kert különös hely: állandónak tűnik, közben folyamatosan változik. Növények nőnek fel és tűnnek el, fák öregszenek, új ágyások születnek, és néhány év alatt szinte teljesen más táj alakul ki ugyanazon a telken.
A fénykép pedig megőrzi azt, amit a kert már régen átírt.
Talán éppen ezért illik ennyire jól össze Nyakavágó János napja és a magyar fotográfia ünnepe.
Augusztus 29. üzenete a kertésznek
Ma próbáljuk ki a régi dologtilalmat egy egészen modern változatban. Mielőtt nekiesnénk az elnyílt virágoknak, a száradó napraforgóknak és a kissé kócos nyár végi ágyásnak, tegyük le egy pillanatra az ollót, és készítsünk néhány fényképet.
Fotózzuk le azt is, ami szép, és azt is, ami nem sikerült. A magot érlelő növényeket, a túlzsúfolt ágyást, a tökéletes paradicsomot, a kiszáradt sarkot és azt a napraforgót, amelyből már a madarak reggeliznek.
-
augusztus 29-én a fényképezés még szinte varázslatnak számított Magyarországon. Ma néhány másodperc alatt megőrizhetjük vele egy teljes kerti szezon állapotát.
Nyakavágó János napján ezért az olló várhat egy kicsit. Augusztus végén ugyanis néha többet tanulunk a kertből, ha előbb lefényképezzük, és csak utána kezdjük el rendbe tenni.
