Október 20-án már egészen közel érezzük a tél előszobáját. A reggeli dér egyre kevésbé meglepetés, a legelők növekedése lelassul, a fák lombja gyorsan fogy, a kert pedig napról napra csendesebbé válik. A régi paraszti világban ezen a napon azonban nem egyszerűen az időjárást figyelték: Vendel napján maga a jószág is ünnepet kapott.
Szent Vendelt a jószágtartó gazdák és pásztorok, különösen a juhászok védőszentjeként tisztelték. Sok vidéken október 20-án nem fogták be az állatokat, nem dolgoztatták őket, sőt még vásárra sem hajtották a jószágot. Úgy tartották, ezen a napon az állatoknak is kijár a pihenés.
Ki volt Szent Vendel?
A legenda szerint Vendel a 7. században élt, királyi családból származó fiatalember volt, aki lemondott előkelő életéről. Zarándokútra indult, majd remeteként élt, később pedig egy birtokos szolgálatába állt és annak nyáját őrizte.
Éppen ez a pásztori életszakasz alapozta meg későbbi tiszteletét. A gazdák és pásztorok úgy tekintettek rá, mint aki érti az állatokkal élő ember gondjait, ezért hozzá fordultak védelemért járványok, betegségek és más bajok idején.
Magyarországon kultusza különösen a 18. században terjedt el. Legélénkebben a Dunántúlon, többek között Veszprém, Tolna és Baranya vidékén, valamint a Jászságban és más állattartó területeken tisztelték.
A marhavész különösen fontossá tette Vendelt
A régi állattartó gazdaság számára egy járvány óriási csapást jelenthetett. Egy tehén, ökör, juh vagy ló nem egyszerűen állat volt: munkát végzett, tejet vagy húst adott, vagyoni értéket képviselt, és sok család megélhetése függött tőle.
Ha állatvész ütötte fel a fejét, a népnyelvben azt mondhatták: „Vendel viszi az állatokat.” Ezért Vendel napján igyekeztek jóindulatát megnyerni, az állatokat pedig kímélték.
A Vendel-kultusz terjedését a 18. század nagy állatjárványai is erősítették. Több településen fogadalmi szobrokat és kápolnákat emeltek, hogy a szent óvja meg a falut és annak jószágait a betegségtől.
A szobrok gyakran ott álltak, ahol a jószág elhagyta a falut
Szent Vendel szobrait nem véletlenszerű helyeken állították. Gyakran a település szélén, a határban vagy a legelőre vezető utak mellett kaptak helyet, vagyis ott, ahol a pásztor nap mint nap kihajtotta a jószágot.
Így a szobor nemcsak vallási emlék volt, hanem a táj mindennapi életének része. A pásztor és az állatok reggel elhaladtak mellette kifelé, este pedig visszafelé.
Nagykátán a hagyomány még egy rövid mondásban is megőrizte ezt a szerepet:
„Vendelke a juhászok pártfogója, őrzi a határt.”
Kevés mondat foglalja össze ilyen tömören, mit jelentett egy pásztorszent a falusi ember számára.
Pásztorruhába öltöztették
Különösen érdekes, hogy Szent Vendel ábrázolása tájanként változott. A dunántúli szobrokon gyakran nyugat-európai, Rajna-vidéki parasztöltözetben jelent meg, más tájakon viszont szinte teljesen magyar pásztorrá alakult.
A Jászságban és a Kiskunságban ingben, gatyában, dolmányban vagy cifraszűrben, széles karimájú kalappal és tarisznyával is ábrázolhatták. Lábánál bárány vagy más jószág, esetenként pásztorkutya jelenhetett meg.
A helyi közösség tehát a messziről érkezett szentet saját világába helyezte. Vendel úgy nézett ki, mintha akár az ő nyájuk mellől érkezett volna.
Vendel napján pihent a jószág
Az eredeti Hobbikert-cikk egyik legfontosabb hagyománya, hogy október 20-án nem fogták be és nem dolgoztatták az állatokat. Régebben vásárra sem hajtották őket.
A mögötte álló gondolat nagyon emberi: a védőszent ünnepén az ő oltalma alatt álló állatoknak is járjon pihenés.
Göcsejben például azért nem fogták be ezen a napon a szarvasmarhát, hogy ne essen baja. Másutt szentelt vizet vittek haza a Vendel-napi miséről, és azt a jószág ivóvizébe öntötték, hogy a szent óvja az állatokat a betegségtől.
Mai szemmel ezek vallási és népi szokások, nem állategészségügyi módszerek. Mégis sokat elárulnak arról, milyen értéket jelentett az állat az egykori gazdaságban.
Dolgos és mégis „zárt” nap
Egy régi kalendáriumi gyűjtés október 20-át egyszerre nevezi dolgos és zárt napnak. A napi és idényjellegű munkák folytatódtak, a jószággal kapcsolatban azonban sok helyen korlátozásokat tartottak: nem hajtották ki, nem fogták be, és nem vitték vásárra.
Ez a kettősség nagyon jellemző a régi jeles napokra. Az élet nem állhatott meg teljesen, de egy-egy bizonyos munkát vagy tevékenységet kerültek.
Vendel napján tehát nem általános munkatilalomról beszélünk. Kifejezetten az állatokhoz kötődő ünnepi kímélet került előtérbe.
A pásztoroknak is ünnep jutott
Vendel napja nemcsak a jószágnak, hanem az állatok mellett dolgozó embereknek is ünnepet jelenthetett. Több vidéken közös lakmározással, ivással és mulatsággal tartották meg.
A Csallóközben a pásztorok dudaszó mellett mulatoztak. Másutt körmenetben vonultak a Vendel-szoborhoz, misét mondattak, vagy búcsút tartottak.
A pásztorélet kemény, az időjárásnak kitett munka volt, amelyben egész éven át alig létezett igazi szabadnap. Nem csoda, ha a védőszent ünnepe egyúttal közösségi alkalommá is vált.
Még „juhász-leányvásárt” is említenek
Egyes kalendáriumi hagyományok Vendel napjához különös közösségi eseményt is kapcsolnak: juhász-leányvásárt.
Ezt nem érdemes szó szerinti adásvételként értelmezni. A régi „leányvásárok” sokkal inkább ismerkedési, párválasztási alkalmak lehettek, ahol a fiatalok és családjaik találkoztak egymással.
Egy pásztorünnep különösen jó alkalom lehetett erre. A nagy mezőgazdasági munkák lassan lezárultak, a közösség összegyűlt, zene és mulatság volt – vagyis minden adott volt ahhoz, hogy ne csak a jószág jövője kerüljön szóba.
A Vendel név a pásztorcsaládokban is tovább élt
Az eredeti cikk azt is megőrzi, hogy a Hortobágy vidékén pásztorcsaládokban gyakori volt a Vendel keresztnév. Ez önmagában jól mutatja, milyen erős lehetett a szent tisztelete az állattartók között.
A védőszent neve így nemcsak kápolnákon és szobrokon maradt fenn, hanem családokon belül is tovább öröklődhetett.
Amikor egy gyermek Vendel nevet kapott, az a pásztorvilág számára nem feltétlenül pusztán névválasztás volt. Egy egész hagyomány kapcsolódott hozzá.
Október végére amúgy is változott a legeltetés
Vendel napja az évnek arra az időszakára esik, amikor az állattartás gyakorlati körülményei is gyorsan változnak. Rövidülnek a nappalok, csökken a hőmérséklet, a fű növekedése lassul, és egyre gyakoribbá válik a sáros, nyirkos idő.
A régi gazdaságban ezért ősszel fokozatosan átalakult a pásztorok napi rendje is. A legelő egyre kevesebbet adott, miközben mind fontosabbá vált a télre eltett széna, szalma és egyéb takarmány.
Nem egyetlen nap választotta el a legeltetési és a téli időszakot, de Vendel napja jól illeszkedett ebbe az átmenetbe.
Az állatok téli helyét is ideje volt rendbe tenni
A tél előtt az istállókat, ólakat és karámokat is ellenőrizni kellett. A huzatos, beázó vagy sáros hely különösen rossz körülményeket teremthetett hideg időben.
A mai hobbiállattartó számára ugyanez a feladat ismerős. Az állatok fajának megfelelő száraz pihenőhely, tiszta ivóvíz, megfelelő takarmány és biztonságos környezet alapvető.
A Vendel-napi „kedvezés” mai megfelelője talán nem az, hogy egyszer egy évben semmit sem csinálunk velük, hanem az, hogy egész télen megfelelő körülményeket biztosítunk számukra.
A kertben közben tovább hullik a lomb
Október 20-ra sok kertben már látványosan megritkulnak a fák. A gyepen összegyűlő vastag, nedves lombot érdemes eltávolítani, mert tartósan elzárhatja a füvet a fénytől és a levegőtől.
Másutt viszont az avar maradhat. Bokrok alatt, sövények tövében vagy egy félreeső sarokban talajtakaróként működik, szerves anyagot juttat vissza a földbe, és számos apró állat számára biztosíthat búvóhelyet.
A fölösleges egészséges levelekből lombkomposztot is készíthetünk. Amit ősszel összegyűjtünk, abból idővel értékes talajjavító anyag lesz.
A sünnek is hagyjunk egy nyugodt sarkot
Október második felében a sünök egyre aktívabban kereshetnek megfelelő telelőhelyet. Egy nagyobb avarkupac, gallyhalom vagy sövény alatti védett rész számukra egészen más értéket jelent, mint nekünk.
Ha egy régóta érintetlen lomb- vagy gallyrakást szeretnénk áthelyezni, előbb óvatosan ellenőrizzük, nem költözött-e bele valamilyen állat.
Nem kell az egész kertet meghagyni rendezetlenül. Már néhány nyugodt sarok is sokat jelenthet a kert élővilágának.
A teleltetés mostanra valóban sürgetővé válhat
Október 20-án már egyetlen fagyérzékeny dézsás növény teleltetése sem maradhat teljesen terv nélkül. Leander, citrusfélék, muskátlik és más érzékeny növények esetében figyeljük a helyi éjszakai minimumokat.
Beköltöztetés előtt vizsgáljuk át a leveleket és hajtásokat. Pajzstetű, levéltetű, takácsatka vagy más kártevő könnyen a növénnyel együtt kerülhet be, és a teleltetőhelyen gyorsan felszaporodhat.
A nagy cserepeket sem érdemes az első fagyos este sötétjében kapkodva mozgatni. Ha még kint maradnak, legalább legyen készen a helyük.
A fokhagyma még földbe kerülhet
Miközben a jószág lassan téli rendjére állt át, a kertben még akad ültetnivaló. Az őszi fokhagyma számára október második fele továbbra is megfelelő időszak lehet.
Egészséges, sérülésmentes gerezdeket használjunk, és jó vízelvezetésű helyre ültessük őket. A gerezd még tél előtt gyökeret fejleszthet, tavasszal pedig innen folytatja a növekedést.
A cél most nem a nagy zöld hajtás. A legfontosabb munka a föld alatt történik.
A tulipánnak éppen most jön el igazán az ideje
A tulipánt nem kell túl korán elültetni. Október második fele és november sok kertben kifejezetten jó időszak lehet számára, amikor a talaj már lehűlt.
Nárcisz, krókusz és más tavaszi hagymások is kerülhetnek még földbe, ha korábban elmaradt az ültetés.
A tavaszi kert tehát furcsa módon éppen akkor épül, amikor odafent már egyre kevesebb színt látunk.
A kiürült ágyást ne hagyjuk fedetlenül
Ahol már minden termést felszedtünk, ott érdemes a talajra is gondolni. Saját érett komposzt, megfelelő szerves mulcs vagy akár egészséges lomb is kerülhet a felszínre.
A takarás védi a földet az erős eső szerkezetromboló hatásától, lassíthatja a kiszáradást, és szerves anyagot adhat vissza.
Az erdőben ugyanez automatikusan megtörténik. A lehullott lomb nem „takarítatlan erdőt” jelent, hanem a talaj természetes védőrétegét.
Az alma, körte és sütőtök már a tárolóban kér figyelmet
Október végéhez közeledve a termés egyre nagyobb része már nem a kertben, hanem a kamrában vagy pincében várja a telet.
Az almát és körtét rendszeresen ellenőrizzük, és a romlásnak indult darabokat távolítsuk el. A sérült gyümölcsöt használjuk fel hamar, ne próbáljuk hosszú ideig tárolni.
A dió legyen megfelelően kiszárítva, a sütőtök pedig száraz, jól szellőző, fagymentes helyen várja a felhasználást.
Az őszi betakarítás sikere nem a kosár megtöltésével ér véget. Az is számít, mennyit tudunk biztonságosan megőrizni belőle.
A száraz szárakat továbbra sem kell mind levágni
Az évelők egy része október 20-ra már teljesen barna, de az egészséges száraz virágszárak és magfejek még értékesek lehetnek.
Madarak találhatnak rajtuk magot, rovarok használhatják telelőhelynek, a dér pedig télen látványossá teheti őket.
A beteg, rothadó vagy erősen fertőzött részeket természetesen távolítsuk el. Az egészséges száraz növényi részeknél viszont nem kell mindenáron tökéletes őszi rendet teremteni.
A kert nem attól egészséges, hogy október végére teljesen üres.
Vendel napja ma is emlékeztet valamire
Kevesen tartanak ma már juhnyájat vagy hajtanak ökröt a földre, ezért könnyű volna Vendel napját pusztán érdekes néprajzi emlékként kezelni.
Pedig a mögötte lévő gondolat ma is ismerős: az állat nem gép.
A régi gazda legalább ezen a napon nem fogta be, nem hajtotta vásárra, és ünnepet engedett neki. A pásztor pedig ugyanazon a napon saját munkájából is kiléphetett néhány órára.
Talán ez a hagyomány egyik legszebb része. A gondoskodás nemcsak abból állt, hogy használják és etetik az állatot, hanem abból is, hogy időnként békén hagyják.
A mai nap üzenete a kertésznek
Október 20. Szent Vendel napja a régi állattartó világ egyik fontos őszi ünnepe volt. A jószág pihent, a pásztor mulatott, a közösség körmenetben vonult Vendel szobrához, és azt kérte, hogy a következő évben is kerülje el betegség az állatokat.
Ma már egészen más eszközeink vannak az állatok egészségének megóvására, de a régi ünnep emberi üzenete megmaradt.
Gondoskodni arról, ami ránk van bízva. Legyen az juhnyáj, kerti sün, teleltetésre váró leander vagy néhány tavasszal nyíló hagyma.
Az októberi kert egyre csendesebb. Vendel napja pedig talán arra is emlékeztet: néha a pihenés is része a jó gazdálkodásnak.
