Szeptember 11-én az őszi kert egyik legérdekesebb része nem feltétlenül az, amit látunk. A paradicsom piros, az alma a fán lóg, a szőlő fürtjeit messziről észrevesszük, de közben a föld alatt is egész nyáron készült valami. Cékla gömbölyödött, sárgarépa vastagodott, petrezselyemgyökér nyúlt lefelé, a zeller pedig lassan olyan méretet ért el, hogy már nemcsak levesbe való ígéretnek látszik.
A régi kalendáriumi gyűjtések szerint szeptember 11. dolgos nap volt, és külön figyelmet kaptak a répafélék. Sokfelé ilyenkor már javában szedték ezeket a terméseket, egyes helyeken pedig gyógynövényként számon tartott gyökereket is gyűjtöttek és szárítottak.
Ez első hallásra nem olyan látványos hagyomány, mint a Kisasszonykor harmatra kitett vetőbúza vagy Lőrinc dinnyerontása.
Kertészeti szempontból azonban nagyon találó.
Szeptemberben ugyanis eljön az ideje annak, hogy megnézzük, mit készített egész nyáron a kert a föld alatt.
Répa, cékla és gyökér: szeptemberben lefelé is nézzünk
A régi gazdaságban a gyökértermések fontos őszi élelmiszert jelentettek. A betakarításuk időpontját természetesen nem egyetlen naptári dátum határozta meg: számított a vetés ideje, a fajta, a talaj és az időjárás is.
A szeptember eleje-közepe azonban már sok növénynél valódi betakarítási időszak.
A cékla szedhető, a korábbi sárgarépavetésekből egyre szebb gyökerek kerülhetnek elő, és a petrezselyemgyökeret is folyamatosan használhatjuk. Más, hosszabb tenyészidejű gyökérzöldségeket viszont nem feltétlenül kell most egyszerre kiszedni.
A kalendárium tehát ne parancs legyen.
Inkább emlékeztető:
nézzünk be a föld alá is.
Honnan tudjuk, hogy jó már a cékla?
A céklánál nem kell megvárni, hogy óriásira nőjön. A fiatalabb, közepes méretű gumók sokszor zsengébbek, míg a túl sokáig földben hagyott, nagyon nagy példányok rostosabbá válhatnak.
A gyökér felső része rendszerint jól látható a talaj fölött, így ásás nélkül is hozzávetőlegesen megbecsülhetjük a méretét.
Ha folyamatos fogyasztásra termesztjük, érdemes szakaszosan felszedni. Így nem egyszerre érkezik a konyhába egy olyan céklamennyiség, amely után a család néhány nap múlva már minden rózsaszín ételt gyanakodva néz.
A tárolásra szánt állomány viszont maradhat tovább, amíg az időjárás és a fajta ezt engedi.
A sárgarépát sem feltétlenül kell egyetlen napon felszedni
A sárgarépa egyik előnye, hogy sok esetben rugalmasan szedhető. Amikor elérte az adott fajtára jellemző megfelelő méretet, folyamatosan használhatjuk.
A hosszabb tárolásra szánt gyökereket érdemes sérülés nélkül kiemelni. Lazább talajban ez egyszerűbb, kötöttebb földben azonban egy ásóvilla sok kellemetlenül kettétört répától menthet meg bennünket.
Ha a talaj nagyon száraz és kemény, a gyökér könnyebben sérülhet.
Ha pedig túlságosan sáros, a munka válik nehézkessé.
Itt is ugyanaz az őszi szabály működik:
ne csak a naptárt nézzük.
A föld állapotát is.
A répának nem mindig az ásó az első ellensége
A sárgarépa repedése, elágazása vagy furcsa formája nem feltétlenül valamilyen titokzatos betegség.
Az egyenetlen vízellátás repedést okozhat, a köves, tömör vagy friss szerves trágyával túlterhelt talaj pedig torz, elágazó gyökerek kialakulásához vezethet.
A szupermarketben természetesen minden sárgarépa igyekszik példásan egyenesnek látszani.
A házikertben a valóság kreatívabb.
Kétágú, háromágú és egészen emberalakú példányok is előkerülhetnek.
Az ízük ettől még nem feltétlenül rosszabb.
Legfeljebb fotogénebbek.
A sérült gyökér ne menjen hosszú tárolásra
Betakarításkor érdemes rögtön válogatni. Az ép, egészséges gyökerek alkalmasabbak hosszabb tárolásra, míg a megvágott, repedt vagy kártevő által sérült példányokat használjuk fel hamarabb.
Egy apró seb kaput nyithat a rothadást okozó mikroorganizmusoknak.
Ezért tárolás előtt ne az legyen a fő cél, hogy minden egyes cékla és répa bekerüljön ugyanabba a ládába.
Válogassunk.
A konyhai feldolgozásra szánt sérült darabokkal semmi baj nincs, ha egyébként egészségesek.
Csak ne küldjük őket több hónapos közös téli vakációra az ép termésekkel.
Mosni vagy nem mosni?
Ha a gyökérzöldséget rögtön felhasználjuk, természetesen megtisztítjuk.
Hosszabb tárolásnál viszont gyakran jobb, ha nem súroljuk és mossuk meg alaposan a gyökeret, hanem csak a nagyobb földdarabokat távolítjuk el, majd megfelelő körülmények között tároljuk. A mosás apró sérüléseket okozhat, a nedves felület pedig kedvezhet a romlásnak.
Fontos azonban, hogy a termés ne kerüljön sárosan, csuromvizesen zárt dobozba.
A kulcs az ép termés és a megfelelő tárolási környezet.
A répa télen nem wellnesskezelést kér.
Hanem hűvöst és nyugalmat.
A lombot se hagyjuk rajta korlátlanul
Betakarítás után a sárgarépa, cékla és más gyökérzöldség lombját rendszerint eltávolítjuk, mert a levelek tovább párologtatnak, így a gyökér gyorsabban veszíthet nedvességéből.
Ne vágjunk azonban szükségtelenül mélyen bele magába a termésbe.
A sérülés itt is rontja az eltarthatóságot.
A friss, egészséges céklaleveleket ráadásul nem feltétlenül kell kidobni: fiatal állapotban konyhai felhasználásuk is lehetséges.
A kert néha ugyanazt a növényt két irányból kínálja.
Lent gyökér.
Fent levél.
A gyökérzöldség tárolása külön tudomány
A hagyományos vermelés és pincés tárolás mögött nagyon egyszerű élettani logika van: a gyökérnek hűvös, kellően párás, de nem rothasztóan nedves környezet kell.
Túl száraz helyen fonnyad.
Túl melegben gyorsabban öregszik.
Túl nedvesen rothadhat.
A mai háztartásokban nem mindenkinek van klasszikus, hideg földpincéje, ezért a lehetőségek eltérnek. Akinek van megfelelő hűvös tárolóhelye, ládában, megfelelő közegben hosszabban is megőrizhet bizonyos gyökérzöldségeket.
Más esetben érdemes inkább kisebb mennyiségeket tárolni és feldolgozni.
A kertészeti romantika ugyanis addig tart, amíg három láda répa nem kezd egyszerre fonnyadni.
A régi kalendárium gyógyító gyökereket is említ
A szeptember 11-i hagyomány szerint egyes helyeken ilyenkor gyógyhatásúnak tartott gyökereket gyűjtöttek és szárítottak.
Ennek van szezonális logikája. Számos évelő növény ősszel a föld alatti részeiben raktározza el tartalékainak egy részét, ezért hagyományosan sok gyökérdrogot ősszel gyűjtöttek.
Itt azonban fontos határvonalat húzni.
A régi gyógynövényhasználat nem jelenti azt, hogy ma ismeretlen gyökereket kellene kiásnunk, megszárítanunk és teaként elfogyasztanunk.
Több növény mérgező lehet.
Más faj védett.
Megint más gyógyszerekkel léphet kölcsönhatásba.
A régi szokást érdemes ismerni.
Az önálló gyógyszerkészítést viszont nem kell rekonstruálni.
A természetből gyökérrel kiszedni különösen nagy beavatkozás
Virág vagy levél leszedése is károsíthat egy növényt, de a gyökér kiásása rendszerint az egész példány pusztulását jelenti.
Ezért vadon élő növényből gyökeret gyűjteni csak akkor szabadna egyáltalán fontolóra venni, ha pontosan ismerjük a fajt, jogszerű a gyűjtés, és természetvédelmi szempontból sem okozunk kárt.
Védett növényeket természetesen nem gyűjtünk.
A kertben termesztett, biztosan azonosított növények egészen más kategóriát jelentenek.
Az ősi gyógynövényes tudás egyik legfontosabb modern kiegészítése tehát:
előbb azonosíts, aztán nyúlj hozzá.
Egyes vidékeken viszont éppen a kés volt tiltott
Szeptember 11-hez a kalendáriumi gyűjtés egy egészen más hagyományt is feljegyez. Bizonyos vidékeken baljós napnak tekintették, és ilyenkor kerülték a metszést, darabolást, fűrészelést, valamint az éles, szúró, vágó eszközöket.
Ez a szokás nem általános magyar kertészeti regula, hanem egyes területeken fennmaradt vallási-népi tilalom része volt.
Kerti szemmel azonban érdekes az ellentmondás:
az egyik hagyomány szerint gyökeret szedünk.
A másik szerint inkább ne nyúljunk késhez.
A népi kultúra ritkán működik országos használati utasításként.
Tájak, vallások és közösségek saját szokásai rakódtak egymásra.
Pirosat sem mindenütt volt tanácsos enni
Ugyanez a hagyomány egyes helyeken a vörös vagy kerek termések fogyasztását is kerülendőnek tartotta. Céklát, retket, vöröshagymát, gombát vagy piros bogyókat sem ettek bizonyos közösségekben.
Mai kertészeti vagy táplálkozási oka természetesen nincs annak, hogy szeptember 11-én mellőzzük a céklát.
Éppen ellenkezőleg: ha most szedtük ki, egészen logikus vacsora lehet belőle.
A régi tilalom vallásos-szimbolikus eredetű volt, nem növényélettani.
A cékla tehát ártatlan.
Legfeljebb a terítő nem mindig az utána.
Szeptember 11. a mai kertben valóban gyökérnap lehet
Ha játékosan szeretnénk továbbvinni a kalendáriumi hagyományt, ma járjuk végig a gyökérzöldséges ágyásokat.
Nézzük meg a céklát, húzzunk egy próbarépát, ellenőrizzük a zellert, és jegyezzük fel, mi került túl sűrűre vagy milyen talajon alakultak ki szép, egyenes gyökerek.
A szeptemberi betakarítás ugyanis nemcsak termést ad.
Információt is.
Ha a sárgarépa egész évben elágazott és torzult, jövőre érdemes lehet a talajt másképpen előkészíteni.
A mostani gyökér a következő évi tervünk egyik legjobb tanácsadója.
És közben a föld felett is van még munka
A gyökérzöldségek mellett szeptember 11-én továbbra is szedhetünk paradicsomot, paprikát, almát, körtét, szilvát és szőlőt.
A sérült, beteg terméseket ne hagyjuk felhalmozódni. A paradicsomnál figyeljünk a beteg levelekre és a légjárásra, a szőlőnél pedig a repedt vagy rothadó bogyókra.
A szeptemberi kert egyik furcsasága éppen ez:
egyik kezünkkel lefelé ásunk a répáért.
A másikkal fölfelé nyúlunk az almáért.
Az ősz teljes függőleges választékot kínál.
A felszabaduló ágyásnak már lehet következő lakója
Ha egy korai répa- vagy céklasor kiürül, nem feltétlenül kell tavaszig üresen maradnia.
A helyi időjárástól és a választott fajtától függően még vethetünk például retket, rukkolát vagy spenótot. Más ágyást talajtakaróval vagy zöldtrágyanövénnyel védhetünk.
A friss vetéseknél továbbra is fontos az egyenletes nedvesség.
A szeptemberi harmat megint megtévesztő lehet.
A felszín csillog.
A mag alatt pedig száraz lehet a föld.
A gyökér után jöhet egy egészen más növényvilág
Szeptember 11. botanikai történetének másik főszereplője Lyman Bradford Smith, aki 1904-ben ezen a napon született Massachusettsben.
Smith a Harvardon tanult, majd hosszú pályája során Dél-Amerika növényvilágának egyik kiemelkedő kutatója lett. Különösen a broméliafélék, a begóniafélék és a Velloziaceae család foglalkoztatta.
Több dél-amerikai gyűjtőúton vett részt, herbáriumi növények ezreit vizsgálta, és olyan szaktekintéllyé vált, akihez a világ minden tájáról küldtek nehezen azonosítható példányokat.
A reggeli céklaszedéstől tehát meglepően gyorsan eljutunk Brazíliába.
A Kerti Kalendárium már csak ilyen.
A broméliákról sokan először a szobanövényre gondolnak
Ha azt mondjuk bromélia, a legtöbb kertbarátnak valamilyen színes, tölcséres levélrózsájú szobanövény jut eszébe.
Guzmániák, vrízeák, tillandsiák és más trópusi dísznövények valóban ebbe a családba tartoznak.
A broméliafélék azonban elképesztően változatos növénycsoportot alkotnak. Vannak talajon élő és fákon lakó, apró és hatalmas, nedves esőerdőkben és egészen száraz környezetben élő képviselőik is.
Lyman Smith éppen ezt a változatosságot kutatta évtizedeken át.
Egy bromélia számára a „szobanövény” csak emberi munkaköri besorolás.
A természetben egészen más életük van.
A tillandsia föld nélkül is boldogulhat
A broméliafélék egyik legismertebb különlegessége a Tillandsia nemzetség több tagjának epifita életmódja.
Ezek a növények más növényeken, például faágakon kapaszkodnak meg, de nem élősködnek rajtuk. Vizet és tápanyagokat jelentős részben a levegőből és a rájuk kerülő nedvességből vesznek fel.
Ezért hívják több fajukat légnövénynek.
A történet különösen jól ellenpontozza szeptember 11. népi „gyökérnapját”.
Délelőtt még azt mondtuk, milyen fontos a sárgarépa gyökere.
Most pedig találunk növényeket, amelyek gyökere elsősorban kapaszkodó.
A növényvilág szeret minden szabályra ellenpéldát gyártani.
A legismertebb bromélia mégis a gyümölcstálban van
A család egyik legismertebb tagja az ananász, Ananas comosus.
Igen, az ananász bromélia.
Ez különösen jó példa arra, milyen távoli dolgokat köt össze a növényrendszertan. A nappaliban tartott színes bromélia és a reggeli gyümölcssalátába kerülő ananász botanikailag közeli rokonok.
Az ananász termése ráadásul nem egyetlen virágból kialakuló egyszerű termés, hanem sok virágból létrejövő összetett termés.
A következő alkalommal, amikor felvágjuk, tehát nyugodtan gondolhatunk rá úgy, mint egy nagyon sikeres bromélia-projektre.
Ez a kifejezés ugyan kevésbé étvágygerjesztő.
Botanikailag viszont szórakoztató.
Sok bromélia tölcsére valóságos mini tó
Számos bromélia levelei szoros rozettát alkotnak, amelynek közepében esővíz gyűlhet össze.
Természetes élőhelyükön ezek az apró víztartályok egész mikroélőhelyeket teremthetnek. Rovarok és más apró élőlények használhatják őket, egyes trópusi ökoszisztémákban pedig meglepően összetett életközösség alakulhat ki bennük.
A szobanövényként tartott broméliák gondozásánál ugyanakkor mindig az adott nemzetség és faj igénye a döntő.
Nem minden broméliát kezelünk pontosan ugyanúgy.
Ahogyan minden gyökérzöldséget sem.
A „bromélia” családnév.
Nem használati utasítás.
Lyman Smith az ismeretlen példányokat szerette megfejteni
A Smithsonian életrajzi anyaga külön kiemeli, hogy Smith híres volt az ismeretlen növénypéldányok meghatározásáról.
Ez a botanikának egyik kevésbé látványos, de alapvető része. A terepi gyűjtők növényeket küldenek herbáriumokba, ahol összehasonlítás, szakirodalom és apró morfológiai bélyegek alapján kell eldönteni, mi kerülhet a címkére.
Kertészként ennek kicsinyített változatát mindannyian ismerjük.
Előkerül egy növény.
Valaki azt mondja, „valami virág”.
Más szerint biztos gyom.
A harmadik szerint nagymamának is volt ilyen.
A botanikus eközben levelet, virágot, termést és szőrözöttséget néz.
Kevésbé romantikus.
Viszont pontosabb.
A pontos név a kertben sem fölösleges tudálékosság
Ha tudjuk, pontosan milyen növényünk van, sokkal könnyebb megtudni a fény-, víz-, talaj- és teleltetési igényét.
Különösen igaz ez olyan nagy és változatos növénycsoportokra, mint a broméliák.
A növénycímkét ezért érdemes megtartani.
Ha pedig magot gyűjtünk, írjuk rá a zacskóra a nevet.
A „lila izé a teraszról” tavasszal meglepően kevés kertészeti adatot tartalmaz.
Lyman Smith valószínűleg nem fogadná el herbáriumi címkének.
Mi se tegyük.
Szeptember 11. üzenete a kertésznek
Ma valóban érdemes lefelé nézni. Húzzunk ki egy próbarépát, nézzük meg a céklát, ellenőrizzük, melyik gyökérzöldség érett már fogyasztásra, és válogassuk külön a sérült darabokat.
A régi kalendárium szerint ezen a napon répaféléket takarítottak be és gyökereket gyűjtöttek. Egyes vidékeken viszont éppen az éles eszközöktől óvakodtak – szép bizonyíték arra, mennyire változatos volt a népi hagyomány.
Közben gondoljunk Lyman Bradford Smithre is, aki több mint egy évszázada ezen a napon született, és később olyan növények egész világát rendszerezte, amelyek között még föld nélkül élő fajok is akadnak.
Az egyik növény egész nyáron lefelé építkezett.
A másik faágon kapaszkodik.
Szeptember 11-én a Kerti Kalendárium ezért arra emlékeztet: a kert látható fele csak a történet egyik része. Néha a legfontosabb dolgok a föld alatt – vagy éppen jóval fölötte – történnek.
