Szeptember 13. a régi kalendáriumban nem tartozik a nagy, látványos jeles napok közé. Nincs hozzá olyan gazdag magyar szokásvilág, mint Kisasszonyhoz vagy Mária napjához, egy régi kalendáriumi gyűjtés egyszerűen dolgos napként jegyzi. Ez szeptember közepén valójában meglehetősen pontos meghatározás: érik a szőlő, hullik az alma és a dió, még terem a paradicsom és a paprika, magot kell gyűjteni, ágyást rendezni, vetni, szedni és lassan arra is gondolni, melyik növényt hogyan visszük át az őszön.
A tizenharmadik dátum azonban önmagában is különös hírnévre tett szert. Régi római hagyomány szerint éppen szeptember 13. számított különösen szerencsétlen napnak, amelynek bajait még egy falba vert szöggel is igyekeztek távol tartani. A magyar néphagyományban ugyanakkor nem szeptember 13. lett nevezetes vetést tiltó nap; Supka Géza szerint inkább a hónap utolsó napjáról tartották, hogy nem tanácsos vetni, mert a növény zöld marad, és nem érik be.
A szeptember 13-i Kerti Kalendárium ezért ma nem babonát gyárt, hanem megfigyel. Megnézzük, miért lett gyanús a tizenhármas, mit jelentett egy egyszerű „dolgos nap”, majd egy 1807-ben ezen a napon született botanikus segítségével egészen a kerti tó vizének mikroszkopikus világáig merülünk.
A kalendárium szerint: dolgozni kell
A régi paraszti gazdaságban nem minden dátumhoz tartozott különleges regula, időjóslás vagy dologtiltás. Voltak napok, amelyeket egyszerűen a szezon munkája töltött ki, és szeptember 13. ezek közé tartozott. Ilyenkor nem a naptár mondta meg, mihez kell nyúlni, hanem a kert, a föld és az időjárás.
A szeptember közepi munkalista ráadásul könnyen hosszabb lehetett, mint egy ünnepi regula. A szántóföldön folyt az őszi munkák előkészítése, a ház körül termést dolgoztak fel, a kertből folyamatosan került valami a konyhába vagy a kamrába. Amit szárazon kellett eltenni, annak száraz idő kellett, amit vetni akartak, annak megfelelő talaj, amit leszedtek, annak pedig hely a tárolóban.
A „dolgos nap” tehát első hallásra unalmas bejegyzés. Kertészszemmel inkább tömör helyzetjelentés.
Miért éppen a 13-as lett gyanús?
A tizenhármas szám balszerencsés híre több kultúrában is kialakult, de a szeptember 13-hoz kötött egyik különös történetet már a régi Rómából feljegyezték. A római naptárban szeptember eredetileg a hetedik hónap volt – innen a neve is, hiszen a septem hétet jelent –, és ennek a hónapnak a tizenharmadik napját különösen kedvezőtlennek tartották.
Supka Géza kalendáriumi írása szerint még az a szokás is élt, hogy a baj elhárítására szöget vertek a falba. Ma ezt természetesen nem tekintjük működő növényvédelmi vagy életvezetési módszernek, de szép példája annak, hogyan próbálta az ember kézzelfogható mozdulattal kezelhetővé tenni azt, amitől tartott.
A kertésznek azért ismerős lehet a gondolat. Ha valami bizonytalan, szeretünk csinálni vele valamit, még akkor is, ha néha a legjobb beavatkozás az lenne, hogy előbb megnézzük, mi történik.
Magyar vetési tilalom? Nem erre a napra
Fontos azonban elválasztani egymástól a római történetet és a magyar népi kalendáriumot. Nincs jó alapunk arra, hogy szeptember 13-át általános magyar „szerencsétlen vetőnapnak” nevezzük. A Supka által idézett magyar hiedelem inkább szeptember utolsó napjához kapcsolódott: azon a napon nem ajánlották a vetést, mert úgy tartották, hogy a növény zöld marad és nem érik be.
Szeptember 13. ezzel szemben egy vizsgált kalendáriumi gyűjtésben egyszerűen dolgos nap. Ez kevésbé látványos, viszont hitelesebb, és a Kerti Kalendáriumban éppen ez a fontos.
Ha nincs különleges magyar népszokás, nem kell kitalálnunk egyet. A szeptemberi kert önmagában is elég történetet ad.
Mit jelent ma egy dolgos szeptemberi nap?
A paradicsom és a paprika még bőven teremhet, különösen hosszú, meleg őszön, de a nappalok rövidülnek, az éjszakák lehűlnek, és minden napsütéses nap értékesebbé válik. A meglévő terméseket rendszeresen szedjük, a beteg vagy erősen károsodott növényi részeket távolítsuk el, és kerüljük a fölösleges lombnedvesítést.
A szőlőben egyes fajtáknál már javában folyhat a szüret, mások még érnek. Az almánál és körténél is fajtafüggő a megfelelő szedési idő, a dió alatt pedig egyre több lehullott terméssel találkozhatunk. Szeptember közepén már valóban olyan a kert, mintha egyszerre több évszak dolgozna benne: a nyár még termel, az ősz betakarít, a következő tavasz pedig már ott várakozik a magtasakokban.
A magfogás most az egyik legjobb befektetés
Sok egynyári virág és zöldségnövény magja szeptember közepére beérik. Körömvirág, bársonyvirág, pillangóvirág, bab és más növények magját most száraz időben összegyűjthetjük, majd alapos szárítás után felcímkézve tárolhatjuk.
Érdemes az egészséges és jól teljesítő növényeket választani. Ha egy paradicsom egész nyáron betegeskedett, kevésbé jó jelölt saját vetőmagunk alapjának, mint az, amelyik ugyanabban a kertben szépen fejlődött.
F1 hibrideknél továbbra is számítsunk arra, hogy a következő nemzedék nem feltétlenül ismétli meg az anyanövényt. Ettől még érdekes kísérlet lehet, csak ne lepődjünk meg, ha tavasszal a „pont ugyanolyan” helyett valami egészen más jelentkezik munkára.
Az üres ágyás sem feltétlenül kész az évvel
A felszabaduló ágyásokba helyi körülményektől és fajtától függően még kerülhet retek, rukkola, spenót vagy bizonyos salátaféle. A csírázó mag számára azonban továbbra is kulcskérdés az egyenletes talajnedvesség.
A harmatos reggel könnyen megtéveszt bennünket. Lehet gyönyörűen vizes a fű és a levelek felülete, miközben néhány centiméterrel lejjebb már száraz a vetőágy. Érdemes ezért nem szemmel, hanem kézzel is ellenőrizni a földet.
Szeptemberben a naptár már őszt mond. A frissen vetett retek azonban továbbra is vizet kér.
A csupasz talajt se hagyjuk automatikusan télre
Ahol már nem vetünk új növényt, ott gondolhatunk talajtakarásra vagy megfelelő zöldtrágyanövényre. A fedett talaj kevésbé van kitéve az eróziónak, kiszáradásnak és szélsőséges hőmérséklet-ingadozásnak, a szerves takaróanyag pedig idővel hozzájárulhat a talaj szervesanyag-készletéhez.
Ez nem azt jelenti, hogy minden kertben ugyanazt a módszert kell alkalmazni. A kötött, homokos, nedves vagy száraz talaj másképp viselkedik, ahogy egy árnyékos és egy teljes napos ágyás sem ugyanazt kívánja.
A szeptemberi rendrakás tehát ne azt jelentse, hogy mindent csupaszra takarítunk. A természet ősszel sem söpri fel maga után teljesen a kertet.
1807. szeptember 13-án megszületett egy ember, aki még kisebbre nézett
Miközben mi almát, diót és vetőmagot vizsgálunk, szeptember 13. botanikai története egy olyan világba visz, amelynek szereplőit szabad szemmel szinte észre sem vesszük. 1807. szeptember 13-án született John Ralfs angol botanikus, akinek neve különösen az édesvízi mikroszkopikus algák kutatásával forrt össze.
Ralfs eredetileg orvosi pályára készült, és sebészi képesítést szerzett, de egészségi problémái miatt később Penzance-ben telepedett le. A növénytan egyre inkább élete központi területévé vált, különösen a páfrányok, mohák, gombák, algák és más, akkoriban még jóval kevésbé ismert növénycsoportok érdekelték.
Nem óriás mamutfenyők tették híressé. Hanem olyan élőlények, amelyek mellett akár egy egész életet el lehet sétálni anélkül, hogy tudnánk róluk.
Egy egyszerű mikroszkóppal nyitott ki egy egész világot
Ralfs különösen a desmidiák, vagyis a járommoszatok közé tartozó mikroszkopikus édesvízi zöldalgákkal foglalkozott. Ezek gyakran tiszta, édesvízi élőhelyeken fordulnak elő, és mikroszkóp alatt egészen elképesztő formagazdagságot mutatnak.
Sok faj sejtje szinte tökéletesen szimmetrikus, két félből áll, alakjuk pedig lehet csillagszerű, félholdas, lapított vagy gazdagon tagolt. Szabad szemmel mindebből legfeljebb annyit látunk, hogy van előttünk egy kis víz.
Mikroszkóp alatt viszont kiderül, hogy az a vízcsepp valójában egy galéria.
Ralfs a 19. század közepén éppen ennek a rejtett világnak a rendszerezését vállalta magára.
A könyv, amelyből a mikroszkopikus algák főszereplők lettek
1848-ban jelent meg Ralfs legismertebb műve, The British Desmidieæ címmel. A könyv részletes leírásokat és színes ábrákat tartalmazott, és későbbi források külön kiemelték rajzainak pontosságát és szépségét.
Munkájának jelentősége jóval túlmutatott azon, hogy sok apró algát elnevezett. Egy olyan csoportot tett rendszerezhetővé és felismerhetővé, amelyről korábban jóval kevesebb használható ismeret állt rendelkezésre.
Ralfs állítólag hosszú ideig egy egyszerű, kisméretű mikroszkóppal dolgozott. Mai laboratóriumi felszereléssel összehasonlítva szerény eszköz volt, de megfelelő szemmel egy egész tudományterülethez elegendőnek bizonyult.
A kertészkedésben is néha ez történik. Nem feltétlenül több eszköz kell.
Hanem közelebbről kell nézni.
Mi köze mindennek a kerti tóhoz?
Meglepően sok. Egy kerti tó nem csupán vízzel megtöltött mélyedés, hanem apró ökoszisztéma, amelyben algák, baktériumok, vízinövények, rovarlárvák, csigák és más élőlények egész közössége működik.
A vízben mikroszkopikus algák természetes módon jelen vannak, és önmagában az, hogy algát találunk, nem jelent problémát. Ezek az élőlények a vízi táplálékhálózat fontos részei.
A gond akkor kezdődik, amikor a rendszer egyensúlya felborul, és bizonyos algák tömegesen elszaporodnak. A víz zölddé, zavarossá válhat, vagy fonalas algatömeg jelenhet meg benne.
A cél ezért nem az, hogy a tó „steril” legyen.
Egy egészséges tó nem steril.
A zöld víz gyakran sok tápanyagról árulkodik
A túlzott algásodás egyik gyakori oka a víz magas tápanyagterhelése. Lehulló levelek, bomló növényi maradványok, túl sok haleleség vagy egyéb szerves anyag mind növelheti a víz tápanyagtartalmát.
Ha ehhez sok napfény társul, az algák számára igen kedvező körülmények alakulhatnak ki.
A megoldás ezért nem feltétlenül valamilyen „algaölő csodaszer”. Előbb azt érdemes megvizsgálni, mi táplálja a túlzott növekedést.
A kertben is gyakran ez a jobb kérdés.
Nem azt kérdezzük: mivel pusztítsam el?
Hanem azt: miért lett belőle ennyi?
Szeptemberben különösen figyeljünk a tóba hulló levelekre
Az ősz közeledtével egyre több levél kerülhet a kerti tó felszínére. Néhány levél természetesen nem katasztrófa, de nagy mennyiségű, bomló növényi anyag fölöslegesen növelheti a víz szervesanyag-terhelését.
Érdemes rendszeresen kihalászni a nagyobb mennyiségű lehullott lombot, különösen kisebb tavaknál. Ha a tó közvetlenül lombhullató fa alatt van, az erős lombhullás időszakában háló alkalmazása is szóba jöhet.
Nem azért, mert egy tóban tilos levélnek lennie.
Hanem azért, mert egy kis víztér könnyebben túlterhelődik.
A méret itt is számít.
A vízinövény nem pusztán dekoráció
A megfelelő vízi és mocsári növényzet fontos része lehet a tó egyensúlyának. A növények tápanyagot használnak fel, árnyékolhatják a vízfelszínt, és élőhelyet teremtenek sokféle állat számára.
A túlzsúfoltság azonban itt sem cél. Ősszel az elhalt, rothadó növényi részek egy részét érdemes eltávolítani, különösen kis tavaknál, ahol kevés vízre aránytalanul sok bomló biomassza juthat.
Ne pucoljuk teljesen üresre a tavat, mert számos élőlény használja a növényzetet búvó- és telelőhelyként.
A jó tókezelés nem steril rendrakás.
Inkább óvatos szerkesztés.
A békának más elképzelése van a rendezett kertről
Ha a kerti tóban békák, gőték, szitakötők vagy más vízhez kötődő állatok élnek, az azt jelzi, hogy a tó több egyszerű díszítőelemnél. Valódi élőhely.
Ezért az őszi takarításnál dolgozzunk kíméletesen. Ne ürítsük ki fölöslegesen a teljes tavat, és ne távolítsunk el egyszerre minden növényi anyagot.
Egy túl gondosan kitakarított tó lehet látványosan rendezett.
Csak éppen annak nem biztos, hogy öröm, aki benne lakik.
A természetes kertben némi rendetlenség gyakran biológiai infrastruktúra.
Egy pohár tóvíz sokkal több, mint víz
John Ralfs történetének egyik legszebb tanulsága, hogy a hétköznapi dolgok gyakran csak addig hétköznapiak, amíg nem nézünk közelről rájuk.
Egy tiszta üvegbe merített tóvíz első pillantásra egyszerűen víz. Mikroszkóp alatt azonban algák, apró egysejtűek és más mikroorganizmusok egész világa jelenhet meg benne.
Gyerekekkel különösen izgalmas megfigyelés lehet egy tó vagy esővízzel telt edény apró élőlényeinek vizsgálata megfelelő mikroszkóppal. Már az is nagy felismerés, hogy ami szabad szemmel üresnek látszik, valójában nyüzsöghet az élettől.
A kert nem ott ér véget, ahol a szemünk felbontása.
Nem minden zöld bevonat ugyanaz
A „zöld valami” kerti meghatározásnak kényelmes, de botanikailag meglehetősen tág kategória. Algák, mohák, zuzmók és különféle növények egészen más élőlénycsoportokhoz tartoznak, még ha első pillantásra hasonló színfoltot is alkotnak.
Ralfs munkája éppen azt mutatta meg, mi történik, amikor a „zöld izét” elkezdjük pontosabban megvizsgálni. Forma, sejtfelépítés és szaporodás alapján egyre több különbség válik láthatóvá.
A kertben ugyanez a szemlélet sok hibától megóvhat.
Előbb azonosítsuk, amit látunk.
Csak utána döntsünk róla, hogy valóban ellenség-e.
A moha sem azért jelenik meg, hogy bosszantson
Ha szeptemberben egyre mohásabbnak látjuk a gyep árnyékos, nedves részeit, a moha nem feltétlenül a probléma oka. Inkább jelzője annak, hogy az adott környezet számára kedvezőek a feltételek: kevés fény, tartós nedvesség, tömörödés vagy gyenge gyeperő is állhat a háttérben.
Ha csak a mohát távolítjuk el, de a körülményeket nem változtatjuk meg, jó eséllyel visszatér.
Ugyanaz az elv működik itt, mint a túlzott algásodásnál.
A tünetet látjuk először.
Az okot kell megkeresni.
Szeptember 13. jó nap lehet megfigyelési naplóra
A nyár vége kiváló időszak arra, hogy feljegyezzük, mi történt a kert különböző részein. Hol jelent meg rendszeresen moha? Hol állt meg az esővíz? Melyik ágyás száradt ki néhány óra alatt? Hol fejlődött különösen jól egy növény?
Készítsünk fényképet, és írjunk néhány mondatot. Ezek az információk tavasszal sokkal értékesebbek lesznek, mint gondolnánk.
A kertészeti memória különös szerkezetű. Februárban minden tavalyi paradicsom csodálatosan termett, minden virág gyönyörű volt, és valahogy teljesen elfelejtjük azt a három hetet, amikor slaggal a kezünkben álltunk a kiszáradt ágyás előtt.
A jegyzet kevésbé felejt.
Most látszik igazán, melyik növény bírta a nyarat
Szeptember közepére világossá válik, melyik növény viselte jól a hőséget, melyik szenvedett rendszeresen, hol volt elegendő víz, és hol kellett állandóan öntözni.
Ezek az információk különösen hasznosak az őszi ültetések tervezésénél. Ne csak azt nézzük, milyen növény tetszik, hanem azt is, milyen helyet tudunk biztosítani neki.
John Ralfs apró algákat osztályozott alakjuk és tulajdonságaik alapján.
Mi legalább azt döntsük el, napos vagy árnyékos-e az ágyás.
Már ezzel is sok növényt megkímélünk egy rossz házasságtól.
A betakarítást se hanyagoljuk el a mikroszkóp kedvéért
Szeptember 13-án a kert nagyobb szereplői természetesen továbbra is munkát adnak. Szedjük rendszeresen a paradicsomot és paprikát, ellenőrizzük az érett gyümölcsöket, gyűjtsük a lehullott diót, és nézzük át a szőlőt.
A sérült, rothadó gyümölcsöt ne hagyjuk fölöslegesen a növényen vagy alatta. A párásabb, harmatosabb idő egyre több kórokozónak kedvezhet, ezért fontos a légjárás és a beteg növényi részek eltávolítása.
A szeptemberi kertben egyszerre kell nagyban és kicsiben gondolkodni.
Egyik pillanatban almásládát emelünk.
A másikban egy levélfoltot vizsgálunk.
A tizenhármas helyett inkább az időjárástól tartsunk
Ha szeptember 13. péntekre esik, bizonyára akad, aki különösen gyanakodva nézi majd a napot. A kert azonban nem ismeri a számmisztikát.
A növény számára sokkal fontosabb a hőmérséklet, a fény, a csapadék, a talaj állapota és a nappalok hossza. Ha valamire szeptember közepén figyelni érdemes, inkább az éjszakai lehűlés, a tartós lombnedvesség és a következő napok időjárása legyen az.
A paradicsomot nem érdekli, hányadikát írunk.
A hideg éjszaka annál inkább.
Szeptember 13. üzenete a kertésznek
A régi kalendárium ezen a napon nem ígért különleges csodát: szeptember 13. egyszerűen dolgos nap volt. Egy régi római ember talán szöget vert volna a falba a balszerencse ellen, mi azonban ennél hasznosabb dolgokat is találunk a kertben.
Szedhetünk termést, gyűjthetünk magot, vethetünk, takarhatjuk a felszabaduló földet, kihalászhatjuk a lehullott leveleket a tóból, és közben akár egyetlen vízcseppet is megnézhetünk közelebbről.
John Ralfs 1807. szeptember 13-án született, és élete jelentős részét annak szentelte, hogy láthatóvá tegye azt a növényi világot, amely mellett mások egyszerűen elmentek.
Szeptember 13-án a Kerti Kalendárium ezért azt üzeni: nem minden fontos dolog látványos. Van, ami a földben, van, ami a vízben, és van, ami csak akkor mutatja meg magát, ha végre elég közel hajolunk hozzá.
