Szeptember 15-re a kert már egészen más arcát mutatja, mint akár két héttel korábban. A reggelek hűvösebbek, a harmat hosszabban ül a füvön, az árnyékos sarkok lassabban száradnak, és egy-egy eső után a föld már nem veszti el néhány óra alatt minden nedvességét. A régi kalendáriumban ez a nap vallási és gazdasági jelentést is kapott: Hétfájdalmú Szűzanya ünnepe, egy kalendáriumi hagyomány szerint pedig Enyhítő Boldogasszony napja volt.
A népi világban a szeptemberi Mária-ünnepek egymást követték: Kisasszony szeptember 8-án, Mária neve szeptember 12-én, majd néhány nappal később a Fájdalmas Anya ünnepe. Szeptember 15. azonban nem elsősorban vendégséggel és lakomával kapcsolódott össze, hanem inkább elcsendesedéssel, védelemmel és – egyes kalendáriumi feljegyzések szerint – tisztítással. Ez pedig meglepően jól illik ahhoz, amit a kertben is érzünk: az ősz közepén már nem újabb és újabb növekedést akarunk kierőszakolni, hanem lassan rendet teszünk abban, amit a nyár hátrahagyott.
Hétfájdalmú Szűzanya napja
A Magyar Néprajz szeptember 15-ét Hétfájdalmú Szűzanya napjaként tartja számon, Mária felmagasztalt anyai fájdalmának ünnepeként. A magyar vallásos kultúrában különösen erős nyomot hagytak a Mária-siralmak és a Pietà-ábrázolások, amelyek a halott Krisztust ölében tartó Máriát mutatják. Késő gótikus Pietà-szobrok körül több helyen búcsújáró kultusz alakult ki, többek között Sümegen, Egerben, Gyöngyösön és Felsősegesden.
A kultusz különösen erős volt olyan vidékeken, ahol a szerviták terjesztették a Fájdalmas Szűz tiszteletét. A népi vallásosságban az ünnep ezért nemcsak egy naptári bejegyzés volt, hanem búcsú, körmenet, ima és közösségi emlékezés is kapcsolódhatott hozzá.
Egy másik kalendárium Enyhítő Boldogasszonynak nevezi
Egy később összeállított népies kalendáriumi gyűjtés szeptember 15-öt Enyhítő Boldogasszony napjaként említi, és dolgos, többfelé tisztító-védő napnak írja le. E hagyomány szerint különösen ügyeltek a birkákra és kecskékre, az állatokat nem engedték messzire, az ólakat kitakarították, friss alommal szórták fel, és helyenként illatos füsttel is megtisztították.
Nem érdemes úgy elképzelnünk, hogy ez az ország minden falujában ugyanígy történt. A jeles napok szokásai vidékenként változtak, és sok olyan hagyomány maradt fenn, amely csak egy-egy tájegységhez vagy közösséghez kapcsolódott. Mégis nagyon jól látszik belőle, hogy szeptember közepén már az állatok téli elhelyezésére és a gazdaság őszi rendjére is egyre nagyobb figyelem jutott.
Az ól kitakarítása több volt egyszerű rendrakásnál
Az állattartásban a tiszta fekhelynek nagyon is gyakorlati jelentősége volt. A nyirkos, szennyezett alom kedvezőtlen környezetet teremt, ezért az őszi idő hűvösebbé és nedvesebbé válásával különösen fontossá vált a száraz, tiszta pihenőhely.
A hagyományos füstöléshez ugyanakkor mágikus-védő jelentés is társulhatott. A füst számos kultúrában tisztító, bajelhárító szerepet kapott, így a gyakorlati gazdasági teendő és a hiedelem könnyen összefonódott. A régi kalendáriumokban ez gyakran előfordul: ugyanaz a cselekedet egyszerre szolgálhatott rendrakásként és védelemként.
A kertben is eljön a tisztítás ideje – de nem mindent kell eltüntetni
Szeptember közepén csábító lehet nekiesni a kertnek, és mindent levágni, összeszedni, kihúzni, elszállítani. A modern kertben azonban a jó őszi rend nem azt jelenti, hogy minden négyzetcentimétert csupaszra takarítunk.
A beteg növényi részeket, rothadó terméseket és erősen fertőzött lombot érdemes eltávolítani, az egészséges növényi maradványok egy része viszont komposztálható vagy megfelelő helyen talajtakarásra használható. Számos rovar és más apró élőlény számára az elszáradt szárak, levélrétegek és magfejek téli búvóhelyet vagy táplálékot jelentenek.
Az őszi nagytakarításnak tehát nem sterilizálásnak kell lennie. Inkább válogatásnak.
Először a beteg részeket keressük
Paradicsomnál és más, betegségekre érzékeny növényeknél szeptember közepére gyakran jól látszik, mely levelek károsodtak erősen. Ezeket távolítsuk el, különösen akkor, ha foltosak, elszáradtak vagy fertőzés tüneteit mutatják.
Az egészséges lombot viszont ne szedjük le automatikusan csak azért, mert közeledik az ősz. A növény még mindig fotoszintetizál, és a levelek segítenek a meglévő termések beérlelésében. A cél nem az, hogy a paradicsom szeptember 15-re csupasz vázzá váljon, hanem hogy egészségesebb körülmények között fejezhesse be a szezont.
A földön heverő gyümölcs se maradjon ott hetekig
Alma, körte, szilva és más gyümölcsök hullhatnak a földre, és ilyenkor különösen fontos a rendszeres gyűjtés. A rothadó vagy beteg termések kártevők és kórokozók számára is kedvező környezetet teremthetnek, ezért ezeket ne hagyjuk az egész ősz folyamán a fa alatt.
Az ép, frissen lehullott gyümölcs természetesen gyors felhasználásra még alkalmas lehet, ha állapota megfelelő. A sérült példányt azonban ne tegyük a hosszú tárolásra szánt hibátlan gyümölcs mellé, mert egy rosszul tárolt darab könnyen több másikat is tönkretehet.
A dió továbbra is követeli a napi figyelmet
Szeptember közepén sok diófa alatt már rendszeresen koppannak a termések. A lehullott diót gyűjtsük össze, a zöld burkot távolítsuk el, majd terítsük ki szellős helyen, hogy megfelelően kiszáradjon.
A nedves talajon fekvő dió héja elszíneződhet, és a termés minősége is romolhat. A dió betakarítása ezért nem egyszeri nagy esemény, hanem több napon vagy akár héten át tartó folyamat. A fa adagolja a munkát, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint elfogadni a beosztását.
A vörös naplementéből hideget jósoltak
Az Enyhítő Boldogasszony napjához kapcsolódó kalendáriumi hagyomány szerint ha naplementekor vörös volt az ég, hűvösebb napokra számítottak. Ez természetesen nem olyan időjóslás, amelyből ma megbízható többnapos előrejelzést készíthetnénk, de a vörös ég jelenségének valóban van meteorológiai háttere.
Napkeltekor és napnyugtakor a napsugarak hosszabb utat tesznek meg a légkörön keresztül, ezért a rövidebb hullámhosszú fény nagyobb része szóródik, és a vöröses árnyalatok erősebben érvényesülnek. A felhőzet, por, pára és a légköri helyzet mind befolyásolhatja, milyen színűnek látjuk az alkonyatot.
A régi gazda nem ismerte a fényszórás fizikáját. Az eget azonban naponta látta, ezért természetes volt, hogy összefüggéseket keresett benne.
Szeptember közepén tényleg hosszabbak a nedves reggelek
A hűvösebb éjszakák és a hosszabb sötét időszak miatt egyre gyakoribb és tartósabb lehet a harmat. Az árnyékos területeken a levelek és a talajfelszín délelőttig is nedves maradhatnak, különösen szélcsendes időben.
Ez a növények számára egyszerre lehet áldás és probléma. A talaj lassabban szárad, ezért kevesebb öntözésre lehet szükség, ugyanakkor a hosszú levélnedvesség több gombás betegségnek is kedvezhet. Szeptemberben ezért különösen fontos, hogy ne automatikusan a nyári öntözési rendet folytassuk.
Most már reggel se feltétlenül jó locsolni a leveleket
Az öntözővizet lehetőleg közvetlenül a talajra juttassuk, és ne áztassuk fölöslegesen a lombot. Paradicsomnál, szőlőnél és más érzékeny növényeknél ezzel csökkenthetjük azt az időt, amelyet a levelek nedvesen töltenek.
Ha a talaj felszíne nedvesnek látszik, ellenőrizzük néhány centiméter mélyen is. A felszíni harmat nem ugyanaz, mint a megfelelő gyökérzónai nedvesség, de az ellenkezője is igaz: nem kell locsolni csak azért, mert tegnap nyáron még kellett.
Az ősz egyik legfontosabb kertészeti készsége az átállás.
A szőlőben most már minden párás reggel számít
Szeptember közepe sok szőlőfajtánál a szüret időszaka vagy annak közvetlen előszobája. A párás, esős időben a repedt, sérült vagy túl tömött fürtök különösen érzékenyek lehetnek a rothadásra.
Nézzük át rendszeresen a fürtöket, a beteg bogyókat távolítsuk el, és ügyeljünk arra, hogy legyen megfelelő légmozgás. Ugyanakkor a túl erős lombritkítás sem szerencsés, mert a korábban árnyékban fejlődött termés hirtelen erős napsütést kaphat.
Szeptemberben egyre inkább az apró korrekciók ideje van. A nagy alakításokat már korábban kellett elvégezni.
A paradicsom szeptember 15-én már nem a jövőről álmodik
Ha a paradicsomon még rengeteg új virág jelenik meg, könnyű örülni nekik, de szabadtéri termesztésben egyre kisebb az esélyük arra, hogy a hidegebb idő előtt teljesen érett termést hozzanak. A már meglévő, fejlett paradicsomok beérése most fontosabb.
Távolítsuk el az egyértelműen beteg részeket, szedjük rendszeresen az érett termést, és hagyjuk dolgozni az egészséges lombot. Meleg ősz esetén még hosszú ideig teremhet, de szeptember közepén már nem érdemes úgy bánni vele, mintha június lenne.
A paradicsom sem szereti, ha szeptemberben új ötéves tervet kap.
A paprika még meglepően sokáig kitart
A paprika jó időben szeptember második felében is szépen érhet. Ha teljes színeződésű terméseket szeretnénk, a már kifejlett paprikák maradhatnak a növényen addig, amíg az időjárás engedi.
Közben azonban figyeljük az éjszakai minimumokat. A fagyérzékeny növények számára innentől egy hirtelen hidegbetörés már valódi veszély lehet, ezért jó, ha időben tudjuk, mivel tudjuk szükség esetén takarni vagy mely cserepes növényeket kell majd védettebb helyre vinni.
Szeptember 15-én még nem kell téliesíteni az egész kertet. De a terv már legyen meg.
Az állatok régi védőnapja ma lehet élőhelyvédő nap
Az Enyhítő Boldogasszonyhoz kötött hagyományban a gazda az állatok ólját rendezte el és tisztította ki. A mai természetbarát kertben ezt a gondolatot tágabban is értelmezhetjük: nézzük meg, milyen élőhelyeket hagyunk meg a kert állatainak télre.
Egy avarkupac, néhány meghagyott üreges növényszár, egy sűrű bokor vagy egy nyugodt sarok sok élőlénynek lehet fontos. Nem kell minden száraz szárat azonnal levágni, és nem kell minden levelet zsákba gyűjteni.
A rendezett kert és az élő kert nem egymás ellentétei. Csak tudnunk kell, melyik részt kinek rendezzük.
A sünnek például nem kell frissen felmosott padló
Ha sün is megfordul a kertben, egy nyugodt, száraz, avarral és gallyakkal védett rész értékesebb lehet számára, mint a teljesen csupasz talaj. Ugyanez igaz sok rovarra és más apró állatra is, amelyek növényi maradványok között telelnek.
Az őszi „tisztítás” ezért ne mindenütt legyen ugyanolyan intenzív. A beteg növényi maradványokat eltávolítjuk, a hasznos élőhelyek egy részét viszont meghagyjuk.
Az ősz nem nagytakarítási verseny.
A komposztáló most újra főszerepet kap
Az egészséges zöld növényi maradványok, elöregedő veteményes részek és az első lehulló levelek nagy része komposztálható. Ha megfelelő arányban keverjük a nedvesebb zöld és szárazabb barna anyagokat, a halomnak jó esélye van arra, hogy értékes talajjavító anyaggá alakuljon.
Erősen beteg vagy problémás növényi részeknél azonban legyünk óvatosabbak. Nem minden házi komposzt éri el azt a hőmérsékletet, amely bizonyos kórokozókat vagy gyommagokat megbízhatóan ártalmatlanítana.
A komposztáló nem szemetes.
Sokkal inkább egy lassú újrahasznosító üzem.
A nedvesebb ősz másik arca: megjelenik a moha
Ahogy rövidülnek a nappalok és hűvösebbé válik az idő, az árnyékos, nedves területeken egyre feltűnőbb lehet a moha. Gyepben sokan azonnal ellenségként kezelik, pedig a moha gyakran inkább jelző, mint valódi kiváltó ok.
Megjelenése arra utalhat, hogy kevés a fény, túl nedves a talaj, tömörödött a felszín, gyenge a fűállomány vagy olyanok a körülmények, amelyek a gyepnek kevésbé, a mohának viszont jobban megfelelnek.
Ha csak a mohát távolítjuk el, de a körülményeket változatlanul hagyjuk, könnyen visszatér.
A kert itt is üzen.
Csak zöld betűkkel.
És éppen ezen a napon született egy nagy mohakutató
1869. szeptember 15-én született Theodore Christian Frye, amerikai botanikus, aki később a University of Washington professzora és a mohák, májmohák, valamint más alacsonyabb rendű növénycsoportok elismert kutatója lett. A Washington Egyetem korabeli egyetemi katalógusaiban már a 20. század elején professzorként szerepel, és terepbotanikai oktatásában kifejezetten fontos helyet kaptak a májmohák és mohák.
Frye nemcsak tanított, hanem növényeket gyűjtött és a Csendes-óceán északnyugati vidékének flóráját is kutatta. Tudományos munkájában különösen erős lett a bryológia, vagyis a mohák és rokonaik vizsgálata.
Szeptember 15. így érdekes találkozás: a régi kalendárium tisztító napja után éppen egy olyan botanikus történetéhez érünk, aki megmutatta, hogy az a zöld réteg, amit sok kertész letakarítana, önmagában is egész világ.
A moha nem egyszerűen „kicsi fű”
A mohák egészen más felépítésű növények, mint a pázsitfüvek. Nincs valódi gyökérzetük olyan értelemben, mint a virágos növényeknek, és vízháztartásuk is erősen függ környezetük nedvességétől.
Spórákkal szaporodnak, és számos faj kifejezetten jól alkalmazkodott árnyékos, nyirkos élőhelyekhez. Talajon, kövön, fatörzsön, falakon és sok más felületen megtelepedhetnek, ha megfelelőek számukra a körülmények.
A moha ezért nem „rosszul sikerült gyep”.
Más életforma.
Miért szeret annyira az árnyékos gyepben lakni?
Ha a fű kevés fényt kap, túl nedves a talaj, rossz a vízelvezetés vagy erősen tömörödött a felső réteg, a pázsit ritkulhat. A felszabaduló helyet olyan növények foglalják el, amelyek jobban viselik ezeket a körülményeket, köztük a mohák.
Ezért hosszú távon nem az a legjobb stratégia, hogy újra és újra csak eltávolítjuk a mohát. Előbb azt kell megvizsgálni, miért gyenge ott a gyep.
Lehet, hogy ritkítani kell egy fa koronáját, javítani a vízelvezetést vagy levegőztetni a talajt. Az is lehet, hogy az adott terület egyszerűen nem alkalmas szép pázsitra.
Ez néha a legfontosabb felismerés.
Van, ahol nem kell harcolni vele
Egy erősen árnyékos, nedves kertzugban a moha kifejezetten szép lehet. Japánkertekben és természetes hatású kertekben tudatosan is értékelik puha, zöld felületét.
Nem minden kertnek kell minden pontján gyepnek lennie. Ha egy hely újra és újra mohásodik, felmerülhet az is, hogy nem a mohát kell legyőzni, hanem más funkciót kell adni annak a területnek.
Árnyékkedvelő évelők, páfrányok, talajtakarók vagy akár egy természetes mohás felület is lehet megoldás.
A kertész nem attól győz, hogy minden növényt legyőz.
Hanem attól, hogy felismeri, mi szeretne ott élni.
A májmohák még különösebbek
Frye kutatásában fontos szerepet kaptak a májmohák is. Ezek szintén ősi szárazföldi növénycsoportok, amelyek között lapos teleptestű és leveles formák egyaránt akadnak.
Kerti környezetben nedves talajon, cserepek felszínén vagy üvegházi körülmények között is megjelenhetnek. Különösen ott érezhetik jól magukat, ahol a felszín tartósan nyirkos.
Ha egy cserép tetején májmohát látunk, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a növény azonnal veszélyben van. Viszont arra utalhat, hogy a közeg felszíne sokáig marad nedves, ezért érdemes megnézni, nincs-e túlöntözés vagy elégtelen légmozgás.
Megint ugyanoda jutunk:
a növény jelzőműszer.
A vörös alkony, a harmat és a moha ugyanarról mesél
Első pillantásra különálló történeteknek tűnnek. A népi időjóslás az eget nézi, a kertész a harmatos leveleket, Frye pedig a mohát vizsgálja.
Valójában mindhárom ugyanarra tanít: figyeljük a környezet apró változásait. A növények és az állatok nem naptár szerint reagálnak, hanem fényre, hőmérsékletre, vízre és évszakra.
Szeptember közepén ezek a jelek egyre erősebbek. A kert nedvesebb, az éjszaka hosszabb, az árnyék több, az érés lassabb, és a nyári növekedés helyét fokozatosan átveszi a felkészülés.
Szeptember 15. üzenete a kertésznek
Enyhítő Boldogasszony napján a régi gazda rendbe tette az állatok helyét, friss almot terített, védte a jószágot és az esti ég színéből próbálta kitalálni, milyen idő jön. A vallási hagyomány eközben Hétfájdalmú Szűzanyaként őrizte a napot, búcsúkkal, Mária-siralmakkal és Pietà-ábrázolásokkal.
A mai kertben is jó nap ez a válogatott rendrakásra: szedjük össze a beteg terméseket, tisztítsuk meg a veszélyeztetett területeket, de közben hagyjunk helyet annak is, ami élőhelyet ad. Figyeljük a nedvesebb reggeleket, a moha megjelenését és azt, hogyan változik ugyanaz a kert néhány hét alatt.
Szeptember 15-én a Kerti Kalendárium arra emlékeztet: az őszi rend nem azt jelenti, hogy mindent eltüntetünk. Inkább azt, hogy felismerjük, mit kell elvinni, mit érdemes megőrizni, és mit próbál elmondani nekünk a kert azzal, ami magától megjelenik benne.
