1kert.hu - a FELCO specialista

Új

Eperfa

  2013. október 13. Vasárnap
  6 Válasz
  30.7K Megtekintés
Üdv.! Szép jó reggelt, érdekelne, hogy az eperfát, hogyan kell metszeni, illetve a koronáját hogyan kell ki alakítani.
10 évvel ezelőtt
·
#28706
Válasz elfogadva
Számtalan korona alakítást lehet végezni rajta. Láttam olyat, hogy a gazda, a ház mellé ültette a fal napos oldalára, és 20-25 méter hosszan elvezette a tetőn lévő csatorna mentén. Van teljes gömb kialakítás, melynél célszerű az ágakat lefelé vezetni a talaj irányába, viszont ott vissza kell metszeni kb a földtől 30-40 cm magasságban, hogy ne érjen le teljesen. Ki lehet alakítani, olyan formát is, hogy a belsejéből kicsit többet nyesünk ki, hogy több fény érje a belső részt is, ezáltal több lesz a termés a korona közepén is. Ha növényélettani szempontból vizsgáljuk az eperfát, célszerű úgy metszeni, hogy lefelé hajló ága ne nagyon legyen, hiszen akkor nem megfelelő módon áramlanak, az enzimek, tápanyagok, víz. Bár a gyakorlatban azt vettem észre, hogy az eperfa egy igen robosztus, strapabíró növény, és nem kell túl nagy figyelmet szentelni a metszésnek :) Voltaképpen, a metszés csak a fa szépségét fogja befolyásolni, mert teremni minden évben sokat fog. Kérem cáfoljanak meg ha nem így van.

#28728
Jó estét kívánok! Kb. 10 éve ültettem 1 fehér eperfát. A fa szép,egészséges,azonban évről évre alig-alig van rajta termés.Amit terem az is apró,hiányos szabálytalan formájú. Mi lehet az oka,mit lehet tenni? Köszönettel
10 évvel ezelőtt
·
#28740
Tiszteletem! A gond, hogy még csak 10 éves :) kevés tápanyag és vízfelvétel lehet az oka, illetve ha más fák veszik körül lombozatukkal, akkor a fény is gondot okoz. Nekem a kertben 3 fehér eprem van, fontos tavasztól őszig alkalmanként locsolni a környezetét, és nem művelni az aljzatát, de mindenek előtt Türelem! :) kb. 20-25 évesen adnak rendes termést elsőre. Nagyszülői háznál 130 éves eperfa van, na az terem! :)
10 évvel ezelőtt
·
#28757
Köszönöm kedves :) válaszát!
10 évvel ezelőtt
·
#28902
Szerintem az eperfa néhány év alatt termőre fordul. De ! : Bár a magról kelt is fog teremni az esetek nagy százalékában. Kérdés , hogy milyen lesz a termés minősége. Azonkívül az eperfák egy bizonyos százalékának a virágai szinte teljes mennyiségben porzós virágzatok és csak az ágak tövén van egy-egy csenevész termős virágzat. ( én díszeperből tudatlanul pont ilyen vesszőt hoztam Bulgáriából, szépen kifakadtak a szemek, de már vissza is gallyaltam, most áll átoltás alatt (ez most alvószemzés), de egyenlőre nem indulnak belőle a Sicilia alvó szemek). Ezért kell vegetatíve oltással ill. szemzéssel szaporítani a magunknak való egyedet. Jó alternatíva az is, ha fajtabiztos oltványt veszünk. Alapvetően két fajról van szó. 1. - Morus Alba a fehér eperfa. Ez a közönségesen általunk ismert kínai eredetű eperfa. Termése lehet fehér, krém, cirmos , rózsaszín, piros , és \"fekete=sötétbíbor\". A levele puha ,valamelyik levele mindig sallangos. Ezt az országut menti fát etették anno a selyemhernyókkal. Ennek is tejnedve van. Íze a jellegmentes édes fehér eper íz. Alapvetően két nagyszemű fajta kapható . A Sicilia nagyszemű fekete termésű (ennek alaktalan polyclon jellegű levelei vannak)és a szabályos megjelenésű nagyszemű fehér termésű Eldorádó. 2.- Morus Nigra , vagy fekete eperfa ( a dunántúlon szederfaként titulálják). Balkáni eredetű . A rómaiak hozták be hozzánk magukkal. Ritkaság. Az egyik ( nem tudom , hogy szabad-e reklámozni) ..kert netes kereskedésben angol nyelves szaporítványa kapható. Izletes savakban gazdag termése gömbölyded. Kevesebbet terem 5ft-nyi nagyságú. Durvább anyagú levele nem karélyos sehol, finoman fogazott a széle. Csomagoló papír tapintatú. Fonáka finoman szőrös, kinézetre a szőlő és a füge közötti átmenetre hasonlítható. Az oltványra rátekintve elsőre egy torzonborz szőlőnövény habitusú. Nem fejlődik olyan erőteljesen mint a M. Nigra. Ennek is tejnedve van. Ez csakis feke epret terem. A két faj egymásba oltható. Érdekesség, hogy nagyon közeli rokonuk a füge.
4 évvel ezelőtt
·
#29925
Üdv, van az udvarban a háznál ahova költöztünk egy 20év körüli eperfa. Tavaly is ledobta a virágát állítólag minden évben ledobta eddig, s idén is kezdi pedig semmi zavaró fa vagy ilyesmi nincs a közelben, a kert másik végében szépen teremnek az eperfák.
Miért lehet ez, lehet, hogy porzó?
  • Oldal :
  • 1
There are no replies made for this post yet.

Partnerek 
 
1KERT.hu - FELCO metszőolló, ágvágó és fűrész

Balintgazda.hu - Bálint gazda kertről, növényekről

Senior.hu - Teljes élet 50 felett (szenior magazin)

Villámfordítás Fordítóiroda - Tartalommarketing

Garden-guide.com - Your Daily Green Inspiration

Vissza a tetejére