Az őszibarack metszése – de csak ha itt van az ideje!

Az őszibarack metszése – de csak ha itt van az ideje!

Ha életerős fát, gazdag termést szeretnénk, ne habozzunk kézbe venni a metszőollót!

Tudvalevő, hogy az őszibarackfákat évente meg kell metszenünk. Egyrészt, hogy elősegítsük a jobb terméshozamot, másrészt, hogy javuljon a fa általános kondíciója. Az őszibarackfa metszésének elhanyagolása hosszú távon nem kedvez sem a fának, sem a kertésznek. De mikor van itt az ideje az őszibarackfa metszésének? Az alábbiakból kiderül, mint ahogyan az is, hogyan célszerű elvégeznünk. Hasznos tippek, tanácsok következnek.

oszibarack metszese mikor 05

Tudnivalók az őszibarackfa metszéséről

Az őszibarackfa termőképessége nagyban függ az éves metszéstől, amelyet természetesen megfelelő trágyázásnak, öntözésnek és kártevők elleni védekezésnek kell kísérnie. A meg nem metszett őszibarackfa sajnos fokozottan ki van téve a különböző betegségek támadásának, emiatt élettartama megrövidül, és bár meglehet, hogy vannak évek, amikor látszólag többet terem, a gyümölcsök az elvárthoz képest kisebbek lesznek.

Az őszibarackfa metszése számos ok miatt indokolt. Metszéssel olyan erős vázat alakíthatunk ki a fának, amely elbírja a termés súlyát. Elősegíti továbbá az egészséges egyensúly kialakulását a termésérlelés és a vegetatív növekedés között. A metszéssel szabályozhatjuk továbbá a fa magasságát és szélességét is, megkönnyítve ezzel a szüretet.

Az őszibarackfa metszése magában foglalja a beteg, letörött, sérült ágak, vízhajtások és fattyúhajtások eltávolítását, valamint a fa koronának szellősebbé tételét. Ez utóbbi célja, hogy több levegő és napfény jusson a lomb belsejébe. Végezetül, a metszés célja a virágzás előtti termésritkítás is, hogy ezzel is csökkentjük azt a majdani termésmennyiséget, amelynek eltávolítását a szükséges ritkítás során kézzel kellene elvégeznünk.

oszibarack metszese mikor 06
Sven Graeme

Mikor metsszük meg az őszibarackfát?

Az őszibarackfa metszését kora tavasszal végezzük el, még mielőtt újra megindulna a fa nedvkeringése. A kora tavaszi metszés egyik előnye, hogy általa csökken a kártevők általi fertőzések esélye. A kora tavaszi metszés azért is könnyebb, mivel a lomb nélküli, csupasz ágak láthatóvá teszik a korona valós szerkezetét. A télen történő metszést kerüljük, mivel ez ronthat a fa fagytűrő képességén.

oszibarack metszese mikor 03

Hogyan metsszük meg az őszibarackfát?

Az őszibarackfa a kétéves, fás ágakon hoz virágot és gyümölcsöt, ami azt jelenti, hogy amennyiben tavasszal és nyáron biztosított ezek zavartalan fejlődése, a következő évben gazdag termésre számíthatunk. Ha azonban elhanyagoljuk a fa metszését, minden évben csökken a gyümölcsöt termő ágak mennyisége, illetve ahogy a fa növekszik, a termővesszők egyre elérhetetlenebb magasságba kerülnek a kertész számára.

Az őszibarackfa metszésének egyik fő célja tehát az idős, lassan növekvő, nem termő ágak eltávolítása, az 1 éves, 45-60 cm-es, vörös színű termővesszők meghagyása mellett. A korona mintegy 40%-át kell évente metszéssel eltávolítanunk.

Első lépésként távolítsuk el a fa töve körül a talajból előtörő fattyúhajtásokat, valamint a fa alsó 90-100 cm-es szakaszán megjelenő vízhajtásokat. Szintén távolítsuk el a szürkés színű, termőrügyekkel nem rendelkező hajtásokat, de hagyjuk meg a vöröses színű, 1 éves hajtásokat. Távolítsuk el az elszáradt, beteg vagy egyéb módon sérült ágakat.

Munka közben lépjünk hátra pár lépést, hogy távolabbról is meg tudjuk szemlélni, mire jutottunk az eredeti terveinkhez képest. Azaz, hogy alapvetően megvan-e az őszibarackfákra jellemző nyitott, katlan vagy váza koronaforma, 3-5 erős, egymástól megközelítően egyenlő távolságra elhelyezkedő, körülbelül 45 fokos szöget bezáró vázággal. A cél az, hogy a korona közepe nyitott és szellős legyen, ahová akadálytalanul bejut a napfény.

oszibarack metszese mikor 04

A fa magasságát annyira korlátozzuk a metszéssel, hogy a talajon állva még a legmagasabban elhelyezkedő ágakat is el tudjuk érni. Ez nagy könnyebbséget jelent mind a fa gondozása során, mind a gyümölcsszüret idején.

Miután kiválasztottuk a fa megtartandó vázágait, a többi nagyobb ágat távolítsuk el. Egyúttal vizsgáljuk meg azt is, hogy vannak-e a korona belseje felé, vízszintesen vagy a talaj felé növő ágak, amelyeket szintén tanácsos eltávolítanunk. Távolítsuk el továbbá azokat a hajtásokat vagy ceruza nagyságú ágakat, amelyek a korona belseje felé, illetve egyenesen felfelé vagy lefelé nőttek. A vöröses színű termővesszőket hagyjuk meg, ezeket 45-60 cm-esre, egy-egy kifelé álló rügyre vágjuk vissza.

Mindent összevéve, a jól eltervezett, körültekintően elvégzett metszést az őszibarackfa a szezon végén bőséges terméssel hálálja meg.

Korábban írtunk róla:

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR