metszes banner

Kérdés-Válasz Gyümölcs


  Nagy Róbert István Gyümölcs

A málna metszése

  Kiemelt   Megoldott

segítséget szeretnék kérni a málna metszésével, és a szaporításával kapcsolatban. Hogyan és miként kell csinálni.

  • · Gyöngyössy · Vissza a tetejére
    A szaporítás nagyon egyszerű. Ki kell ásni a sarjakat, és átültetni, kicsit mélyebben, mint ahogy voltak. Október végétől a talaj átfagyásáig fagymentes időben, vagy tavasszal a talaj kiengedése után.Aztán vissza kell metszeni őket arasznyira.Előzőleg természetesen érdemes trágyát tenni a sor alá, mert erre már soha többé nem lesz lehetőség. Két ásónyom mélyen kiásni fél méter szélességet, bele a trágyát, visszatemetni, és a töveknek már csak ki kell húzni egy kis lyukat.A metszésnek elég komoly irodalma van a neten, de azért a lényeg:Egyszertermő: a sarjak legalább egyharmadát (a gyengéket) tőből kivágni, a maradékot ott hegyelni, ahol ceruzavastagság alá vékonyodnak, vagy ha nagyon erősek, akkor a támrendszer fölött egy arasznyival.Minél gyengébbek a vesszők, annál kevesebb szálat és annál rövidebben szabad meghagyni, mert a jövő évi termés még jobban legyengíti a tövet.Ez az új vesszőkre vonatkozik, a letermett vesszőket még a nyáron ki kellett vágni.A metszés ideje a növekedés leállásakor, vagy legkésőbb tél végén van.Folytontermő: amikor elfagynak a levelek, akkor földszinten letarolni az összeset. Vagy ha egyszertermő nincs a portán, akkor az új vesszők felét 60 cm magasan meghagyni, ezeket nyáron letermés után kivágni, mint az egyszertermőnél.
    The reply is currently minimized Megmutat
  • Válaszok (0)
    • Még nem érkezett válasz

    Lépj be a válaszadáshoz.

    Be kell lépned a válaszadáshoz, vagy regisztrálj, ha elõször vagy itt.


    Itt regisztrálj »

    Partnerek
     

    FELCO-SHOP.HU - metszőolló, ágvágó és fűrész kertészeknek

    Balintgazda.hu - Bálint gazda kertről, növényekről

    Senior.hu - Teljes élet 50 felett

    Vissza a tetejére