1kert.hu - a FELCO specialista

  2011. május 17. Kedd
  2 Válasz
  9.3K Megtekintés
Kedves Kertbarátok! Most először vállalkoztam cserépben nevelhető eper termesztésére. Tudtommal időnként pótolni kell a növény által elhasznált tápanyagot. Most kezdenek érni a kis eperszemek, és nem tudom, hogy mit adagolhatnék a növénynek, ami hasznos lehet számára. Fontos lenne az is, hogy lehetőleg ne kerüljön a mi szervezetünkbe mindenféle vegyi anyag. Tud esetleg valaki ebben segítséget nyújtani számomra? Előre is köszönöm!
12 évvel ezelőtt
·
#9425
Válasz elfogadva
Kedves Andrea!Nekem is ellenérzéseim vannak a vegyszeres tápanyag-utánpótlással kapcsolatban. Idén nem epret, hanem paradicsomot ültettem edénybe. A virágföldet 2:1:1 arányban elkevertem marhatrágyával és tőzeggel (a komposztom már elfogyott). Jelenleg gyönyörűen fejlődnek a növények. Hagytam helyet egy kis marhatrágya utánpótlásra, amit valamikor a nyár közepén tervezek rászórni.Zsákos trágyát vettem, az állaga földszerű.Egyik ismerősöm is természetes trágyával neveli az ehető növényeket.Ha akad hely, megpróbálnék marhatrágyát adni az epernek. Ha ez nem lehetséges, marad a műtrágya. Tudtommal kapható konyhakerti növényekhez gyártott műtrágya, gazdaboltokban, kertészeti áruházakban érdeklődjön, de megeshet, hogy itt is kap tanácsot.Üdvözlettel: Anikó

#9426
Köszönöm szépen! Kipróbálom!
  • Oldal :
  • 1
There are no replies made for this post yet.

Partnerek 
 
1KERT.hu - FELCO metszőolló, ágvágó és fűrész

Balintgazda.hu - Bálint gazda kertről, növényekről

Senior.hu - Teljes élet 50 felett (szenior magazin)

Villámfordítás Fordítóiroda - Tartalommarketing

Garden-guide.com - Your Daily Green Inspiration

Vissza a tetejére