Május közepén gyakori jelenség, hogy a szilvafa a fejlődő, zöld gyümölcseinek egy részét lehullatja, ez azonban többnyire a fa természetes önszabályozása, nem pedig betegség jele.
Képzeljünk el egy életerős, ötéves szilvafát, amely május közepére szinte roskadozik a zöldellő, már három centiméteres kis gyümölcsöktől. A látvány önmagában is biztató, ám az örömbe hirtelen aggodalom vegyül: a bőséges termés egy része elsatnyul, sárgásra színeződik, ráncosodni kezd, majd lehullik a földre. Bár elsőre ijesztőnek tűnhet, amikor a fejlődő gyümölcsök jelentős része a fűben végzi, a legtöbb esetben nincs ok a pánikra. Valójában egy élettani szempontból indokolt, természetes folyamat zajlik a kertben, amely hosszú távon a megmaradó gyümölcsök minőségét szolgálja.
A bőséges kötődés és a porzópár szerepe
A jelenség megértéséhez érdemes megvizsgálni a fa előtörténetét és környezetét. Ha egy korai fajtáról van szó, mint amilyen a kiváló tulajdonságokkal rendelkező Čačanska rana, a biztos és bőséges terméshez elengedhetetlen a megfelelő porzófajta jelenléte. Azzal, hogy a szomszédságába egy “kompatibilis” fajta, például a Čačanska lepotica került, a megporzás hatékonysága rendkívül magas lett. A tavaszi virágzás idején a beporzók tökéletes munkát végeztek, a virágok többsége megtermékenyült, és a fiatal, ereje teljében lévő fa hatalmas mennyiségű kis szilvát nevelt ki május közepére.
Ez a rendkívüli mennyiségű fejlődő gyümölcs azonban óriási terhet jelent a növénynek. Egy fejlődésben lévő, fiatal fa egyszerűen nem képes az összes megkötött szilvát kinevelni anélkül, hogy ne veszélyeztetné a saját egészségét vagy az ágrendszer épségét.
A tisztító hullás mint élettani szabályozás
A zöld állapotban történő gyümölcshullás a fa saját, belső szabályozó rendszere, amelyet a szaknyelv tisztító hullásnak nevez. A növény felméri a saját erőforrásait: mennyi tápanyagot képes felvenni a talajból, mennyi asszimilátát tud előállítani a leveleiben, és ehhez mérten ritkítja a termést.
A lehulló szemek miatt kieső mennyiség valójában a minőség záloga. A fa a létfontosságú energiákat a megmaradó gyümölcsök felé csoportosítja át. Ha ez a természetes ritkulás elmaradna, a szilvák aprók, alacsony cukortartalmúak maradnának, és a fának sem maradna energiája a következő évi termőrügyek differenciálódására. Ez a szelektivitás biztosítja, hogy a megmaradó termés (amely így is elérheti a tíz kilót ezen a fán) kiváló minőségű, lédús és megfelelő méretű legyen a nyár eleji szüretre.
Hogyan ismerhetjük fel a kártevők jelenlétét?
Bár az esetek többségében természetes tisztulásról beszélünk, fontos, hogy ellenőrizzük a lehullott szemeket a kártevők kizárása érdekében. A természetes hullás során a kis szilvák egyszerűen elsárgulnak, ráncosodnak, majd tisztán válnak le a kocsányról.
Ha viszont a hullást kártevő, például a polgári szilvadarázs lárvája okozza, a gyümölcsökön apró, sötét furat látható, a belsejük rágott, odvas, és jellegzetes, kellemetlen poloskaszagot árasztanak. Amennyiben a lehullott zöld szilvák egészségesek, csupán a túltelítettség miatt potyognak, megnyugodhatunk, mert a fa megfelelően egyensúlyozza a terhelését.
A májusi eső jelentősége a záró szakaszban
A korai fajták esetében a június közepe már az érési időszakot jelenti, így májusban minden milliméter csapadék meghatározó jelentőségű. A bőséges májusi esők a lehető legjobbkor érkeztek. A talaj mélyebb rétegeibe jutó nedvesség segít abban, hogy a megmaradt, immár szellősebben elhelyezkedő szilvaszemek intenzív növekedésnek induljanak, lédúsak és jól fejlettek legyenek a közelgő betakarításra.