Van egy pillanat, amit szinte mindenki ismer. Nem látvány, nem hang, hanem egy egészen rövid, megfoghatatlan érzés: belépsz egy udvarra, végigsétálsz egy réten vagy csak megdörzsölsz egy levelet az ujjaid között – és már nem is ott vagy, ahol állsz. Egy régi nyárba repülsz vissza. Gyerekkorba, nagyszülői kertbe, kaszált mezőre, esti sétákba.
A Hobbikert Facebook-oldalán feltett kérdés – „Van olyan növény, aminek az illata azonnal visszavisz egy régi nyárba?” – meglepően erős és sokszínű válaszokat hozott. Több száz komment, egymástól független történetek, mégis újra és újra ugyanazok az illatok, ugyanazok az érzések tértek vissza.
Az illat mint időgép
Nem véletlen, hogy az illatok ilyen erősen hatnak ránk. A szaglás az egyetlen érzékszervünk, amely közvetlen kapcsolatban áll az agy érzelmi és emlékezeti központjaival. Egy illat nem „körbemegy” a gondolkodáson: azonnal hat. Ezért fordulhat elő, hogy egyetlen pillanat alatt nemcsak egy emléket, hanem annak teljes hangulatát is visszakapjuk – a fényt, a meleget, a biztonságot vagy épp a hiányt.
A kert illatai különösen erősek ebből a szempontból. Nem steril környezethez kötődnek, hanem ismétlődő, évszakos, személyes élményekhez. Gyerekkori nyarakhoz, nagyszülőkhöz, közös munkához, játékhoz, pihenéshez.
Mi történik ilyenkor a testünkben és az agyunkban?
Amikor egy virágillatot megérzünk, valójában apró, illékony kémiai molekulák jutnak be az orrüreg felső részébe. Ezek a molekulák speciális szaglóreceptorokhoz kötődnek, amelyekből az emberi szervezet több száz különböző típust használ. Minden egyes illat egyfajta „kombinációként” jelenik meg: nem egy receptor felel például az orgona vagy a hárs illatáért, hanem sok receptor egyszerre adja ki az adott mintázatot.
Az innen induló idegi jel közvetlenül a szaglógumóba jut, amely az agy egyik evolúciósan nagyon régi területe. Innen az információ szinte azonnal továbbhalad a limbikus rendszerbe – vagyis oda, ahol az érzelmek, az emlékek és a tanulás központjai találhatók. Ez az oka annak, hogy az illatok megkerülik a tudatos elemzést, és sokszor már azelőtt hatnak ránk, hogy „felismernénk” őket.
Különösen fontos szerepe van ebben a hippokampusznak, amely az emlékek rögzítésében és előhívásában kulcsszerepet játszik, valamint az amygdalának, amely az érzelmi töltetet adja hozzá. Egy gyerekkorban gyakran átélt illat ezért nemcsak egy képet idéz fel, hanem azt az érzelmi állapotot is, amelyben akkor voltunk.
Ezért működik az illat valódi időgépként: nem emlékeztet, hanem visszahelyez. Nem mesél a múltról, hanem egy pillanatra újraélhetővé teszi.
Miért pont ezek a növények ilyen erősek?
A válaszokban szereplő növények nem véletlenül hagynak ilyen mély nyomot. Biológiailag és ökológiailag is „jól vannak hangolva” az emberi érzékelésre.
Az estike és az éjjeli viola illata (hölgyestike) például alkonyatkor és éjszaka erősödik fel. Ezek a növények eredetileg éjszakai beporzókhoz – lepkékhez, éjjeli rovarokhoz – alkalmazkodtak, ezért sötétedés után kezdenek intenzíven illatozni. Az ember számára ez az illat gyakran összekapcsolódik a nyári esték lassulásával, a nappali zaj elcsendesedésével, azzal az időszakkal, amikor már nem kell sietni. Az agy ilyenkor eleve befogadóbb az érzelmi emlékekre, így ezek az illatok különösen mélyen rögzülnek.
A hárs illata sokak számára „édesebbnek” tűnik, mint más virágoké. Ennek oka, hogy virágai nagy mennyiségben termelnek cukrokban gazdag nektárt, és az illatanyagok között több olyan vegyület is van, amelyet az emberi agy kifejezetten kellemesnek, megnyugtatónak érzékel. Nem véletlen, hogy a hársillat gyakran jelenik meg közösségi emlékekben: utcák, lakótelepek, falusi terek kollektív élményévé válik, nem egyetlen kerthez kötődik.
A kakukkfű illata másképp működik. Itt az aromás vegyületek – például a timol – nemcsak illatosak, hanem enyhén élénkítő, frissítő hatásúak is. Vadon növő állományai gyakran napmeleg kövek, rétek, hegyoldalak közelében találhatók, így az illat szorosan összekapcsolódik a meleggel, a mozgással, a szabadság élményével.
Az orgona, a gyöngyvirág vagy az ibolya illata pedig azért ilyen erős, mert rövid ideig tart. Ezek a növények nem egész nyáron illatoznak, hanem néhány hét alatt „teljes erővel” vannak jelen. Az agy az ilyen rövid, intenzív időszakokat különösen jól rögzíti, mert az évszakváltás egyértelmű jelzőivé válnak.
A közös emlékezet növényei
A válaszokból nagyon jól kirajzolódott egyfajta „kollektív illattérkép”. Újra és újra előkerült az orgona, a hárs, az akác, a jázmin, az ibolya, a gyöngyvirág. Nem ritkán nem is önmagukban, hanem egy teljes élethelyzet részeként: egy utcához kötve, egy nagymama kertjéhez, egy régi ház ablakához vagy egy dombtetőhöz.
Különösen érdekes, hogy sokan nem dísznövényeket említettek elsőként, hanem a kaszált fű, a széna, a száraz szalma, az eső utáni föld illatát. Ezek az illatok nem egyetlen növényhez kötődnek, hanem a táj egészéhez. Egy életformához, ahol a természet nem háttér volt, hanem mindennapi közeg.
Több mint botanikai kérdés
Ez a lista jóval több, mint kedvenc növények felsorolása. Valójában egy generációs emlékezet rajzolódik ki belőle. Olyan illatok, amelyek akkor épültek be, amikor még nem tudatosan figyeltünk rájuk. Amikor az emlékek nem fényképekben, hanem érzésekben rögzültek.
Antropológiai szempontból ezek az illatok a „biztonságos tér” jelölői. Ahol nem siettünk, ahol a természet ritmusa határozta meg a napot, ahol az évszakoknak valódi súlya volt. Ezért lehet, hogy sok válasz nem is konkrét növényt nevezett meg, hanem egy állapotot: szénaillatot, tavaszi esőt, virágzó fákat egyszerre.
Amit a kert csendben elraktároz helyettünk
A kert nemcsak látvány, termés vagy munka. Illat is. Olyan emlékbank, amely csendben, észrevétlenül dolgozik bennünk. Amikor ma növényt választunk, valójában jövőbeli emlékeket is ültetünk – magunknak, a gyerekeinknek, azoknak, akik majd egyszer ugyanígy megállnak egy virágzó bokor mellett, és hirtelen máshol találják magukat.
Talán ezért olyan erős ez a kérdés. És talán ezért nem lehet rá röviden válaszolni.
