Amikor Betlehemről beszélünk, a legtöbbünk fejében azonnal megjelenik a jászol, az istálló, a csillagfényes éjszaka. A környezet viszont ritkábban kerül szóba. Pedig a történet nem egy elvont, időtlen térben, hanem egy nagyon is konkrét tájban játszódik: a Közel-Kelet félsivatagos, dombos vidékén, ahol a növényzet egészen más arcát mutatja, mint amit egy közép-európai karácsonyhoz ösztönösen társítunk.
Ez a cikk nem hitbéli kérdésekből indul ki, hanem abból a prózai, mégis izgalmas felvetésből, hogy milyen növények lehettek jelen Betlehem környékén egy decemberi időszakban, és mit árulnak el ezek a növények az akkori világról.
Milyen volt Betlehem környezete az időszámításunk kezdetén?
Betlehem Júdea dombvidékén fekszik, nagyjából 700–800 méteres tengerszint feletti magasságban. Az éghajlat mediterrán jellegű volt – és ma is az –, ami enyhe, csapadékos teleket és forró, száraz nyarakat jelent.
Mediterrán éghajlat: olyan klímatípus, amelyre a téli esők és a nyári szárazság jellemző. Télen a hőmérséklet ritkán süllyed fagypont alá, így a növényzet nem tűnik el, csak visszafogottabbá válik.
Ez azt jelenti, hogy decemberben Betlehem környékén nem kopár, hófödte táj volt, hanem zöldes-barnás, legeltetésre alkalmas domboldalak, ligetes fák és bokrok.
A jászol körül: nem fenyő, hanem olajfa és fű
A hagyomány által leírt születéshely környezetét elsősorban természetes legelőnövények boríthatták. Különféle fűfélék, egynyári növények és alacsony cserjék, amelyek a téli esők után újra kizöldültek.
A táj meghatározó fája az olajfa (Olea europaea) volt. Nem azért, mert díszített, hanem mert alapvető gazdasági növénynek számított. Olajfaligetek vették körül a településeket, árnyékot, termést és tüzelőt adva.
Olajfa: hosszú életű mediterrán fa, amely már az ókorban is a mindennapi élet alapja volt. Termése, az olívabogyó, élelmiszerként, világításra és gyógyászati célokra is szolgált.
A jászol környezetében – ahogyan az a korabeli vidéki gazdálkodásban megszokott volt – jelen lehetett szalma, száraz fű, valamint árpa vagy búza maradványai, hiszen ezek számítottak a térség legelterjedtebb gabonáinak.
Gyógynövények és illatok a mindennapokból
A betlehemi vidék nem volt illatmentes. Vadon is nőtt zsálya, kakukkfű, rozmaring, amelyek jól tűrik a szárazságot és a köves talajt. Ezek nem ünnepi növények voltak, hanem mindennapiak: fűszerezéshez, gyógyításhoz, fertőtlenítéshez használták őket.
Mediterrán félcserjék: alacsony, fásodó szárú növények, amelyek egész évben megmaradnak, és illóolajaik miatt erős illatot árasztanak.
Egy istálló vagy barlang közelében ezek az illatok keveredhettek az állatok szagával – nagyon is földi, nagyon is valóságos környezetet teremtve.
A hagyományban szereplő ajándékok botanikai szemmel
Az arany kivételével a másik két ajándék szorosan kapcsolódik a növényvilághoz. A tömjén és a mirha nem szimbolikus tárgyak voltak, hanem nagy értékű növényi eredetű anyagok.
Tömjén (Boswellia fajok): az Arab-félszigeten és Kelet-Afrikában honos tömjénfa (Boswellia-fajok) gyantája. Füstölőszerként, fertőtlenítőként és illatszerként használták.
Mirha (Commiphora fajok): a mirhafák gyantája, amelyet gyógyászati kenőcsként, balzsamként és tartósítószerként alkalmaztak.
Ezek az anyagok könnyen szállíthatók voltak, hosszú ideig eltarthatók, és az ókori kereskedelemben rendkívül értékesnek számítottak. Botanikai értelemben tehát nem misztikus tárgyak, hanem a kor „luxuscikkei”.
Milyen növényeket egészen biztosan nem láthattak?
A mai karácsonyi képekhez társított növények – fenyő, mikulásvirág, magyal – mind más földrajzi és történeti közegből származnak. Ezek a növények évszázadokkal később, teljesen más kultúrákban kapcsolódtak az ünnephez.
Betlehem növényvilága visszafogottabb volt, de sokkal szorosabban kötődött a mindennapi élethez.
Egy táj, ami nem díszlet volt
Ha elképzeljük a jászol környékét, érdemes elengedni a hóesést és a későbbi korokból ismert karácsonyi díszítőelemeket. Helyette gondoljunk olajfákra, köves talajra, téli zöldbe boruló fűfélékre, gyanták illatára és egyszerű növényekre, amelyek akkor is ott voltak, amikor semmi nem ünnepi.
Talán épp ez teszi ezt a tájat hitelessé – és emberivé. Mert Betlehem növényei nem díszítettek, hanem éltek. És ez a csendes jelenlét ma is közelebb visz ahhoz, hogy megértsük az ünnep eredeti környezetét.