Nagypéntek a csíki székelység ajkán itt-ott hosszúnap, az északi csángóké aszupéntek, ősi egyházi hagyomány nyomán nagyszombattal együtt a böjt és gyász napja.
Az egyházban
Krisztus nem a Kálvárián, hanem húsvét hajnalán dicsőült meg. Viszont kálvini felfogás szerint a megváltást már Krisztus kereszthalála meghozta. Ezért a református egyház nagypénteket tekinti legnagyobb ünnepének.
Nagypéntek, Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának a napja. A keresztények körében a bűnbánat, a mély gyász és a szigorú böjt napja. A templomokban az oltárakat letakarják, a harangok némák.
És a népi babonákban
Ez a nap szintén nem mentes a babonás hiedelmektől. Tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem sütöttek kenyeret (mert kővé válik), nem mostak (mert a ruha viselőjébe villám csapna), nem fontak. A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítottak. A lányok, akik még szebbek akartak lenni, napfelkelte előtt, a patak vizében – az ún. aranyvízben – mosakodtak. Ez védett a betegségek ellen is. Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, és le is fürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek. Szokásban volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekeznek, csoportosan mennek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről.
Számos étkezési szokás is kötődött nagypéntekhez. A férfiak, tartván a szigorú böjtöt, reggelire csak kenyeret ettek, és hogy majd nyáron a kígyó a hasukba ne másszék, pálinkát ittak rá. A Szeged környéki falvakban csak hideg ételeket ettek, azt is csak akkor, amikor a templomi szertartásból hazaértek. A katolikus vallás tiltja a húsevést és csak egyszer szabad jóllakni a nap folyamán.
