Március közepe a régi paraszti évben nemcsak az időjárás miatt volt fontos, hanem azért is, mert ilyenkor már világosan látszott: a téli rend többé nem tartható fenn változatlanul. A fonás, a szövés, a ház körüli benti munka ideje lassan lejárt, és a figyelemnek ki kellett fordulnia a föld, a vetés, a kert és a tavaszi teendők felé. Március 17-e ezt a váltást különösen szépen jelképezi.
Március 17. Guzsalyütő és rekettye-nap Szlavóniában általában guzsalyütő napnak tartják március 17-ét. Ez azt jelenti, hogy az asszonyoknak is be kell fejezniük a téli munkának számító szövést, fonást. Fel kell készülniük a rájuk váró tavaszi munkákra, hisz már jön a jó vetőidő, vele a vetés és más egyéb kerti munka.
A rekettye az írek egyik nemzeti növénye. Védőszentjüknek, Szent Patriknak a nevenapján (március 17.) a férfiak zöld rekettyeágacskát tűznek a kalapjukra. A szentet, mint az írek hittérítőjét tüskés rekettyevirgáccsal a kezében ábrázolták, mivel legendája szerint azzal térítette jobb belátásra a pogányokat. Szent Patrik az első „méheresztő” szent a naptárban. A rekettye márciusban nyíló virága – a kőrisével együtt – az első, amit a tél elmúltával tömegesen látogatnak a méhek. A rekettye sárga virágú, örökzöld cserje, kopár legelők őshonos növénye.
A benti rend után a kinti rend következik
A guzsalyütő nap gondolata nagyon beszédes. A régi év ritmusában a tél nemcsak a nyugalomé, hanem a bent végezhető munkáké is volt: javítás, fonás, szövés, toldozás-foltozás, előkészület. Március közepén azonban ez a belső rend már nem lehetett elsődleges. A napok hosszabbodtak, a vetőidő közeledett, és a kert lassan visszahívta az embert a házból.
Ez a váltás ma is ismerős lehet. A kora tavaszi kertben még nincs teljes bőség, de már nem lehet csak tervezgetni. Elő kell venni a szerszámokat, átnézni a magokat, felmérni az ágyásokat, és észrevenni, hol indult meg először az élet. Március 17-e így nem harsány ünnepnap a kertben, hanem egyfajta csendes átállás: a tél munkája átadja helyét a tavaszénak.
Szent Patrik napja a kert felől nézve
Március 17-e világszerte Szent Patrik napjaként ismert, és ez a nemzetközi háttér különösen szépen illeszkedik a kerti kalendáriumba. A zöld ág a kalapon, az ír hagyomány növényi jelképei és a rekettyéhez kötődő képzetek mind arra emlékeztetnek, hogy az ünnep eredetileg nemcsak vallási és nemzeti jelentésű, hanem erősen évszakos hangulatú is. Benne van a koratavasz zöldje, a táj ébredése, a növényekhez és a mezőhöz kötődő figyelem.
A rekettye különösen érdekes növény ebben az összefüggésben. Sárga virágzása már a szezon elején feltűnő, és a kopárabb, nyíltabb tájakon valóságos korai fényfoltként jelenik meg. Nem finomkodó, nem üvegházi szépség, hanem szívós, szeles helyeken is megmaradó bokor. Ez a karakter jól illik március közepéhez is: még nincs igazi tavaszi kényelem, de már feltűnnek azok a növények, amelyek nem félnek elsőként megszólalni.
Az első méhek ideje
Az, hogy Szent Patrikot a régi naptári hagyomány „méheresztő” szentként tartja számon, különösen kedves kertészeti részlet. Ebben a megnevezésben benne van az egész koratavasz bizonytalansága és öröme. A méhek még nem a teljes virágbőségbe érkeznek, hanem az első biztos táplálékforrásokat keresik. Ilyenkor minden korai virág különösen fontos.
A mai kertben is érdemes így nézni március közepét. Nemcsak azt számít, mi szép, hanem az is, mi hasznos az ébredő beporzóknak. A korai hagymások, a barkás növények, a korán virágzó cserjék és fák ilyenkor sokkal többet jelentenek egyszerű dísznél. Áthidalják a telet és a valódi tavaszi virágözön közötti időszakot. Március 17-e ezért jó alkalom arra, hogy a kertet ne csak emberi szemmel, hanem a méhek felől is nézzük.
Rekettye, kőris, barka és minden korai jel
A régi megfigyelések gyakran egy-egy növényhez kötötték a szezon fordulását. A rekettye és a kőris említése is ezt mutatja. Nem véletlen, hogy a naptár azokat a növényeket jegyezte meg, amelyek a hosszú tél után először adtak biztos jelet az új időszakról. A kertész számára ma is ezek a legfontosabb jelzőtáblák.
Melyik bokor virágzik először? Hol jelent meg az első méh? Melyik gyümölcsfa kezdte duzzasztani a rügyeit? Hol zöldebb már a kert, mint egy héttel korábban? A kalendárium ilyenkor nem pusztán egy dátumot mond meg, hanem a figyelem irányát is. Március 17-e arra tanít, hogy az évszakváltás nem egyetlen nagy pillanat, hanem sok apró, élő jel összeadódása.
Amit ez a nap üzen
Március 17-e a kertben mindenekelőtt átmeneti nap. Egyszerre van benne a tél utolsó rendje és a tavasz első határozottsága. Még emlékszünk a benti munkák idejére, de már kifelé kell fordulni; még nem harsány a kert, de már megérkeztek azok a növények és rovarok, amelyek kijelölik a szezon irányát.
Talán éppen ezért olyan szép ez a nap a kalendáriumban. Nem a kiteljesedett tavaszról szól, hanem arról a pillanatról, amikor az embernek át kell állítania magában az év ritmusát. Elengedni a téli foglalatosságokat, és újra megtanulni figyelni a földre, a virágra, a méhre, a vetőidő halk közeledésére.
