Március 4. Patkányűző nap

Március 4. Patkányűző nap

Most kell tenni róla, hogy a patkányok kitakarodjanak az istállóból, esetleg a házból, ha már oda is befészkelték magukat.

Régen a patkányok kiűzése céljából a gazdasszony éjjel háromszor körülszaladta a házat, közben a kezében tartott egyéves mogyorófa vesszővel verte a ház falát. A "tétemény" csak akkor mutatkozott hatásosnak, ha éppen újholdkor történt. Ha minden szükséges feltétel megvolt a téteményhez, utána biztosan elmenekültek a patkányok. Fontos szerepük volt ebben a gyerekeknek, mivel versenyezniük kellett, ki tud több dögöt felmutatni a nap végére. Természetesen a jutalom sem maradhatott el. A legeredményesebb gyerek gyújthatta meg azt a máglyát, melyet a sok szemétből raktak az udvar végében.

Itt-ott még ma is él a hagyomány, hogy Kázmér napján – ha engedi az időjárás – a méhészek kiengedik kaptáraikból a szorgalmas kis munkásaikat, erőt gyűjteni.

Március első hete napjainak időjárással kapcsolatos jóslása: ha ez az időszak esős, havas volt, az aratás megkezdését, arra felkészülését eltolták egy héttel.

Most kell kiültetni a fokhagyma gerezdjeit

Erre a növényre különösen szeretnénk felhívni a figyelmet. És nem csupán azért, mert levesek, főzelékek, saláták, sült és vagdalt húsok, kolbászfélék nélkülözhetetlen fűszere, hanem azért is, mert gyógyszernek is kiváló: a primitív népek amulettként viselték a nyakukban és úgy vélték, hogy távol tartja tőlük a gonosz szellemeket. Mi viszont azt tudjuk a fokhagymáról, hogy a rendszeres fogyasztása jótékonyan hat az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, epe- és májártalmak ellen, étvágygerjesztő és bélfertőtlenítő is. Nyersen, szárítva, porrá darálva és krém formájában is fogyasztható. (Aki pedig nem viseli el a fokhagyma erős illatát, az fokhagymás étel fogyasztása után igyék meg egy pohár tejet vagy rágjon el egy-két szem pörkölt kávét!)

A fokhagymát a kertben más, hosszabb tenyészidejű növények (paprika, paradicsom, uborka, virágok) közé is ki lehet ültetni,aminek az az előnye, hogy távol tart bizonyos kártevőket. A gerezdeket egymástól 6-8 cm távolságra és 5-6 cm mélyen kell elültetni. A kertben termelt fokhagymát már júniusban el lehet kezdeni felszedni, de tárolásra a hagymák júliusban lesznek érettek.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR