Szeptember 29. régen jóval több volt egy névnapi bejegyzésnél a kalendáriumban. Szent Mihály napja az ősz egyik nagy fordulópontjának számított: a nyájak lassan elhagyták a legelőket, a pásztorok számot adtak az állatokról, megkezdődött a kukoricatörés, a vásárok megteltek emberekkel, és a falusi élet egyre határozottabban a tél felé fordult.
Miközben azonban a gazdasági év egyik fontos szakasza lezárult, valami új is kezdődött. Mihály napjával indult a kisfarsang, az őszi lakodalmak és vigasságok időszaka, a pincékben pedig már dolgozott a must. Nem csoda, hogy kevés őszi jeles naphoz kapcsolódott ennyi szokás, mondás és időjóslás.
Ki volt Szent Mihály?
A keresztény hagyományban Szent Mihály arkangyal a mennyei seregek vezére és oltalmazója. Nevének jelentése nagyjából így fogalmazható meg: „Ki olyan, mint Isten?” A bibliai és későbbi keresztény hagyomány a gonosz ellen küzdő, fegyveres angyalként ábrázolta, ezért a művészetben gyakran karddal vagy lándzsával, legyőzött sárkánnyal jelenik meg.
A régi vallásos képzetek szerint a haldoklók és a túlvilágra induló lelkek oltalmazója is volt, sőt a lelkek cselekedeteit mérlegelő bíró szerepe is kapcsolódott hozzá. Innen ered a magyar népi kultúra ma is ismert kifejezése, a „Szent Mihály lova”: így nevezték azt a hordozható ravatalt, amelyen a halottat vitték.
Amikor fordult egyet a gazdasági év
A falusi gazdálkodásban szeptember 29. valódi határnap volt. Sok vidéken ekkor hajtották haza vagy osztották szét a nyájakat, a pásztorok pedig elszámoltak a gazdákkal az egész legeltetési időszakról. Nem egyszer ezen a napon döntöttek arról is, ki marad szolgálatban a következő esztendőben, és megkötötték az új pásztorszerződéseket.
A régi mondás lényege egyszerű volt: tavasszal kihajtani az állatot még csak a munka kezdete, az igazi számadás ősszel következik. A pásztornak ekkor kellett épségben visszaadnia a rábízott állatállományt, ezért Mihály napja szakmai és közösségi ünnep is lett.
Nem minden vidéken pontosan ugyanazon a napon zárult a pásztorév. Volt, ahol Szent György, Dömötör vagy András napjához igazodtak, de többek között a Mátra–Bükk vidékén és Kelet-Dunántúlon Mihály napja különösen fontos szerepet kapott.
A juhászoknak ez volt az egyik nagy ünnepük
A számadás után jöhetett a mulatság. Mihály napjához sokfelé pásztorvigasságok, juhászbúcsúk és közös étkezések kapcsolódtak, amelyek nemcsak egy estét, hanem akár több napot is igénybe vehettek.
A székesfehérvári Mihály-napi juhászbúcsú például messze földről vonzotta a pásztorokat. Fejér és Tolna mellett még Bácskából és Somogyból is érkeztek juhászok a találkozóra, ahol mise, vásár, tánc és természetesen jókora mulatozás is része volt az ünnepnek.
A nap tehát egyszerre jelentette a munka végét, az elszámolást és egy ritka alkalmat arra, hogy a sokszor egymástól távol dolgozó pásztorok találkozzanak.
Mihály napján a kukoricaföldön is megindult a munka
Az eredeti kalendáriumi hagyomány Mihály napjához kötötte a kukoricatörés kezdetét is. Ez persze vidékenként, fajtánként és az adott év időjárásától függően változott, ahogyan ma sem egyetlen naptári nap dönti el a betakarítás időpontját.
Szeptember végére azonban a kukorica levelei már száradni kezdenek, a csövek pedig egyre inkább elérik a betakarítható állapotot. A régi gazdaságban ez hatalmas közös munka volt: a kukoricát kézzel törték, majd következett a fosztás, amely sok helyen maga is társasági eseménnyé vált.
A fosztóban munka közben történetek, tréfák és dalok jártak körbe, így egy fárasztó betakarítási feladatból közösségi alkalom lett. Az ősz régi falusi ritmusában a munka és az ünnep gyakran sokkal közelebb állt egymáshoz, mint ma.
Borszűrő Szent Mihály és az újbor
A szegedi tanyavilágban Szent Mihályt találóan „Borszűrő Szent Mihály” néven is emlegették. Szeptember végén a korán szedett szőlő mustja már javában erjedhetett, így a borhoz kapcsolódó munkák és az első kóstolások is hozzátartoztak az időszak hangulatához.
Az eredeti hagyomány szerint Mihály napjára a korán szüretelt szőlőből készült bor már annyira előrehaladott állapotba kerülhetett, hogy meg lehetett kóstolni az év első újborát. Ekkor kezdődött sokfelé a pálinkafőzés időszaka is, vagyis a gyümölcsös és szőlős gazdaságokban szeptember vége korántsem jelentette a munka végét.
A szüreti hetekben ezért a pincében legalább annyi figyelemre volt szükség, mint odakint a kertben. A must erjedésekor nagy mennyiségű szén-dioxid keletkezik, ezért ma már azt is tudjuk, hogy a borospincék megfelelő szellőztetése életbevágóan fontos.
Megkezdődött a kisfarsang
Mihály napjával egy meglepően vidám időszak is kezdetét vette: a kisfarsang. Ez az őszi lakodalmak és mulatságok ideje volt, amely hagyományosan Katalin napjáig, november 25-ig tartott.
Ennek nagyon is gyakorlati oka volt. A legnagyobb nyári és kora őszi mezőgazdasági munkák egy része ekkorra már lezárult vagy a végéhez közeledett, ezért végre több idő jutott lakodalmakra és közösségi ünnepekre. Katalin napja után viszont már az adventi időszak következett, amely hagyományosan csendesebb, visszafogottabb időszaknak számított.
Így szeptember 29. egyszerre zárt le és nyitott meg valamit: lezárta a nyári gazdasági év jelentős részét, ugyanakkor megnyitotta az őszi társasági élet egyik legmozgalmasabb időszakát.
Mihály-napi vásár: ahol nemcsak portékát cseréltek
A híres Mihály-napi vásárokra sokszor messziről érkeztek kereskedők, gazdák, pásztorok és vásárlók. Állatok, szerszámok, ruhák, használati tárgyak és élelmiszerek cseréltek gazdát, de egy ilyen vásár ennél sokkal többet jelentett.
Itt lehetett megtudni, mi történt a környező településeken, ki kötött üzletet, ki készül házasodni, milyen lett a termés és mire számítanak az emberek télen. A vásár egyszerre volt piac, találkozóhely és korabeli „hírközpont”.
Mihály napja ezért nemcsak a gazdálkodók vagy a pásztorok ünnepe lett. Egész vidékeket mozgatott meg, és évszázadokon keresztül az ősz egyik legjelentősebb társadalmi eseményének számított.
„Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet”
A népi kalendáriumban Mihály napjától számították az igazán hűvös őszi idő kezdetét. A rövidülő nappalok és az egyre hűvösebb éjszakák nagyon is érzékelhetővé tették, hogy a kellemes szeptemberi idő már bármikor véget érhet.
Erre utal a régi mondás is: „Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.” Tavasszal Szent György napja körül kerültek le a vastagabb ruhák, ősszel Mihály napja táján pedig lassan ismét elő kellett venni őket.
Egy másik mondás szerint: „Szent Mihály nap után egy icce víz, két icce sár.” Ebben már szinte érezzük is a hűvös őszi esőt és a felázott földet, amely a későbbi mezőgazdasági munkát is egyre nehezebbé tette.
Mit jósoltak a birkák és a fecskék?
Mihály éjszakáján még az állatok alvását is figyelték. A juhászok úgy tartották, hogy ha a birkák szorosan összefekszenek, kemény tél várható, ha viszont szétszóródva pihennek, enyhébb télre lehet számítani.
A fecskék viselkedését ugyancsak időjóslásra használták. A régi megfigyelések szerint a késlekedő fecskék hosszú, hideg telet jeleztek.
Ma ezeket természetesen nem tekintjük meteorológiai előrejelzésnek. A népi mondások azonban jól mutatják, milyen figyelmesen követték egykor az emberek a környezet változásait: a madarak vonulását, az állatok viselkedését, a harmatot, a szelet és az égboltot is.
Mit jelez ma szeptember 29. a kertben?
A modern kertész számára Mihály napja ugyan nem szigorú munkakezdő vagy munkazáró határnap, de az évszakváltás nagyon is valós. Az éjszakák hosszabbak és hűvösebbek, egyes tájakon már a korai talaj menti fagyok lehetőségére is érdemes figyelni, miközben számos nyári növény még termést érlel.
A paradicsomról és paprikáról érdemes rendszeresen leszedni az érett terméseket, a tökféléket pedig száraz időben betakarítani. A sérült vagy beteg termések ne kerüljenek hosszú tárolásra, mert egyetlen rothadó darab rövid idő alatt a mellette lévőket is tönkreteheti.
Közben folytatható a tavaszi hagymások ültetése, és megkezdődhet az őszi fa- és cserjetelepítés időszaka is. A lehullott egészséges levelekből pedig már készülhet komposzt vagy talajtakaró, vagyis ami első pillantásra kerti hulladéknak tűnik, abból a következő évben értékes szerves anyag lehet.
Ne siess mindent eltakarítani
Szeptember végére sok évelő már barnulni kezd, a nyári virágok egy része pedig magot érlel. Kísértés lehet mindent visszavágni és „téliesre” takarítani a kertet, de nem feltétlenül ez szolgálja legjobban az élővilágot.
Az egészséges, erős szárak és magfejek egy részét nyugodtan meghagyhatjuk. Egyes madarak magokat találnak rajtuk, az üreges növényi szárak és az avar pedig számos apró élőlénynek biztosíthat telelőhelyet.
A Mihály-napi kert ezért nem feltétlenül a tökéletes rendről szól. Inkább arról, hogy lassan elkezdjük más szemmel nézni: nemcsak azt keressük, mi virágzik és terem még, hanem azt is, mi készül már a következő tavaszra.
Egy nap, amikor tényleg fordult egyet az esztendő
Kevés jeles nap mutatja olyan szépen a régi paraszti év ritmusát, mint szeptember 29. A pásztor visszahozta a nyájat, elszámolt a gazdával, a kukoricaföldön megkezdődött a betakarítás, a pincében dolgozott a must, a vásárban alkudoztak, este pedig akár lakodalomba is indulhatott a falu.
Közben mindenki az eget figyelte, mert a következő hetek időjárása meghatározta, mennyire könnyen fejeződnek be az őszi munkák. A mondások, állatmegfigyelések és időjóslások mögött ezért nagyon is valós tapasztalat állt: a természet ritmusát érdemes volt ismerni.
Szent Mihály napja ma már nem szabja meg ilyen szigorúan az életünket. A kertben azonban szeptember végén most is pontosan érezhető az, amit elődeink évszázadokon keresztül ehhez a naphoz kötöttek: a nyár végleg mögöttünk marad, az ősz pedig átveszi az irányítást.
