1kert.hu - a FELCO specialista

  2014. április 12. Szombat
  1 Válasz
  9K Megtekintés
Tisztelettel kérdezném a Kertbarátoktól az alábbiakat: Még tavaly, a leszedett gyümölcsérés idején, a 6-8 éve ültetett alma, szilva, barackfámat drasztikusan csőkkenteni kellett a magasságán, ugyanis a 11 fokos alu. létrával is csak tornázva lehetett a felső részről leszedni a gyümölcsöt. 73 éves nyugd.mérnök vagyok, volt városi ember, így muszáj volt valamit tennem, hogy a következő évben is tudjam leszedni a gyümölcsöt. Most a sárgabarackfámon látom, hogy nagyon kevés a pici barack, a lefürészelt ágakon sok az un. vízhajtás, csomóban nőnek a hajtások. A többi fák is szépen virágoztak, de még nem látni a kicsi szilvát és az almát. Most mi a teendőm? Valamit nagyon elrontottam? Kérem szíves válaszukat, kedves barátaim!
9 évvel ezelőtt
·
#16887
Válasz elfogadva
A vízhajtásokat még most is meg lehet ritkítani. A szilván, almán még ugye nem lehet ilyenkor látni a termést, csak a sárgabarackon kellene, ha lenne.Nem tudom, mennyire volt drasztikus a csonkítás. Ha a lombozatnak nem maradt meg legalább a kétharmada, akkor előfordulhat - némely fajtánál -, hogy a túl erős hajtásokon nem hozott virágokat. Akkor ezzel már nem lehet mit tenni, így esett, majd jövőre lesz termés.Még egy eshetőség van, ha virág volt, csak termés nincs: a virágmonília. Ha nem lett bepermetezve virágzáskor legalább egy alkalommal, akkor utána a virágok úgy néztek ki, mintha megfagytak volna, és leperegtek.Idén én is így jártam egy fiatal (saját oltású) Aurora barackkal. Egy darabig nem tudtam kimenni a gyümölcsösbe, és az Aurora sokkal hamarabb virágzott, mint gondoltam volna. Így csak a virágzás legvégén, sziromhulláskor tudtam lepermetezni, most van is rajta vagy 5 szem kis barack.A többi, normál időben virágzó barack jókor kapta a Folicur-t, azokon több is van, mint elég.

There are no replies made for this post yet.

Partnerek 
 
1KERT.hu - FELCO metszőolló, ágvágó és fűrész

Balintgazda.hu - Bálint gazda kertről, növényekről

Senior.hu - Teljes élet 50 felett (szenior magazin)

Villámfordítás Fordítóiroda - Tartalommarketing

Garden-guide.com - Your Daily Green Inspiration

Vissza a tetejére