1kert.hu - a FELCO specialista

  2013. október 29. Kedd
  3 Válasz
  9.1K Megtekintés
Öt éve költöztünk Pest megyéből Zalába. A család szükségleteit ellátandó már telepítettünk gyümölcsfákat.Most a megélhetésünket elősegítendő szeretnénk a közel egy hektáros területtel valamit kezdeni. Itt az országban a legalacsonyabb a napsütéses órák száma és a legtöbb a csapadék. Szélsőségek itt is jellemzők. Pl. a két ősszel ültetett mandulafa tavaszra elpusztult, mert -20 fok is volt. A kertben magas a talajvíz szintje. Hóolvadás után apró tavacskákban szaporodnak a békák. A valamikori lakók körte és cseresznyefát, diót telepítettek.1-1 példány még él hírmondóként.Gondolkodtunk gyógynövényben, de olyan beruházási igénye van, hogy egyelőre elvetettük. (Adósságba továbbra sem kívánunk kerülni.)A dió nagy vízigényű, de nem gépesíthető a termés tisztítása. Több mázsát pedig családi kereteken belül (2 felnőtt+ két kiskorú) hogyan tisztíthatunk meg.A mandula nem tűri a szélsőséget. Lehet, hogy csak nekem kevés az infom, mégis létezik diótörő, vagy kevésbé beruházásigényes gyógynövény.Esetleg más használható ötlet. Munkakedv van, némi pénz is, de itt most megállt a tudomány. Talán akad valaki, aki kilendít a holtpontról. Köszönettel Klára
10 évvel ezelőtt
·
#15431
Válasz elfogadva
Ilyen mély fekvésű, hideg, belvizes területen nem érdemes semmilyen gyümölccsel foglalkozni, inkább gabonával. Vagy elcserélni egy magasabban fekvő területre, Zalában 1-2 héttel előbb érik a gyümölcs, mint az ország legtöbb részén. (Fórumos kollégák fotózgatják évről évre.)A zalai dombokon a téli hideg is enyhe, ezért is van ott az ország - szerintem - egyetlen füge- és kiviültetvénye.A belvizes helyen talán lehetne energiafüzet telepíteni, és brikettet gyártani belőle, bár ez 2 M körüli beruházással járna, és főállásnak kevés lenne ekkora terület.Amúgy létezik diótörő és -válogató gép, itt az utca végén is gyártja egy öreg, valami 100-150 E körül, ha jól emléxem. Hogy milyen minőségben tör, azt nem tudom, szerintem van benne törmelék is, amit nem vesz át a felvásárló. De méret szerint osztályozza a diórészeket.A Youtube-on is van valamilyen diótörőgép, bár az más elven műxik.

#15438
Jó lenne tudni, ki az az öreg, aki diótörő-válogató gépet gyárt. Felvenném vele a kapcsolatot, ha másképp nem, hát telefonon.Az oltott diófák állítólag 4-5 év alatt termőre fordulnak, az 5 éve ültetett fáink magról keltek, de szépen fejlődnek, óriásit nőttek, kedvelik a sok vizet. Tréfásan félig-meddig vízinövénynek tartják. Ebben látok fantáziát. Megköszönném a további információkat.Klára
10 évvel ezelőtt
·
#15499
Nem tudom, hol lakik az illető, csak a vidéket tudom. Egyszer voltam nála, hazavittem neki egy fenyőfát, akkor mutatta a gépet, de már nem elfelejtettem a pontos helyet.A dió a nedves talajt szereti, de a magas talajvíz nagyon gyorsan kipusztítja, azt nem bírja.
  • Oldal :
  • 1
There are no replies made for this post yet.

Partnerek 
 
1KERT.hu - FELCO metszőolló, ágvágó és fűrész

Balintgazda.hu - Bálint gazda kertről, növényekről

Senior.hu - Teljes élet 50 felett (szenior magazin)

Villámfordítás Fordítóiroda - Tartalommarketing

Garden-guide.com - Your Daily Green Inspiration

Vissza a tetejére