1kert.hu - a FELCO specialista

  2014. január 18. Szombat
  5 Válasz
  9.1K Megtekintés
Szeretném azt a diót kikeltetni amit kaptam, mert elég nagy termésű és ezt hogyan tegyem?
10 évvel ezelőtt
·
#15959
Válasz elfogadva
Én meg már sokszor magammal sem értek egyet. Abban már kiegyeztem magammal, hogy ez a skizofrénia állapota.Szerintem mindkét állitás lehet egyszerre igaz is, meg nem is. A kérdés véleményem szerint nagyban függhet attól, hogy idegen beporzás történt, vagy önbeporzás Igaz, személy szerint nem merültem el a téma kutatásába. A kérdés az, hogy sok-sok évig nevelgetünk egy csemetét, aztán majd kiderül, hogy érdemes volt-e, vagy sem.Persze kikelteni kotlóssal, felkelteni üvöltözéssel célszerű. :lol:
10 évvel ezelőtt
·
#15944
Nem különösebben bonyolult, el kell földelni 5-10 cm mélyen (még most mielőbb, nem tavasszal, hogy időben felázzon), és kész. Érdemes egyből a végleges helyére tenni, ha lehetséges, az átültetés akár több évre is visszavetheti, főleg, ha nagyobb korban kerül rá sor. Ha több szem dió is van, akkor egy helyre egymástól 20 cm-re 2-3-4 szemet kell lerakni, aztán ha több is kikel, akkor a gyengébbeket kikapálni.Ha van hely, akkor az is egy jó megoldás, hogy két vagy több helyre is ültetni így. Ha minden jól megy, akkor 7-8 éves korban megmutatják, hogy mit tudnak. Akkor aztán ha nincs szükség csak egy fára, a gyengébb minőségűeket ki lehet vágni, addig nem nőnek túl nagyra.
10 évvel ezelőtt
·
#15954
Azért mert nagy a termése, nem azt jelenti, hogy a csemetének a termése is sok és nagy lesz a későbbiekben, nagy valószínűséggel nem lesz az.
10 évvel ezelőtt
·
#15956
Az utódok elég nagy része a szülőkre üt.
10 évvel ezelőtt
·
#15958
Ezzel diófa esetében nem értek egyet.
10 évvel ezelőtt
·
#15959
Válasz elfogadva
Én meg már sokszor magammal sem értek egyet. Abban már kiegyeztem magammal, hogy ez a skizofrénia állapota.Szerintem mindkét állitás lehet egyszerre igaz is, meg nem is. A kérdés véleményem szerint nagyban függhet attól, hogy idegen beporzás történt, vagy önbeporzás Igaz, személy szerint nem merültem el a téma kutatásába. A kérdés az, hogy sok-sok évig nevelgetünk egy csemetét, aztán majd kiderül, hogy érdemes volt-e, vagy sem.Persze kikelteni kotlóssal, felkelteni üvöltözéssel célszerű. :lol:
  • Oldal :
  • 1
There are no replies made for this post yet.



1kert.hu - a FELCO specialista

Metszőollót vagy fűrészt keresel?

Partnerek 
 

1KERT.hu - FELCO metszőolló, ágvágó és fűrész

Balintgazda.hu - Bálint gazda kertről, növényekről

Senior.hu - Teljes élet 50 felett (szenior magazin)

Villámfordítás Fordítóiroda - Tartalommarketing

Garden-guide.com - Your Daily Green Inspiration

Vissza a tetejére