1kert.hu - a FELCO specialista

  2010. május 01. Szombat
  3 Válasz
  23.3K Megtekintés
Szeretnék érdeklődni, kinek milyen tapasztalatai vannak a Frigocur termésfokozó, és fagykárcsökkentő szerrel kapcsolatban, mert eddig csak a gyártő közleményeit olvastam, valóban olyan hatékony mint ahogy ezt leírják, vagy van mellékhatása is, én tavaly ültettem 140 db kajszit, és idén is szeretnék 300 at telepíteni a már termő 20 db 6 éves mellé Előre is köszönöm a válaszokat sokat segíteni, már egyszer lepermeteztem vela a héten Köszönettel Antal
13 évvel ezelőtt
·
#25816
Válasz elfogadva
Saját cikkemet küldöm el Önnek amit egy Szerbiában megjelenő mezőgazdasági szaklapban publikáltam ez év elején Ha figyelmesen végig olvasa minden kérdésére választ fog kapni sőtt olyan dolgokat is megfog tudni amivel Mo. -on nem is foglalkoznak Tisztelettel Gulyás Nándor Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ANövényi hormonok . A növényekben az 1920-as években olyan vegyületeket mutattak ki, amelyről beigazolódott, hogy a növekedést szabályozzák. Azóta már sikerült mesterségesen is előállítani növényi hormonokat és azokat bevonni a növénytermesztők mindennapos munkájába. Amikor hormonokról kezdünk beszélni a gyümölcstermesztés kapcsán nagyon sokunknak a genetikailag módosított élelmiszerek jutnak eszünkbe, azonnal szeretném eloszlatni a kételyeket ,hogy a kettőnek köze nincs egymáshoz . A szintetikus úton előállított hormonok teljesen azonosak azzal amit a növény állít elő. Vajon akkor miért van szükség a mesterségesen előállított hormonok használatára? A válasz az időjárási szélsőségekben keresendő de más tényezők is indokolhatják. Az időjárási szélsőségek az év folyamán folyamatosan stressz helyzetbe hozzák a növényt ami aztán különböző reakciókkal reagál pl. gyümölcs hullás. . A növényi növekedésre több vegyület van hatással. Ezek közül az a és b auxint, valamint a ß indolecetsavat megtalálták az emlős állatok vizeletében. A naftil- és fenil ecetsavak és származékaik szintén növekedés szabályozók. Ha a természetes vagy a mesterséges növényi hormonokat szükségnél nagyobb mennyiségban alkalmazzuk a növények táplálkozását oly mértékben zavarják, hogy amiatt a növény elpusztul. Ezt a hatást használják fel a kétszikű gyomok irtására. Ilyen mesterséges hormonok a 2,4-diklórfenoxi-ecetsav, a klórkrezoxinecetsav, 2,4,5-triklórfenoxiecetsav. A gyomirtáson kívűl más felhasználási területei is vannak a növényi hormonok-nak. A dugványok gyorsabb és nagyobb eredését teszik lehetővé az e célra készített, külföldön különböző néven forgalomba kerülő pl. gibberellin-tartalmú szerek. Az alma termesztésben kettő éve, hogy kollégáimmal kísérleti célból alkalmazzuk az auxin hormont. Először 2008-ban csak hullásgátlóként kezdtük a Horgostól Tavankutig terjedő homokvidéken illetve Kupuszinán. Különböző dózisokban alkalmaztuk mivel nekünk kellet kivizsgálnunk ,hogy a külföldön beszerzett szintetikus úton előállított hormon hogyan viselkedik a mi termesztési körülményeink között. Az idei évre így sikerült a pontos dózisokat beállítani sőt arra is rájöttünk, -amit a gyártók is feltüntettek -,hogy meghatározott program szerint kell illetve a leghatásosabb alkalmazni. Kétféle növényi hormont-de összetételben ugyanazt- alkalmaztunk a kísérleteink és vizsgálataink során. Egyik az olasz gyártású Obsthormon a másik magyarországi Frigocur Sajnos nálunk egyik sem regisztrált .Két év használat után kollégáimmal a Frigocur használatát állapítottuk meg hatásosabbnak mivel itt egy folyamatos úgynevezett „lépcsőshatást”tapasztaltunk míg az Obsthormonnál ez a hatás elmaradt. Ami még a magyar gyártmányú szer mellett szól az az ár(cca 50 euro/ha/év) ami a jelenlegi helyzetben egyébként is a növénytermesztés meghatározója. Megállapíthatjuk hogy az auxin hormon használata mérsékli, ill. megszünteti a téli és a tavaszi fagyok terméscsökkentő hatását. Gyümölcs, ill. szőlőkultúrákban a szer jelentősen felgyorsítja a téli fagykárok által károsodott szállító edénynyalábok regenerálódását, alkalmazásával lehetőség nyílik a tavaszi, ill. a következő évi fagykárok megelőzésére, s kivédhető az aszálykár is. A mesterségesen előállított hormon jótékony hatása nagyrészt annak köszönhető, hogy a növényben egyébként is termelődő hormonok mennyiségét megnövelve a kambiumot a károsodott szállító edénynyalábok pótlására, ill. nagyobb keresztmetszetű szállító szövetek kialakítására serkenti. A kezelés hatására több, mint 50%-kal nőhet a működő szállítópályák keresztmetszete, s a több és funkcióképes szállító edénynyaláb következtében a víz- és tápanyagszállítás normalizálódik-a növény a tápanyagot vízben oldva veszi fel-tehát a nagyobb keresztmetszetű szállítóedénynyalábokban könnyebben zajlik a vízforgalom, ezzel együtt növényünk több tápanyagot tud felhalmozni minden szervre vonatkozóan ebből adódóan egyértelműen megállapíthatjuk a következőket 1. erős, a következő télre jobban felkészült hajtásrendszer alakul ki 2. nő a gyümölcsök tápanyag ellátottsága, a gyümölcskötődés, a gyümölcsméret és javul a színeződés 3. a vízszállítás nagyobb teljesítménye következtében csökken az aszályérzékenység 4. harmonizálódik a gyümölcsterhelés 5. zöldebb lesz a lomb (mintegy 40%-kal több klorofil!) ami többek között fokozottabb cukorképződést eredményez 6. az optimális ellátottság miatt megnövekszik a betegségekkel, károsítókkal szembeni ellenállóképesség Mindezek együttes hatására: - tartósan nő, optimalizálódik a termésteljesítmény; - javul a gyümölcsminőség és a tárolhatóság; - megnövekszik a fák és így a gyümölcsös élettartalma; Az almatermelők nagyon sokan hullásgátlóként ismerik az auxin hormont. Az elmúlt néhány esztendőben az időjárási szélsőségek miatt (aszály, forróság ) a növényekben a szállítópályák szűkülése miatt a az alma kocsányánál található úgynevezett leválasztó réteg megszáradt és ez időelőtti hulláshoz vezetett. Azokban a gyümölcsösökben ahol használtuk a hormon készítményeket jelentősen csökkent a hullás illetve ahol program szerüen alkalmaztuk ki sem alakult hullás. Amikor gyümölcs ritkítási célból alkalmaztuk, a nehezen ritkítható fajtáknál(Golden Delicius) nem voltunk megelégedve.A jövőben magasabb dózist kell alkalmazni , az újvidéki Mezőgazdasági Egyetem tapasztalatai is ezt igazolják. Betakarítás után október hónapban az almafa téli felkészítése és a következő évi terméshozam növelése érdekében mindenképpen megéri még egy kezelést elvégezni - tehát, hogy a rügyek nagyobbak és súlyosabbak legyenek. Már egyszeri permetezés is jelentős, több évre kiható jótékony hatást eredményez, de nyilvánvalóan a legkedvezőbb hatás elérése a teljes permetezési program esetén várható. Ez esetben érhető el folyamatosan az optimális termésmennyiség és minőség valamint az alternacia megszünése. A hormon permetezése nem igényel külön műveleti költséget, mert az általánosan használt növényvédő szerekkel együtt kijuttatható. Bármely hormon használatáról legyen szó felhívom a termelők figyelmét, hogy csakis azután kezdjék el mielőtt szakemberrel konzultáltak illetve a felhasználási permetezési programot beszerezték Gulyás-Oldal Nándor dipl.ing. Képek: Korábban fordul termőre az alma a ha növényi hormonokkal kezeljük. (foto: Gulyás-Oldal Nándor) Tartósan nő, optimalizálódik a termésteljesítmény (foto: Gulyás-Oldal Nándor) Zöldebb lesz a lomb (mintegy 40%-kal több klorofil!) ami többek között fokozottabb cukorképződést eredményez (Foto: Gulyás-Oldal Nándor)
7 évvel ezelőtt
·
#29712
www.frigocur.com
13 évvel ezelőtt
·
#25817
Köszönöm válszát, igaz e cikk felét már olvastam a neten , és a gyártó is ezekből a sorokból idézhetett, még azt szeretném megkérdezni, hogy tényleg 10 liter vízbe csak 3 ml nyi frigocur is elég egy permetezéshez, vagy ennél többet is tehetek, ill. kajszi barack esetébe többször is lepermetezhetem a szügséges prrogramban leírt 3 nál, vagy mennyitől fordulhat át a fa pusztulását előidéző mennyiség, nagyon érdekes volt olvasni, hogy a több kijuttatott mennyiség okozhat pusztulást is, erről még nem hallottam Előre is köszönöm megtisztelő válaszát Kajtár Antal

  • Oldal :
  • 1
There are no replies made for this post yet.

Partnerek 
 
1KERT.hu - FELCO metszőolló, ágvágó és fűrész

Balintgazda.hu - Bálint gazda kertről, növényekről

Senior.hu - Teljes élet 50 felett (szenior magazin)

Villámfordítás Fordítóiroda - Tartalommarketing

Garden-guide.com - Your Daily Green Inspiration

Vissza a tetejére