Emlékszel ezekre a szobanövényekre? Nagymamáink kedvencei közül sok ma újra divatos

Emlékszel ezekre a szobanövényekre? Nagymamáink kedvencei közül sok ma újra divatos

Egy nagy fikusz a szoba sarkában, anyósnyelv az előszobában, csüngő zöldike a virágtartón, fokföldi ibolya a csipkefüggöny mögött. Ugye, ismerős? Elég felidézni egy régi családi lakást, és máris megjelennek előttünk azok a szobanövények, amelyek a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes években szinte hozzátartoztak az otthonok berendezéséhez. Volt, amelyik évtizedekig ugyanabban a cserépben élt, másból minden rokon kapott egy hajtást, és akadt olyan is, amelyiknek a virágzását családi eseményként ünnepelték. Azóta sokat változott a növénydivat. De vajon hová lettek a régi kedvencek, és melyek azok, amelyek ma is ott élnek a lakásainkban, csak éppen egészen más kaspóban?

Amikor még minden lakásban ugyanaz a néhány növény lakott

Ha visszarepülhetnénk negyven-ötven évet az időben, egy átlagos magyar lakásban meglepően ismerős növényekkel találkoznánk. A szekrénysor tetején futóka kapaszkodott, a sarokban hatalmas fikusz állt, a virágállványon páfrány vagy aszparágusz terpeszkedett, az ablakban pedig fokföldi ibolya, ciklámen vagy karácsonyi kaktusz virágzott.

Természetesen nem volt minden otthon egyforma, és a növényválaszték is változott az évtizedek során. A hetvenes-nyolcvanas években azonban jóval szűkebb körből válogathattak a szobanövényeket kedvelők, mint napjainkban. Sok növényt nem is üzletben vásároltak, hanem rokonoktól, szomszédoktól vagy munkatársaktól kaptak.

Egy levágott futókahajtás vízzel teli pohárban gyökeresedett, a zöldike apró sarjnövényei új cserepekbe kerültek, a pletyka pedig gyakran addig vándorolt a családtagok között, amíg már senki sem emlékezett, honnan származik az eredeti példány.

A növényeknek sokszor saját történetük volt. „Ezt még a nagynénédtől kaptam”, „ez a fikusz régebbi, mint te”, vagy „ezt a karácsonyi kaktuszt még a régi lakásból hoztuk” – ilyen mondatok mellett könnyű volt megérteni, hogy a cserepes virágok nem csupán lakásdíszek.

emlekszel ezekre a szobanovenyekre 02

Anyósnyelv: a növény, amely valószínűleg túlélte volna a szekrénysort is

Kevés szobanövény kapcsolódik olyan erősen a régi lakások hangulatához, mint az anyósnyelv. Mereven felfelé törő, kard alakú levelei ott sorakoztak előszobákban, lépcsőházakban, hivatalokban és nappalikban. Sokszor olyan helyen is évekig megmaradt, ahol más szobanövény már régen feladta volna a küzdelmet.

Az anyósnyelv (Dracaena trifasciata, régebbi nevén Sansevieria trifasciata) különösen jó szárazságtűrő képességének köszönhette népszerűségét. Vastag levelei vizet raktároznak, ezért a rendszertelen öntözést is viszonylag jól elviseli. A gyengébb fényviszonyokat szintén tolerálja, bár megfelelő világosságban általában szebben fejlődik.

A kilencvenes években egy időre kissé divatjamúltnak számított. Aztán a modern lakberendezés újra felfedezte az egyszerű, függőleges levélformáit, és az anyósnyelv visszatért a nappalikba.

Ma gyakran elegáns, fehér vagy kerámia kaspóban, esetleg kisebb termetű, különleges levelű változatban találkozhatunk vele. A növény ugyanazt tudja, amit negyven éve, csak időközben modernebb lett a körítése.

Egyetlen dolog nem változott: a túlöntözést továbbra sem szereti. Nagymamáink anyósnyelve sem azért élt évtizedekig, mert minden nap meglocsolták.

Zöldike: a csüngő növény, amelyből az egész rokonságnak jutott

A csokrosinda, közismert nevén zöldike (Chlorophytum comosum) a régi szobanövények egyik legkedvesebb képviselője. Hosszú, keskeny, gyakran fehér csíkokkal díszített levelei ívesen hajlanak lefelé, a kifejlett növény pedig hosszú indákon apró sarjnövényeket fejleszthet.

Ezek a kis zöldikék különösen népszerűvé tették a növényt. Elég volt egy sarjat leválasztani, majd vízben vagy megfelelő földben meggyökereztetni, és máris készen állt a következő ajándék. Így egyetlen öreg zöldikéből akár egy egész család szobanövény-állománya származhatott.

A hetvenes-nyolcvanas években különösen kedvelt volt a függő virágtartókban és makramé növénytartókban. A hosszú indákon csüngő apró növények miatt néha úgy festett, mintha egy egész zöld család költözött volna a szoba sarkába.

A zöldike soha nem tűnt el teljesen, de egy időre háttérbe szorult a különlegesebb levéldísznövények mellett. Ma ismét gyakran találkozhatunk vele, részben a retro lakberendezési divatnak köszönhetően.

Nem véletlenül. Könnyen szaporítható, viszonylag alkalmazkodóképes, és a világos, de nem tűző napos helyeken ma is szép szobanövény lehet.

Fikusz: amikor a növény már majdnem a plafonig ért

A régi nappalik egyik legtekintélyesebb lakója kétségtelenül a szobafikusz volt. A vastag, fényes, sötétzöld levelekkel rendelkező gumifa vagy szobafikusz (Ficus elastica) gyakran egyetlen erős törzzsel indult, majd az évek során olyan magasra nőtt, hogy a gazdája már nem tudta, hová tegye.

A fikusznak rendszerint kiemelt hely jutott. Ott állt a szoba világosabb sarkában, néha közvetlenül a szekrénysor mellett, és a leveleit időnként gondosan letörölgették egy nedves ruhával.

A gumifikusz mellett később egyre több lakásban jelent meg a kislevelű fikusz (Ficus benjamina) is. Ez kecsesebb, sűrűn elágazó koronájával vált népszerűvé, bár a huzatot, a hirtelen helyváltoztatást és a kedvezőtlen körülményeket gyakran látványos levélhullással jelezte.

A fikuszok ma is népszerűek, de a kínálat jelentősen megváltozott. A klasszikus gumifikusz mellett ma már bordós, krémszínnel tarkázott és más különleges levelű változatokat is találhatunk, a lakberendezési magazinokban pedig gyakran feltűnik a lantlevelű fikusz is.

A régi fikusz tehát nem tűnt el. Inkább családot alapított, és a leszármazottai ma már sokkal változatosabb megjelenésben foglalják el a nappali világos sarkát.

Könnyezőpálma: a hetvenes évek óriása ma is hódít

Ha volt növény, amely képes volt uralni egy egész szobát, az a könnyezőpálma volt. Hatalmas, jellegzetesen szeldelt levelei, vastag szára és hosszú léggyökerei miatt sokszor inkább egy darabka trópusi őserdőnek tűnt, mint átlagos szobanövénynek.

A könnyezőpálma (Monstera deliciosa) neve ellenére nem pálma, hanem a kontyvirágfélék családjába tartozó kúszónövény. A régebbi lakásokban gyakran filodendronként is emlegették, bár a valódi filodendronok külön növénynemzetséget alkotnak.

A nagyobb példányok körül néha már a bútorokat is át kellett rendezni. A léggyökerek az edény felé kanyarodtak, az új levelek pedig először összetekeredve jelentek meg, majd fokozatosan kibomlottak.

A kilencvenes években a hatalmas könnyezőpálma egy időre kissé régimódi látványnak számított. Aztán a 2010-es évekre a monstera ismét a legkeresettebb szobanövények közé került, és ma már a levelei mintájával tapétákon, textileken és különféle lakberendezési tárgyakon is találkozhatunk.

Kevés növénynek sikerült ilyen látványos visszatérést produkálnia. Amit egykor a nagymama nappalijából ismertünk, az ma a modern városi lakások egyik legnépszerűbb zöld dísze.

Pletyka: a növény, amely mindig továbbterjedt

A pletyka talán a legtalálóbb nevű szobanövények egyike, hiszen régen valóban gyorsan terjedt egyik otthonból a másikba. A Tradescantia nemzetség több faját és változatát nevelték, köztük zöld, fehérrel csíkozott és lilás-ezüstös levelű növényeket is.

A hosszú, csüngő hajtások különösen jól mutattak a virágállványokon és függő cserepekben. A pletyka ráadásul könnyen gyökeresedett, így néhány levágott hajtásból rövid idő alatt új növény fejlődhetett.

A régi lakásokban gyakran találkozhattunk olyan példányokkal, amelyek már régen kinőtték az eredeti cserepüket. A hajtások a polcok szélén csüngtek lefelé, időnként pedig egy alapos visszavágással kellett helyreállítani a rendet.

A pletyka ma sem ritkaság, de a kínálat sokkal színesebb lett. A lilás, rózsaszínes és ezüstös levelű változatok ismét népszerűek, különösen a függő növényeket kedvelők körében.

Érdekes módon éppen az a tulajdonsága maradt a legnagyobb előnye, amely miatt régen is szerették: néhány hajtásból viszonylag gyorsan új növényt nevelhetünk.

Fokföldi ibolya: a csipkefüggöny mögötti kis virágcsoda

A régi ablakpárkányok egyik elmaradhatatlan szereplője sok otthonban a fokföldi ibolya volt. Bársonyos tapintású, kerekded levelei fölött apró, lila, rózsaszín, fehér vagy kétszínű virágok nyíltak, amelyek különösen szépen mutattak a világos ablakban.

A fokföldi ibolya korábban Saintpaulia néven volt ismert, ma botanikailag a Streptocarpus nemzetséghez sorolják. A növények neve tehát időközben változott, de a régi kedvenc ugyanaz maradt.

Sokan emlékezhetnek arra is, hogy a nagymama mennyire vigyázott a leveleire. A fokföldi ibolya ugyanis nem szereti, ha hideg víz marad a levélzetén, és a közvetlen, erős napsütés sem ideális számára.

Régen különösen nagy értéknek számíthatott egy szép, tömött, gazdagon virágzó példány. A növényt levéldugványról is lehet szaporítani, így egy jól sikerült példányból idővel több új növény is nevelhető.

A fokföldi ibolya ma is kapható, de már kevésbé uralja a virágos ablakpárkányokat, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A helyét részben más, látványosan virágzó szobanövények vették át.

Pedig megfelelő gondozással ma is hosszú életű, kedves növény lehet. Talán éppen ideje lenne újra helyet szorítani neki az ablakban.

Aszparágusz: a habos zöld felhő, amely lassan kiment a divatból

Az aszparágusz a hetvenes-nyolcvanas évek egyik jellegzetes szobanövénye volt. Finom, légies hajtásai, apró zöld levélszerű képletei miatt sokszor páfrányra emlékeztetett, bár botanikailag nem tartozik a páfrányok közé.

Többféle díszaszparáguszt is neveltek, köztük az Asparagus setaceus és az Asparagus densiflorus különböző változatait. Egyesek puha, felhőszerű lombozatot alkottak, mások hosszabb, ívesen lehajló hajtásokat fejlesztettek.

Az aszparágusz nemcsak cserepes növényként volt népszerű, hanem virágcsokrok kiegészítőjeként is. A régi szegfűcsokrokból és ünnepi virágdíszekből sokan emlékezhetnek a jellegzetes, finom zöld ágakra.

A növény azonban nem minden lakásban volt könnyen tartható. A túl száraz levegő és a rendszertelen öntözés miatt könnyen sárgulhatott, majd hullani kezdhettek apró levélszerű részei.

Az aszparágusz mára jóval kevésbé számít hétköznapi szobanövénynek, mint régebben, bár természetesen nem tűnt el teljesen. Egyes változatai ismét feltűnnek a különlegesebb növényeket kínáló üzletekben.

Aki ma meglát egy szépen fejlett példányt, könnyen ugyanarra gondolhat: ilyesmi volt a nagymama virágállványán is.

Kukoricalevél: a növény, amelyet már majdnem elfelejtettünk

A kukoricalevél (Aspidistra elatior) különösen érdekes szereplője a régi szobanövények történetének. Nagy, sötétzöld, hosszúkás levelei nem hivalkodóak, és látványos virágzással sem szokta meglepni a szobában tartókat.

Cserébe rendkívül alkalmazkodóképes. A gyengébb fényviszonyokat és a hűvösebb helyiségeket is viszonylag jól tűri, ezért régen gyakran került előszobákba, folyosókra, lépcsőházakba és olyan szobasarkokba, ahol más növények kevésbé érezték jól magukat.

A kukoricalevélnek nem volt szüksége különösebb reklámra. Egyszerűen ott állt, és hosszú éveken át megbízhatóan díszített.

A növényválaszték bővülésével azonban egyre inkább háttérbe szorult. A különleges mintázatú, látványosabb levéldísznövények mellett sokak számára túlságosan egyszerűnek tűnt.

Ma már jóval ritkábban találkozunk vele a lakásokban, pedig ugyanazokat a tulajdonságokat őrizte meg, amelyek miatt korábban annyira kedvelték. Sőt, különleges, csíkos vagy pettyes levelű változatai is léteznek.

A kukoricalevél tehát nem kihalt, csak egy időre megfeledkeztünk róla. Pedig lehet, hogy sok mai lakás félárnyékos sarkában jobban érezné magát, mint néhány sokkal divatosabb, de kényesebb szobanövény.

Szobafenyő és páfrány: a kilencvenes évek két régi ismerőse

A kilencvenes években sok nappaliban és előszobában találkozhattunk szobafenyővel (Araucaria heterophylla). Szabályos, örvösen elhelyezkedő ágai miatt apró karácsonyfára emlékeztetett, ezért különösen télen volt kedvelt.

A szobafenyő azonban nem igazán szereti a túl meleg, száraz lakásokat. A radiátorok közelében könnyen barnulhatnak és hullhatnak az ágai, ezért a hűvösebb, világos környezet kedvezőbb számára.

Sok régi szobafenyő története úgy végződött, hogy néhány év alatt felkopaszodott, megnyúlt vagy elvesztette szabályos alakját. A növény ma is megtalálható a kínálatban, de korántsem olyan gyakori lakásdísz, mint amilyennek egykor tűnt.

Hasonló sorsra jutottak részben a szobapáfrányok is. A szobai vesepáfrány (Nephrolepis exaltata) finom, lecsüngő levelei régen különösen mutatósak voltak a virágállványokon és függő cserepekben.

A páfrányok azonban megfelelő páratartalmat és egyenletes vízellátást igényelnek. A száraz, túlfűtött lakásokban ezért sokszor elveszítik dús, zöld megjelenésüket.

Mindkét növény ma is létezik a szobanövények kínálatában, de már kevésbé számítanak olyan általános kedvencnek, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Klívia és ciklámen: amikor a virágzást egész évben várták

A régi lakásokban nem minden növény a leveleivel díszített. Voltak olyan kedvencek is, amelyeknek az igazi eseményt az évenkénti virágzás jelentette.

A klívia (Clivia miniata) vastag, szíj alakú levelei között hozza látványos, többnyire narancssárga virágzatát. Egy szépen fejlett, idősebb példány sokáig a család büszkesége lehetett, különösen akkor, ha évről évre megbízhatóan virágzott.

A klívia virágzásához fontos lehet a megfelelő téli, hűvösebb pihenőidőszak. A folyamatosan meleg lakásokban ezért nem mindig könnyű elérni ugyanazt az eredményt, amelyet egy régi, kevésbé fűtött ház világos szobájában tapasztaltak.

A ciklámen szintén sok otthon téli kedvence volt. A visszahajló szirmú, élénk színű virágok különösen szépen mutattak az ablakban, de a növény a hűvös, világos környezetet kedveli, és a túl meleg szobában gyorsan elveszítheti szépségét.

A klívia és a szobaciklámen ma is kapható, mégsem olyan meghatározó szereplői a fiatalabb korosztály lakásainak, mint amilyenek egykor voltak. A népszerűségük visszaszorulásában szerepet játszhatnak a változó lakáskörülmények és az újabb növénydivatok is.

Pedig egy virágzó klívia vagy egy szép ciklámen ma is éppolyan látványos, mint negyven évvel ezelőtt.

A karácsonyi kaktusz, amely még mindig a családdal ünnepel

A karácsonyi kaktusz különleges helyet foglal el a régi szobanövények között. Sokan nem egyszerűen növényként emlékeznek rá, hanem az adventi és karácsonyi készülődés részeként.

A Schlumbergera nemzetség különböző fajai és hibridjei gyakran késő ősszel vagy télen virágoznak. A lecsüngő hajtásokon megjelenő rózsaszín, piros, fehér vagy más árnyalatú virágok különösen feltűnők az évnek abban a szakaszában, amikor a legtöbb szobanövény már nem virágzik.

A karácsonyi kaktuszt sokan évtizedeken keresztül nevelték. Nem volt ritka, hogy a növény egyik családtagtól a másikhoz került, és egy régi példányból dugványok segítségével több új növény is született.

Ma is nagyon népszerű, és az ünnepi időszakban gyakran feltűnik a virágüzletekben. A régi, nagyra nőtt, kissé szabálytalan példányokat azonban sokszor kisebb, gazdagon virágzó, kompakt növények váltották fel.

A karácsonyi kaktusz tehát azok közé a szobanövények közé tartozik, amelyek sikeresen átvészelték a divat változásait.

És talán ma is akad olyan család, ahol egy különösen öreg példány virágzásából biztosabban megállapítják, hogy közeleg a karácsony, mint a kirakatok díszítéséből.

A viaszvirág és a pozsgafa: a növények, amelyekből családi örökség lett

A viaszvirág (Hoya carnosa) és a pozsgafa (Crassula ovata) különösen gyakran kapcsolódik hosszú életű, családon belül továbbadott szobanövények emlékéhez.

A viaszvirág hosszú, kapaszkodó hajtásai gyakran egész ablakkereteket vagy virágtartókat befutottak. A csillag alakú, viaszosnak tűnő, illatos virágok megjelenése pedig különleges eseménynek számított, főleg akkor, ha a növény hosszú ideig nem virágzott.

A pozsgafa ezzel szemben vastag, húsos leveleivel és idősebb korban fásodó törzsével vált népszerűvé. Az évek során apró fácskára emlékeztető növénnyé fejlődhetett, és megfelelő körülmények között akár évtizedekig is megmaradhatott.

Mindkét növény ma is kedvelt, bár eltérő formában. A viaszvirágokból ma már sok különleges fajt és változatot keresnek a gyűjtők, a pozsgafa pedig a modern, egyszerű vonalú lakberendezésben is jól mutat.

Ezeknél a növényeknél különösen könnyen előfordulhat, hogy egy mai fiatal otthonában álló példány őse még valóban a nagymama ablakában növekedett.

A családi növényörökség tehát sokszor szó szerint tovább él.

A kilencvenes évek után új szereplők érkeztek

A rendszerváltást követő időszakban fokozatosan bővült a magyarországi szobanövény-kínálat. Egyre több különleges trópusi növény, díszes levelű faj és új kertészeti változat jelent meg az üzletekben.

A kilencvenes években például sok lakásban és irodában vált népszerűvé a sárkányfa, különösen a pirosszélű dracéna (Dracaena marginata). Karcsú törzsével és keskeny leveleivel jól illeszkedett az akkori lakberendezési stílushoz.

A 2000-es években a zámia néven ismert Zamioculcas zamiifolia, a különféle vitorlavirágok és a tömegesen elérhetővé váló lepkeorchideák is egyre több otthonba kerültek. A szobanövények már nem feltétlenül családi dugványokból származtak, hanem gyakran bevásárlóközpontokban, kertészeti áruházakban vásároltuk őket.

A 2010-es évekre pedig újra nagy divat lett a szobanövényekkel sűrűn berendezett lakás. A közösségi oldalaknak és a lakberendezési trendeknek köszönhetően ismét megjelentek a nagy levelű, feltűnő növények, a függő cserepek és a szobai dzsungelek.

A különös az, hogy közben számos régi kedvenc is visszatért. A monstera, a futóka, az anyósnyelv és a zöldike ismét bekerült a divatos szobanövények közé, csak már egészen más környezetben.

Melyik növény tűnt el, és melyik maradt velünk?

Ha a régi szobanövényeket a mai kínálattal hasonlítjuk össze, három nagy csoportot különíthetünk el. Vannak örök kedvencek, amelyek szinte soha nem tűntek el; vannak látványosan visszatért növények; és akadnak olyanok is, amelyek ma már jóval ritkábbak az otthonokban.

Az anyósnyelv, a futóka, a karácsonyi kaktusz, a viaszvirág és a pozsgafa a hosszú életű klasszikusok közé tartozik. Egyes időszakokban változhatott a népszerűségük, de soha nem veszítették el teljesen a helyüket a lakásokban.

A zöldike, a könnyezőpálma, a gumifikusz és a pletyka különösen érdekes visszatérők. Volt idő, amikor túlságosan hétköznapinak vagy régimódinak számítottak, napjainkban viszont ismét szívesen használják őket a lakberendezésben.

Az aszparágusz, a kukoricalevél, a szobafenyő, a klívia, a fokföldi ibolya, a vízipálma és több hagyományos szobapáfrány ezzel szemben sok otthonban háttérbe szorult. Természetesen ma is beszerezhetők vagy megtalálhatók régi növénygyűjteményekben, de már nem olyan meghatározó szereplői a hétköznapi lakásoknak, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

A különbség tehát nem az, hogy bizonyos növények eltűntek volna a világból. Inkább a divat változott meg, és vele együtt az is, milyen növényeket szeretnénk látni a nappaliban.

Miért éltek olyan sokáig a nagymama növényei?

Sok családban őriznek olyan szobanövényt, amelynek története több évtizedre nyúlik vissza. Ilyenkor könnyen úgy érezhetjük, hogy a régi kertészkedők valamilyen titkos módszert ismertek, amelyet a mai növénytartók már elfelejtettek.

A valóság azonban ennél egyszerűbb. A régi lakásokban is sok növény pusztult el, de amelyik jól alkalmazkodott a rendelkezésre álló körülményekhez, azt gyakran nagyon hosszú ideig megtartották.

Akkoriban ráadásul sokan ugyanazokat a jól bevált, könnyen szaporítható fajokat nevelték. Ha egy anyósnyelv, zöldike vagy fikusz bevált egy adott lakásban, nem feltétlenül cserélték le egy újabb divatos növényre.

A szobanövények gyakran ugyanazon az ablakpárkányon, ugyanabban a szobában éltek hosszú éveken keresztül. A gazdájuk kiismerte, mennyi vizet igényelnek, hol érzik jól magukat, és mikor kell őket átültetni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy régen minden növényt tökéletesen gondoztak. A túlöntözés, a fényszegénység és a száraz levegő akkor is gondot okozott, csak talán kevesebb növényből válogattunk, és a meglévő példányokhoz jobban ragaszkodtunk.

Visszahozhatod a nagymama szobájának hangulatát

A régi szobanövények újrafelfedezéséhez nincs szükség arra, hogy az egész lakást a hetvenes évek stílusában rendezzük be. Már néhány jól megválasztott növény is képes felidézni azt a különleges hangulatot, amelyet a gyerekkori családi látogatásokból ismerünk.

Egy szép zöldike függő cserépben, egy nagy gumifikusz a nappaliban, néhány fokföldi ibolya az ablakban vagy egy öreg pozsgafa a komódon ma is otthonos látványt nyújthat. A kukoricalevél egy félárnyékosabb helyiségben lehet jó választás, a karácsonyi kaktusz pedig az ünnepi időszakban hozhat vissza régi emlékeket.

A megfelelő növény kiválasztásánál azonban ma is érdemes figyelembe venni a fényviszonyokat, a lakás hőmérsékletét és a gondozási igényeket. Nem minden régi kedvenc alkalmas a túlfűtött, száraz levegőjű lakásokba, és a kevés fényt elviselő fajok sem tudnak teljes sötétségben egészségesen fejlődni.

Ha pedig egy régi családi növényből még mindig van élő példány, különösen érdemes megőrizni. Egy gondosan levágott, megfelelően meggyökereztetett hajtással akár a következő generáció is továbbviheti a történetét.

Néha egyetlen cserép is elég az időutazáshoz

A szobanövények divatja folyamatosan változik. Vannak időszakok, amikor a hatalmas levelű trópusi növények kerülnek előtérbe, máskor a kicsi, rendezett pozsgások vagy a különleges mintázatú levelek számítanak igazán népszerűnek.

A régi kedvencek azonban időről időre visszatérnek. Talán azért, mert sok közülük valóban jól alkalmazkodik a lakásokhoz, talán pedig azért, mert olyan emlékeket idéznek fel, amelyeket egy újonnan felfedezett növény nem tud.

A nagymama szobájának hangulata ugyanis nemcsak a bútorokból, a csipkefüggönyből vagy az ablakpárkányon sorakozó kerámiacserepekből állt. Hozzátartozott az a hatalmas fikusz is, amely mellett gyerekként alig fértünk el, a karácsonykor virágzó kaktusz, és az a zöldike, amelyből valahogy minden rokonnak jutott egy új példány.

Lehet, hogy ezek a növények ma már egészen más lakásokban, más kaspókban és más bútorok között élnek. De ha meglátunk egy szép fokföldi ibolyát vagy egy óriási könnyezőpálmát, néha még mindig ugyanaz az első gondolatunk:

„Jaj, ilyen a nagymamámnak is volt!”

És talán éppen ezért nem mennek ki soha igazán a divatból.

Növények, amelyek emlékeket őriznek – te melyikre emlékszel?

Melyik volt a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legjellemzőbb szobanövénye?

Az anyósnyelv, a zöldike, a szobafikusz, a könnyezőpálma, a futóka és az aszparágusz különösen jellegzetes szereplői voltak sok magyar otthonnak. A pontos választék azonban családonként és lakáskörülményenként eltérhetett.

Melyik régi szobanövény lett újra divatos?

A könnyezőpálma, az anyósnyelv, a zöldike, a futóka és a különböző fikuszok látványosan visszatértek a modern lakberendezésbe. Sokukból ma már jóval több kertészeti változat kapható, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Melyik növénnyel találkozhatunk ma ritkábban?

Az aszparágusz, a kukoricalevél, a klívia, a szobafenyő, a vízipálma és a hagyományos szobaciklámen sok lakásban háttérbe szorult. Ezek azonban nem tűntek el, és megfelelő körülmények között ma is szép szobanövények lehetnek.

Melyik régi kedvencből lehet könnyen új növényt nevelni?

A zöldike sarjnövényekkel, a pletyka és a futóka hajtásdugványokkal, a fokföldi ibolya pedig levéldugványokkal is szaporítható. A karácsonyi kaktusznál és a pozsgafánál szintén jól használható a megfelelő dugványozási módszer.

Lehet egy szobanövény akár ötvenéves is?

Igen, bizonyos fajok megfelelő gondozás mellett nagyon hosszú életűek lehetnek. A fikuszok, klíviák, pozsgafák és egyes más növények akár több évtizeden keresztül megmaradhatnak, a dugványokról továbbnevelt példányok pedig generációkon át őrizhetik ugyanannak a növénynek a történetét.

Neked melyik szobanövény jut eszedbe a nagymamád lakásáról?

Egy hatalmas fikusz, egy makacsul virágzó karácsonyi kaktusz, esetleg egy óriási aszparágusz? Érdemes felidézni, milyen növények álltak a régi családi otthonokban, mert sokszor ezekhez kapcsolódnak a legkedvesebb gyerekkori emlékeink.

Korábban írtunk róla: