Értékes, virágzó és gyümölcsöt hozó fásszárúak, amelyek segítenek kertünk lakóinak

Értékes, virágzó és gyümölcsöt hozó fásszárúak, amelyek segítenek kertünk lakóinak

Bokrok és fák az élővilágért.

Nem kell rögtön az egész gyepet kicserélnünk, ha tenni szeretnénk valamit a természetért, a kertünkben élő élőlényekért. Hiszen nem csak a vadvirágok nyújthatnak menedéket, adhatnak táplálékot! Kis változtatásokkal is sokat érhetünk el, a megfelelő fásszárúak ültetésével például gazdag ételválasztékot, biztonságos menedéket és kiváló élőhelyet kínálhatunk számos állatfajnak.

Már kora tavasszal virágoznak a somfajok, értékes nektár és pollent biztosítva a méhek számára. A japán som például már hamar, februárban virágot hozhat, ezért különösen értékes a méhek részére, mit korai táplálékforrás. Nyártól a lassan, de nagyra növő cserjén megjelennek az élénkpiros, csonthéjas magot tartalmazó gyümölcsök, amelyek ízletesek nem csak az emberek, de a madarak számára is. Az őshonos fajokat kedvelők válasszák inkább a húsos somot.

gyumolcsot hozo fasszaruak 02

Májusban virágzik a legtöbb berkenye, így például a madárberkenye is, amely nem véletlenül kapta a nevét. A vad fajtán kívül a kertészetekben számos érdekes fajta kapható, köztük olyanok is, amelyek nagy, savban szegény gyümölcsöket teremnek, vagy ősszel nagyon intenzív lombszínükkel díszítenek.

gyumolcsot hozo fasszaruak 03

Az díszalma nem csak gyümölcsfa, de díszfa is, hiszen fehér virágaival és cseresznyeszerű gyümölcseivel attraktív megjelenésű, akár virágos sövényként is ültethető. Ha nem szedjük le lekvárnak, kompótnak a terméseket, akkor a piros almácskák még télen is eleséget biztosítanak.

gyumolcsot hozo fasszaruak 04

Ízletes gyümölcsöket hoz a szirti fanyarka is. A többágú cserje gazdagon virágzik áprilisban, késő nyárra a feketerigók és cinegefélék által nagyon kedvelt, kékesfekete bogyókat hoz. Ősszel sárgától narancsig terjedő, szép színű lombjával díszít.

gyumolcsot hozo fasszaruak 05

Amennyiben a kertünkben homokos talaj van, érdemes homoktövist ültetni, számos tenyésztett fajtája létezik. A narancssárga, bogyószerű gyümölcsök C-vitaminban nagyon gazdagok, decemberig is a bokrokon maradnak, lelkesen fogyasztják őket egyes madarak.

gyumolcsot hozo fasszaruak 09

Azok a fásszárúak is értékesek, amelyek szezon végén biztosítanak táplálékot a méhek számára. Például november végéig virágzik az illatos, Kínából származó kínai héttestvércserje.

gyumolcsot hozo fasszaruak 08

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR