Ha zsákban nő a burgonya, a kertésznek kevesebb vele a gondja!

Ha zsákban nő a burgonya, a kertésznek kevesebb vele a gondja!

Helyszűke esetén is ügyes megoldás.

Számos előnye van annak, ha a burgonyát nem a megszokott módon, hanem zsákokban neveljük. Tóth László  kertjében kipróbálta a módszert, és jelenti, bevált! A következőkben Lászlótól tudhatjuk meg a részleteket.

"Az ötletet egy tévéműsorban, a Kertész kertje  című sorozatban láttam, amit szinte rendszeresen nézek. Kicsit utánanéztem a neten és már kész is volt a terv.

burgonya zsakban no 04

A zsákok egyszerű, erős műanyag, már használt lisztes zsákok voltak. Még anno kaptam valakitől és pont kapóra jöttek, mert a kender alapú zsákok is nagyon jók lennének eme célra, de nagyon drágák. Így esett a választás ezekre a zsákokra. Anyagát tekintve szerintem 2-3 ültetést is kibírnak, légáteresztő és vízelvezető szövésű mindkettő, a műanyag és a kender is. Itt jegyezném meg, hogy az ún. sittes zsák – építési törmelékhez vásárolható – nem jó.

burgonya zsakban no 02

A föld szintén saját kertemből van, fele részben komposzt (növényi eredetű) és fele részben sima föld, amit éppen onnan szedek fel, ahová került.

burgonya zsakban no 03

A burgonya ültetése innen már egyszerű folyamat. Nem egészen félig feltöltöttem ezzel a komposztos földdel a zsákokat, és mindegyikbe tettem 2-3 szem ültetőburgonyát, majd betakartam 2-3 lapát földdel.

burgonya zsakban no 06

burgonya zsakban no 05

A gondozás számomra csak abból állt, hogy locsoltam és a növekedés során újabb adag földet tettem rá. Gazolni nem kellett, mert nagyon jól növekedtek a bokrok és nem engedték a gyom megjelenését. Szerencsére krumplibogarak sem jöttek.

burgonya zsakban no 07

burgonya zsakban no 08

burgonya zsakban no 09

Előnyét ennek a módszernek abban láttam, hogy nem kellett felásni kézi erővel a burgonya helyét és hát maradt ki egy csomó ültetőburgonyám, amit már nem tudtam sehová sem ültetni, tenni. Így jött muszájból az ötlet és a próba. A zsákokat meg csak egyszerűen letettem a paradicsomágyás köré-mellé.

burgonya zsakban no 10

burgonya zsakban no 11

Hátránya van-e? Nekem bejött a dolog, így nem igazán tudok ilyesmit mondani. Bár hogyha meg kellett volna vennem a zsákokat és a trágyát, lehet, hogy nem érte volna meg."

burgonya zsakban no 12

burgonya zsakban no 13

Korábban írtunk róla: