Itt a szezon vége: így segítsünk a paradicsomnak beérni

Itt a szezon vége: így segítsünk a paradicsomnak beérni

A legjobban bevált beltéri módszerek. Mindet ismered?

A közvélekedés szerint annak a paradicsomnak van a legjobb íze, amelyik a bokron érik be. Ráadásul a színe is erősebb, élénkebb. Sok az igazság abban, hogy a frissen szedett, érett paradicsom ízéhez semmi sem fogható; sokszor még az üzletekben kapható áru minőségét is felülmúlja. Ahogy azonban a szezon a végéhez közeledik, a hőmérséklet pedig egyre csökken, előfordul, hogy a növényeken még mindig jelentős számú bogyó díszeleg, amelyek előre láthatóan nem fognak tudni a szabadban időben beérni. Ahelyett, hogy hagynánk kárba veszni, miért is ne próbálhatnánk meg ezeket megmenteni néhány egyszerű technikával és beltérben elősegíteni a teljes beérésüket?

paradicsom beereset segiteni 02

Mitől érik be a paradicsom?

A közhiedelemmel ellentétben nem az ablakpárkány a legjobb hely a paradicsom utóérleléséhez. Nézzük csak meg alaposabban a paradicsombokrokat a kertben, és máris megértjük, miért nem: meglepő módon a paradicsombogyók gyakran a napos oldallal ellentétes oldalon kezdenek először érésnek indulni, bár igaz, ami igaz, ez nem minden fajtára jellemző. A beéréshez tehát nem feltétlenül szükséges temérdek fény, sőt még az is előfordul, hogy a túl sok fény hatására a termés héja megkeményedik, vastagabb lesz.

Ellentétben a hőmérséklet nagyon fontos tényező. Minél melegebb a helyiség, annál hamarabb fog a paradicsombogyó beérni. Ebből következik, hogy a termés beérését lassítani is tudjuk, mégpedig úgy, hogy a leszedett paradicsomot hűvös helyen tároljuk, majd a beérésüket meleg helyen gyorsítsuk fel.

Az érést felgyorsító harmadik tényező az etilén nevű gáz. Ez az a gáz, amelyet a kereskedelemben is alkalmaznak, hogy a még éretlenül leszüretelt paradicsom, illetve különböző gyümölcsök beérését elősegítsék, mire azok megérkeznek az üzletekbe. Bár ez a módszer eléggé mesterkéltnek tűnhet, és sok esetben meglehetősen íztelen terméket eredményez, nem árt tudni, hogy etilént természetes úton egyes érő félben lévő gyümölcsök is kibocsátanak. Ezek közé tartozik többek között a banán és az alma, de a paradicsom is ilyen termés. Ha tehát egy zárt helyen érett banánt vagy almát helyezünk el a zöld paradicsomszemek mellé, ez segít felgyorsítani az érési folyamatot.

paradicsom beereset segiteni 03

Eltérő módszerek

A paradicsom beltérben többféle módon utóérlelhető.

Ha a zöld paradicsomszemeket bezacskózzuk egy érő banán vagy alma társaságában, ez elősegíti az érést, mivel a banán, illetve az alma etiléngázt bocsát ki.

  • Kartondoboz. Béleljünk ki egy kartondobozt újságpapírral (üzletből, zöldségestől elkért gyümölcsös kartonrekeszt is használhatunk), majd egy rétegben helyezzük el benne a paradicsomszemeket úgy, hogy ne érjenek egymáshoz. Takarjuk le a szemeket egy réteg újságpapírral, majd hagyjuk a dobozt egy meleg helyiségben. Rendszeresen ellenőrizzük. Ennek a módszernek egy kissé módosított változata szerint a paradicsomszemeket egy fából készült, használaton kívüli fiókban is elhelyezhetjük ugyanígy.

  • Papírzacskó. Tegyünk 5-10 szem éretlen paradicsomot papírzacskóba egy félig érett banán, alma vagy paradicsom társaságában, majd tegyük félre egy meleg helyiségben. Időnként nézzünk bele a zacskóba, hogy nem kezdtek-e a paradicsomszemek véletlenül penészesedni vagy rothadni.

  • Nagyméretű befőttesüvegek vagy nejlonzacskók. Az etiléngáz hatását fokozhatjuk úgy is, ha 2-4 nagy paradicsomszemet rakunk befőttesüvegbe vagy nejlonzacskóba egy érő gyümölcs mellé, majd lezárjuk. Vegyük figyelembe, hogy a nedvesség és a meleg együttesen penészesedést idézhetnek elő, így általában célszerű a zacskót néhány helyen átlyuggatni, illetve a befőttesüveget rendszeresen kinyitni.

  • A növény fellógatása. Ez a módszer a szezon legvégén lehet hasznos, amikor a meteorológusok hirtelen fagyot jósolnak. Ekkor az egész növényt óvatosan húzzuk ki a földből, majd fejjel lefelé lógassuk le egy olyan garázsban vagy alagsorban, ahol a hőmérséklet nem csökken fagypont alá. A tapasztalatok szerint ezzel a módszerrel ízletesebb lesz a beérő paradicsom, mint a fentiekben ismertetett többi módszer esetén.

A fentiekben leírt valamennyi módszer esetében a legjobb eredményt akkor érhetjük el, ha a paradicsombogyók a szüret idején már sárgás-narancssárgás színezetet vettek fel, ami arra utal, hogy nem sok választotta el azokat a teljes beéréstől. Ettől függetlenül a teljesen zöld paradicsomszemekkel is szerencsével járhatunk, bár ezeknek több időre lesz szükségük a teljes beéréshez és előfordulhat, hogy kevésbé lesznek ízletesek.

Alacsonyabb (10-15 °C-os) hőmérsékleten általában 3-4 hétig, míg magasabb (18-21 °C-os) hőmérsékleten mindössze 2 hétig tart az utóérés. Ha az érlelést több, különböző hőmérsékletű helyiségben végezzük, elérhetjük, hogy hosszabb időn keresztül folyamatosan legyen érett paradicsomunk. A nagyon alacsony (10 °C alatti) hőmérsékleten történő utóérlelés gyengébb minőséget eredményez.

paradicsom beereset segiteni 04

Mire kell figyelnünk?

A paradicsombogyók beltéri utóérlelésével kapcsolatban felmerülő legnagyobb probléma, amikor beteg vagy sérült termésről van szó. Éppen ezért óvjuk a szemeket az ütődéstől, sérüléstől, összenyomódástól, például semmiképp sem felhalmozott kupacban tároljuk azokat. A jó levegőáramlás, a jól szellőző helyiség segít megelőzni a penészesedést. Érdemes a paradicsomszemeket naponta-kétnaponta ellenőrizni és a gyanús szemeket kidobni.

A rendszeres ellenőrzés különösen fontos, ha a beltérben érlelt paradicsomszemek valamilyen kórral (például fitoftórás betegséggel) fertőzött növényről származnak. Ilyen esetben hasznos módszer még az utóérlelés megkezdése előtt osztályoznunk a paradicsomszemeket. Válogassuk ki és tároljuk külön a szép, sértetlen termést a rosszabb minőségűtől. Csak az utóérlelésre alkalmas termést tartsuk meg, a szemmel láthatóan fertőzött paradicsomszemeket pedig biztonságosan dobjuk ki. Fertőzött növényről az utóérlelésre szánt paradicsomszemeket célszerű minél előbb leszedni, még akkor, amikor csupán a betegség legelső jelei kezdenek azokon megmutatkozni.

Korábban írtunk róla: