Ligetszépe: ha valamit ennél a réten

Ligetszépe: ha valamit ennél a réten

A kerti virág kivadult, vastag gyökere ehető, leveleiből főzelék vagy saláta készíthető.

A ligetszépe Észak-Amerikából származó növény, Európában eleinte kerti díszként terjedt. Ugyanakkor, már az indiánok is tudták, hogy szinte minden része ehető, és a magjából nyert olaj sokféle nyavalyát enyhít. Az eredeti betelepítés óta számos ligetszépe fajt hurcoltak be, amelyek aztán kivadultak, kereszteződtek, az utak és vasútvonalak mentén meghódították az egész világot, benne Európát és Magyarországot is.

A típusos gyűjtőfaj a parlagi ligetszépe (Oenothera biennis), a hibrideket alfajokként és önálló fajokként is tárgyalja a tudomány. A növény magyar neve bizonyára mesterséges, de találó. A tudományos név a szófejtők szerint a “bor” és “állat” görög összetételből az állatokat megszelídítő növényi nedvre utal. Ez egyrészt nem túl meggyőző, és csak egy másik hasonló növényre vonatkozhatott, hiszen a nemzetség az ókorban még nem volt ismert Európában. A ’biennis’ fajnév viszont bizonyosan kétéveset jelent; a kivadult növény az első évében csak egy nagy, földhöz simuló tőlevélrózsát nevel, a második nyarán hozza a méteres vagy néha még magasabb virágszárát.

A gyökérrépája ehető, mint a jégcsapretek

A ligetszépe vastag répagyökere nyersen és főzve is ehető, de a szárba szökkenés előtt kell kihúzni vagy kiásni, biztonságosan felismerve az őszi tőlevélrózsájáról. A magas és virágzó példányok répája már túlságosan elfásodott. A levelek, a zöld termések és a virágok szintén fogyaszthatók salátaként vagy főzelékként. A gyönyörű sárga virágok csak késő délután, estefelé, naplementekor nyílnak; illatozva várják az éjszakai lepkéket, szendereket megporzóként, és másnap délre végleg becsukódnak, azaz egyetlen nap az életük. A növény viszont tovább nő, magasodik, a csúcsán újabb virágokat hoz kora nyártól késő őszig. A magas, el nem ágazó, egy szál kórója a felnyílt négykopácsú toktermésekkel gyakran tavaszig is megmarad.

A ligetszépét régen élelmiszer-növényként termesztették, ma gyógynövényként, a magjából nyerhető értékes olajáért. Fogyókúrára, vérnyomás csökkentésére, ízületi gyulladásokra és még másnaposság ellen is ajánlják. A kozmetikai ipar bőrápolásra és ekcéma enyhítésére szolgáló készítményeihez használja.

ligetszepe reten 02
Ligetszépe este nyíló virága

ligetszepe reten 03
Ligetszépe áttelelő kórója

ligetszepe reten 04
Ligetszépe naplementekor nyíló virágai

ligetszepe reten 05
Ligetszépe szárlevelei szeptemberben

ligetszepe reten 06
Ligetszépe éredő termései

ligetszepe reten 07
Ligetszépe áttelelő kórója

ligetszepe reten 08
A ligetszépe tőlevélrózsái is nagyon sokfélék

Korábban írtunk róla: