Új kórokozó pusztítja a kék cinegéket, Németországban már tarol a kertekben

Új kórokozó pusztítja a kék cinegéket, Németországban már tarol a kertekben

Gócpontok az etetőknél.

Az elmúlt hetekben Németországban rengeteg elhullott vagy beteg kék cinegéről érkezett jelentés. Azóta kiderült, hogy mi okozta a gondot – erről azért is jó tudnunk, mert hasonló eset bármikor előfordulhat nálunk is!

kek cinege korokozo 02

Miközben a világ a koronavírussal veszi fel a harcot, Európa madarai más vésszel találták szemben magukat. Németországban március óta sokasodó eseteket figyeltek meg: beteg vagy elpusztult cinegéket, amelyek nem egyszer a kertekben lelték halálukat. Először 2020. március 11-én jelentették a szokatlan tüneteket a Rajna vidékéről, majd egyre több helyről: összesen 18 ezer gyanús esetet rögzítettek, amelyek 33 ezer madarat érintettek, de a valós szám vélhetően ennél sokkal több. Úgy tűnt, hogy egy nagyon fertőző és alattomos kór tizedeli az állományt.

kek cinege korokozo 03

Nem sokkal később kiderült, hogy a bűnös egy baktérium, a Suttonella ornithocola. Az emberekre és háziállatokra teljesen veszélytelen kórokozót 1996-ban fedezték fel Nagy-Britanniában, amikor Angliában és Wales-ben súlyos cinegepusztulást okozott. Általában márciusban-áprilisban üti fel a fejét azóta is, bár tömeges pusztítást azóta nem "rendezett". 2017-ben Finnországban, 2018-ban Németországban is megjelent, így nem elképzelhetetlen, hogy ezt a terjedést folytatva előbb-utóbb hazánkban is várható. Németországban jelenleg egyre kevesebb az eset, a szakértők azt várják, hogy májusra megáll a baktérium terjedése.

kek cinege korokozo 04

A beteg madarak az esetek túlnyomó többségében kék cinegék, de más kisebb cinegefajok is érintettek lehetnek, így például a fenyves cinege, a búbos cinege, barátcinege. A baktérium tüdőgyulladást okoz, amely nagyon gyorsan (néhány nap alatt) halálhoz vezethet. Kezdetben az első tünetek közé tartozik, hogy a madarak nem reagálnak a környezetükre, csak gubbasztanak a földön, nem menekülnek, ha közelítünk. Nem esznek és légzési problémáik vannak, a tollazatuk egy része kihullik, a szemük összeragad. A diagnosztizálás teljes bizonyossággal csak laboratóriumban végezhető el.

Amennyibe hasonló esettel találkozunk, egy madár ilyen tüneteket mutat, vagy egynél több elpusztult szárnyast találunk a kertben, azonnal hagyjuk abba az etetést, távolítsuk el az etetőt, az itatót, a madárfürdetőt és alaposan mossuk át azokat forró vízzel! Ezek az eszközök a betegség terjedésében kulcsfontosságúak, mivel itt sok madár gyülekezik. A beteg vagy elhullott madárhoz csak gumikesztyűs kézzel nyúljunk!

Az alábbi szervezetekhez fordulhatunk segítségért:

Korábban írtunk róla: